Átfutni a túlsó partra...
Motoszkált bennem, míg kezem az ebéddel volt elfoglalva. csak kilépni, nézni és látni, körbe-karikába forgó hatalmas törzseket megcsodálni. Mellény, cipő és indulás a partra, a látvány meglepő, a víz az oldalsó, kavicsos részeket már eltakarta. Vadkacsák bóklásztak sodródó ágak között, s két ezüst csillámú hal csobbant, ahogy menekült a közelgő hajó elől. Menni át, nézni a mennyei ragyogásban a távolodó várost, örvénylő vizet figyelni, ahogy két hatalmas fatörzs a kék Dunán keringőt jár most. A vízszint óráról, órára emelkedik - HORÁNY II személyzete a vaskos drótkötelet feljebb húzza... 50 cm jött reggeltől délig, még több, mint egy méter érkezik, talán holnapután tetőzik.
Kilépni, indulni a sáros, csúszós útra, ahonnan hétfőn visszafordultunk, mert nem leltünk száraz ösvényre és biztonságosan lépni nem lehetett. Gépek dolgoznak, hatalmas kerekek nyoma felszántotta az erdei ösvényeket. Nekem mégis mennem kell, remélni, hogy megjelentek már a kis sárga jelek és rálelek a martilapura. Csúszkálás, ágak, gallyak, bokrok, rönkök... mindjárt meglelem a vágy egyre erősödött. Pocsolya, sártenger és semmi, nem tudtam, nem bírtam a tengernyi tócsák között tovább menni. Végig néztem az út szegélyt, sehol egy villanásnyi sárga, betérni az erdőbe, és visszatalálni, hogy elérjem a révet. Fák, bokrok, tüske, gaz, egyszer egy nyári napon már megjártam ezt az utat, akkor nehezebb volt, de most sem könnyű. Cipőfűző kikötődött mire a keresztben átjárva az erdőt megleltem a másik ösvényt. Visszafelé, ismerős hatalmas platánfa nyújtózik magányosan, nincsen egyetlen társa. Magányos ház, pusztulóban. Kék csillagvirágok lándzsája a korhadt avarszőnyeget átszúrja. Hóvirágok arrébb, fehér csomók, fehér mezők, s előttem csillan a víz, meglátom a bója áthelyezőt, mely a nagy vízen járva távolodik. Visszaértem időben. Ragyog az ég, a víz, az élet. Füvet szedek, hogy hozzáérhessek a hatalmas ló még hatalmasabb sörényéhez. Szép szelíden rágcsál, néz és hagyja, hogy átnyúlva a kerítésen megsimogathassam. Csacsik is érkeznek, néhány maroknyi friss fű nekik is jut. Indulóban a rév, a szél erősen fúj. Hazatérek remélve, hogy a kis virág nem pusztult bele a télbe, sem a fakitermelő járművek kerekébe. kis idő múlva majd megpróbálom újra, erdei ösvény peremen meglelni a szépséges, eltévedt életjeleket.
Addig is elolvasom újra a régi versemet.
