Partfal


Szabad szemmel szeretném írni ezt a blogot, szememben néha mégis akadnak porszemek, melyek látásomat elhomályosítják. Lehet, lehet, hogy ez csak múló állapot nem vagyok más Uram, csak esendő földi vándorod!

2026. augusztus 2., vasárnap

Duna - 2026. 08. 02.

 Ma reggel korán, amikor még nem kezdett el erősen sütni a nap rászántam magam. Találkozásainkat elhanyagoltam az elmúlt hónapokban, pedig a folyó csupán néhány száz lépésnyire van. Különös, szívfacsaró a pőre part látványa. Élet alig, néhány kincskereső, két horgász és ebihalak. Madárból kettő kicsi, a távolban 1-2 sirály, dél felé szárnyalnak.  A túlparti révháznál csend honol, nincs "átkelés", lejárónál itt is, ott is felbukkannak a kíváncsiak. Valóban kihagyhatatlan látvány fogadja a partra érkezőket. Kövek, mélyedések, óriási kagyló telepek, különleges, víz alatt élő növények, olyanok, amiket e part közeli húsz esztendő alatt még sohasem láttam.

Rozsdás lábas, víztartály, kályhaajtó, kerékpár lánca, pedálja, s többek közt egy gyanús vasdarab. Utóbbit nem kotorásztam meg túlzottan... Okkal. Az utóbbi napokban a felSZABADÚLÁS "ereklyéi" több felé is felbukkantak környéken. Tele a meder szomorú hadi maradványokkal. Nem meglepő, hiszen Szigetújfalu - Ercsi közt történt az átkelés 1944 decemberének elején, s hogy a jeges vízben nehogy valakinek eszébe jusson visszafordulni, merő felebaráti szeretetből az ukrán vezetés noszogatásképpen hátulról is le-leadott sorozatot, nem kímélve saját tétovázó katonáit. Lövések dördültek innen és onnan. Sokan vesztették életüket a harcban, rájuk is gondoltam ma a parton járva. Történelmünk megannyi homályos maradványa láthatóvá válik most az apadó folyóban. 

ÁTKELÉS 

 










Régi idők maradványa ez a téglát szállító dereglye.







Csobbant a víz papucsom alatt, hűvös, selymes, kedves. Nézve a mélybe képzeletem meglódult, ki mindenki járhatott itt előttem a ma "minden idők legalacsonyabbnak" mondott Duna partján. Vajon mikor volt ennél is alacsonyabb? A tikkasztó hőség ellenére újabb kincskeresők érkeznek... a halkan susogó parton szót váltottunk, meglepett, hogy a helyzetet illetően egybehangzóak a szavak.

 "A Dunának, mely múlt, jelen s jövendő,
egymást ölelik lágy hullámai"

Írta e - sorsomat kísérő - versben József Attila kilencven évvel ezelőtt, egy nyári napon. 

 Hajók nincsenek, s ma  nem a sodort a víz felém dinnyehéj ladikot.

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése