Templomünnep.

NEM

Ungot-berket bejártam az elmúlt héten.
Megannyi szépség Tiszától Dunáig. (Jelen képek a Szigetközből valók...)
Alföldi síkságtól a Szigetköz rejtett zugaiig.
Nekem ez a tenyérnyi ország a hazám.
Emlékeim csodás tárháza.
Megérint és felemel, völgyek és hegyek közé szorított csodák világa.
Remélem megmarad szépségek kicsiny és biztonságos tárházának.
Otthonunk nem lehet az egész nagyvilág, valahol van egy parányi pont a léttérképen...
Nekem itt!
Ahogy a költő mondta:


"Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom".

Talán az utolsó...

A hétszázát neki...

Hétszázadik bejegyzésnél tartok!
Ezúttal képes felemet mutatom:
Jártamban - keltemben és a kertemben.
/Augusztus és szeptember telefonos képei./

Ernst Múzeum - pipacsos kép.

Budapest Bazilika.

Légi parádé a kertből.

A túlpart.

hattyú - Balaton

Alkony.

Mátyás templom.

Ébredés - mai napfelkelte.

Tornyok.

Eötvös kápolna - Ercsiben.

Előzés.

Belemerültem, vagy úszok is?

Paprikás nap

Kalocsán jártam tegnap, ahol paprikás napok vannak...
Nekem emlékezős, elérzékenyülős, múlt idézős, sorsokba betekintős, barátkozós, nevetős...
Egy szóval: SZÉP!

Nyár végi variáció..

Finom illatú szeptemberi reggel

nyár végi színvariáció

vé betűt

hasítanak

szürkeségben

igyekvő

vadludak

hajó dohog

beleremegnek

ablakok

s

a

parthoz csapódó ólomszínű habok

fent a magasban

repülő ragyog

fényjeleket karcol és  eltűnik a nyárból

akár

a

mámor

bőrömre hulló árnyak

idézik fel szádat

tegnapunk

gyöngyöző hevét

nincs már sötét

elül a hullámverés

megmaradt kis nevetésünk szívembe bugyolálom

melegít még

hűvös

puha

hajnali

órán

játszom

pillanatra

újra képzelem

lezárult

titkoktól mézes régi világom

ajtajaim friss szeleknek sarkig kitárom.

Ötkarikás...

Újabb hódolói a japán fonásnak, azaz a kumihimonak.
Kicsik, nagyok mind beleszerettek a gyermektáborban.
Ötkarikás - az olimpia jegyében.

Sokfélék vagyunk...

Pillanat

Bíbor a nap

fényfoltokat vet a Dunára

fodros vízen hajó suhan

karikák

hullámok

csendtörők
hisszük mindez már örök

a

pillanat

velem marad

libben a lepkevirág

surrogó

sodró hangokkal ébred a világ

harmat és pára

fölöttük

tüzes korong éltető ragyogása

újra csend

helyreáll a rend

ketten maradunk

párnám meggyűrődött ránca simul

a

lélek

idomul

s

a

test

elűzi a talmi vágyakat

szikrázva szépül a reggeli táj

toronymagasra nyújtózó fák alatt
szél kergeti szét az álmokat.

MA

Az

éjszaka elunta a holdat

nyirkos hajnali illatokat oldhat a nap

párás tó felett vergődő sugarak

kicsit még csendben

kicsit még halkan

figyelem hogyan peregnek
hullanak

a

cseppek

csalóka

percek

lassul a nyári lüktetés

nyílik a rés

mosolygósan mintha mindegy is volna

beperdül zizegve az első sárga falevél

szelíd hitető szerelemmel

készül az ősz

csontjaid közé borzongást lehel

gyáva vagy

tépd szét pókháló láncodat

ne várj

tiéd
a

pillanat

holnap talán nyirkos köd ölel

ma még bőrödet perzselheti a nyár

utolsó

szívpecsétet ejtő hevével támadó napsugár.

Tüzek és vizek... létfolytatóink.

 

 

Hárman- hol együtt, hol párban, hol egyedül.

A szív kiderül és megpezsdül az élet (de még mennyire), szépek, épek, kedvesek, bolondozók, és duzzogó(k).

Folyik a játék - hidegben ég a kályhában a tűz, naná, hogy tábortűz, aztán hajós, viháncolós, ölelős, kertes, minden perce kedves.

Játékok - királyok, hajósok, boszorkányok, ezernyi szerep, sziporka, kert, medence, babák, locsolókanna, portörlés, mindenhol felborult tárgyak, napágyból lesznek hajók, vagy várak.

Idilli képek.

Élnek, nevetve adnak és kérnek.

Mesék, dalok, versek.

Arcok, hangok, mozdulatok - mindegyikben benne vagyok és benne vannak azok, akiktől származhatok.

Gének - parádés képlet apák, anyák keverednek, néha megverekednek, mert élet, holnap és remény a három tünemény, a szelíd, a bolondozós, s a makacs sziporkázó elme.

Nevetés és sírás - itt hagyott játék és morzsahegyek, babák, könyvek, autók, rajzok, cerkák, papírfecnik, gyöngyök - álom, éjszakai népvándorlás, zsongás helyett magányos csendre ébredek...

Kedvembe búcsúzó szavak festenek újabb színeket - titkos ölelések,

életszerelmes napok, nélkületek más semmi sem vagyok.

Létfolytatóink -köszönet értük és hála!