Még tombol a nyár
tüzét
hevét
bőrömön érzem
mégis valami selymes enyhülés
fogadja korai ébredésem
hol tegnap csillag ragyogott
bolygók villogtak bátran
most magányosan bolyong a hold
sarlója éppen olvadásban.
Szürkén tör át
rózsásan a pír
szétnyílik a kárpit
szomjazó földön szanaszét
kopott levelek hemperegnek
kiégett a pázsit
új uralom készül
szeles és magányos
sáros utak és pocsolyák
ez
már
nyár búcsúztatás itt.
A pusztítás égető sebeit
eltakarja majd a köd
göröngyökre csillámcsepp csorog
magamnak teszem fel a kérdést.
Mi csillapítja szomjaink?
Szívem szorul
simítok szirmot
fakuló rózsáimra
őszsóhajjal csókokat nyomok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése