Adni jó....

 

A kerteléstelen idő beköszöntével mint minden évben, az idén is szétnéztem a kreás dolgaim között, s mint eddig minden évben, boldog nyuggerségem kezdetétől fogva, az idén is választok magamnak "célközönséget". 

Megszámlálni sem tudom hány sapka, sál került ki a kezem alól télbe hajló estéken, midőn a korai sötétedéssel együtt elérkezettnek láttam az időt, hogy hosszabb pihenőket engedélyezzek magamnak. Célközönségem volt határokon túli, helyi, volt gyermek, volt fiatal férfiak gyógyulni vágyó közössége... 

Az idei ősz valahogy másként kezdődött. 

Vártunk egy gyermeket, s e várakozás örömökkel, izgalommal járt, bár nem vagyok közvetlenül érintett, mégis jól eső érzéssel töltött el, hogy részese lehetek a csodának. Elő hát a cekkerrel... fonalat vettem (nem mintha nem lapulna szekrény, polc, doboz, bőrönd mélyén legalább fél mázsa, de egy újszülöttnek új fonal dukál). A szín kiválasztása sem volt egyszerű, de sikerült. Mocorogni kezdett a horgolótű, esténként készült a takaró, némi drukkal, hogy időre készen legyek. És így is lett, én siettem, s a baba, Emília egészségesen  megérkezett!

 Magam háza táján is akadnak vágyak, módfelett kedvelem a szép sapkákat, s a sapka alól kikunkorodó hajacskát, így a következő kiszemelt 3. L loknis kisasszony, pillagós fejfedője is elkészült a héten.

 

Bár az idő szorít, ahogy minden advent idején igyekeztem számomra ismeretlen személyekre is gondolva sapkázni, s tegnap, azaz december harmadikán átadtam az adománygyűjtőknek, akik szeretetcsomagokat készítenek rászorulóknak. Mert adni és kapni jó!  

Az idén, nagy örömömre az országos Jónak lenni jó! adománygyűjtő kampány kedvezményezettje az a  KEGYES alapítvány, melynek áldozatos munkáját évek óta figyelemmel kísérem. Hála az alapítvány vezetőjének Sipos József tiszteletesnek hónapról hónapra eljut segítségem, segítségünk annak a kis családnak, akiket általa ismertem meg. Hosszú, több, mint 5 éves történet a miénk a kis családdal. Még régebbi az első, településünkön történt nagy gyűjtés ideje, melynek legalább 8 éve már. Azok az adományok az elhagyatott, beteg gyermekek megsegítésére szolgáltak. Közben alakultak ki "magán" szálak is, nehéz élethelyzeteket megtudva, mint amilyen a gyermekét apa nélkül nevelő beregszászi fiatalasszonyé. Visszalapozva - 2020-ban írtam róluk először, a kapcsolat azóta is él.

 https://partfal.blogspot.com/2020/08/kenyerunnep-es-fohasz.html

Őszintén bevallom nem vagyok önzetlen, volt és van feltételem... Így aztán Erzsike két éve ilyentájt nekikezdett a betűvetésnek és mára már szépen ír... nagy örömömre naponta érkeznek a "levelek", melyekben beszámol életükről. Most éppen a szótagolást gyakoroljuk. Nagy szó ez abban a nyomorúságban, amiben élnek, ott ahol nagyon sok gyermek analfabétaként nő fel, iskolát alig látva. Sapkát, sálat elég nehéz eljuttatni Kárpátaljára, de tüzelőre, gyógyszerre, élelemre valót a tiszteletes közbenjárásával, aki elviszi az átutalt pénzt eddig sikerült. Mert adni jó, segíteni jó és imádkozni, azért hogy vége legyen a háborúnak....

 https://partfal.blogspot.com/2022/01/adni-jo-irtam-talan-mar-rola.html

 https://partfal.blogspot.com/2021/12/adni-jo.html

 

Messengeren érkeznek a levelek, most éppen az elválasztást gyakoroljuk, a szótagolás a feladat. 

Erzsike kisfia Lacika ősszel iskolás lesz, Ő is ismerkedik már a ceruzával, rajzol, s talán addigra le tudja majd írni a legfontosabb szót, azt hogy BÉKE!