Partfal


Szabad szemmel szeretném írni ezt a blogot, szememben néha mégis akadnak porszemek, melyek látásomat elhomályosítják. Lehet, lehet, hogy ez csak múló állapot nem vagyok más Uram, csak esendő földi vándorod!

2025. november 1., szombat

BŐSÉG

 

ŐSZI HAZAI



 
Ahogy a karácsonyi csomagjait bontogató gyerek, úgy nyitogattam tegnap a vásárlás során egymásra halmozott drága kincseket. Egyre másra kerültek elő, gyönyörködtem, s szinte megállt az idő. Holnap és tegnap elillant hirtelen, szemem megpihent őszi kertemen, s az asztalra rakott halom olyan lett, mint egy jutalom. Mint, akik soká sóvárog és éhezik, s feledi, hogy a földön mennyi jó létezik. Néztem a szülőföld adta gyümölcsöket, szőlőt, almát, körtét, s a zöldségeket. Eszembe jutottak gyermekkori percek, piaci séták, halomba rakott finomságok sora, akkor bizony nem néztem kérges tenyerekre soha... Szorgalom, munka, kitartás, ráncok, hódolattal most előttetek megállok. A város széli hatalmas piacon nem kiáltottam szélbe, de most a hajnal némaságában a pillanatot megragadom és súgom, múltnak, jelennek, jövőnek, hogy hálásan köszönöm minden igyekvőnek, ki földet művel, vet. kapál, arat, gyümölcsfát metsz, s a roskadozó almafák alatt nézi, ahogy pirosodnak az ágak. Létét kiteszi esőnek, hónak, perzselő napsugárnak - köszönöm, hogy voltatok és vagytok - lágy kenyérrel, jó szóval, hittel, földporos reménnyel, értünk fáradoztok! 

 

A csodás találmányért is hála, az előkészített szabolcsi káposzta így kerül fazékba, s onnan jól megfőzve az ünnep asztalára. Hurkákról, kolbászokról nem írok külön költeményt, alig várom, hogy unokáim megkóstolják a hazámból hozott összes finomságot, s hallgassák a magammal hozott mesét, a bokortanyák néhai népének titkos üzenetét. 








 

1 megjegyzés: