Ha....

 Ha!

Ha fentről készülődik vihar, nem lesz belőle semmi, legalábbis áztató eső nem várható. Délutáni maszatolásomba belesüvített a szél... Maszatolás? Húzós hét után a vasárnapot panyókára fogtam, anyám azt mondaná, hogy Szent Heverdelt tartottam. Pihenés, lézengés, minden mi feladat hétfőre halasztottam. (Mázlim volt, a pénteki, szombati "nagy volumenű") főzőcskézésből éppen annyi maradék volt, hogy éhen ne haljak.) 

Délután a levegőben keringő hársvirágok tömegére lettem figyelmes, s máris kifelé indultam. Oly erős volt a szél, hogy erősen tartanom kellett a telefonomat, ki ne kapja a kezemből, míg a Dunát fotóztam. Félelmetesen szép! A messzeségben feltorlódó hullámok fehér fodrai, a sötétedő ég, s alant a hajladozó harsány zöld lombok A szél tépte, csattogtatta a zászlót, így be-bevillant a képbe. Néhány napja hazatért a túlparti révhez a felújított Csikóvár, s éppen készült az átkelésre. Vártam míg közeledik, közben egy-egy óriási csepp a fejem fölött koppant. A hőmérséklet a déltájéki csúcsot már nem tartotta - a hét legmagasabb hőfoka 37.5 Celsius. Brrr.... Jó, jó tudom nyár van, milyen nehéz lehet elviselni aszfaltos utak mentén, míg itt a folyó hűsítő áramlásában csökken néhány fokot... kibírhatóvá szelídülve.

Zúgás, morajlás, távoli villanások. A várt nagy vihar lassan alább hagyott, pár csepp és hatalmas kupac hárs maradék mutatta csupán, hogy volt némi égi háború. Utóbb mégis jutott egy szelíd eső, felfrissült a lég, s én a teraszra lehulló nagy szemű fekete eperből jót falatoztam. Mire muzsikálni kezdett az eresz, a veranda nagy asztalát már gyöngyökkel tele rakosgattam.