Esett

 Helyzetjelentés fotók helyett:

ESETT!

Végre hosszas, csendes esőcseppek áztatták kertemet. 

MAMA

 

Emlékezés...

Mama! Tizenhét év telet el azóta. Tizenhét év alatt nem akadt olyan nap, amikor nem gondoltunk rád.  Ahogy tegnap is legnagyobb unokáddal beszéltünk, hűséges rajongóid vagyunk - alakod, hangod, kezed nyomát, szavad, mosolyod még mindig gyakorta idézzük.. 

Nincs elmúlás, génbújócskát játszol, mozdulatokban látszol, szemvillanások, nevetések, gyermeki karok, érintések mind emlékeztetnek rád. Dédunokáid, a szőke, a barna, a huncut, az ügyes, a szorgalmas, a praktikus, a ... minek is soroljam végig - tízen vannak, s a legkisebb június közepére készülődik. Bennük élsz, éltek tovább, köszönet érted és hála. 

Mama!  Ma nem írok verseket, gondolok rád, s áldom a kezed... tizenhét éve elmentél, ma a te szemeddel nézem végig a kertemet - s a rózsák közül ezt a kiskaput takaró, Duna fölé magasodó, szélben megcibált rózsaszínt küldöm neked.

 

Bodzavirágos...

 

 

 

Néhány évnyi sikertelen kinyírási kísérlet után meghagytam a kert zugában egy bodzabokrot, s most sikerült róla kéttenyérnyi tányérokat szedni. Már üvegben, citrom és cukor társaságában múlatják az időt, hogy hétvégén unokáim finom szörpöt tudjanak kortyolni. Nemes Nagy Ágnes Tavaszi versét hallgatom, szebben erről a virágról semmi sem szól.

 /Sajnos a technika szórakozik - így a dalt nem tudom bepasszítani./ 

Kinek van, kinek nincs...

 

Aranyat érő májusi esővel kezdődik a nap, avagy folytatódik, hiszen tegnap végre megöntözte szomjas kertjeinket, sápadt partoldalunkat többször is az éltető májusi eső. Megkönyörültek az égiek. A föld issza, nyeli a cseppeket... A vadrózsa úgy megbokrosodott, hogy mögötte fel sem sejlik a folyó szürkés színe. Mindenféle zöldek versenyeznek egymással, van olyan is, mely elveszi a másiktól a teret, vagy éppen a színt. Valaha tarka íriszek fehérré változtak, eltűnt lilák, sárgák helyett egyenruhában állnak sorfalat a vöröslő vérborbolya előtt. Tegnap némileg megszegtem a tilalmat - napra menésileg, s röpke órácskát töltöttem restanciáim pótlásával... sosem érem utol magam. Négy senyvedő, elvileg másnak szánt koktél paradicsomból kettőnek sikerült földbe kerülnie. Szépséges napraforgók keltek az egyik magas ágyás sarkában, közülük hármat már új helyén talált a délutáni zuhé... igazi májusi - hol ragyog, hol zokog... bolondosan szép felhőjátékok, s forrón felsütő nap - ritkán éreztem ennyire a gyengének magamat, így munkázással nem is feszítettem túl a húrokat. A félbemaradt ültetési akció nyomai - talicska, lapát, virágföld, s egy nagy virágládából kiborított téglatest - most kint várakoznak. Helyére új föld került és új virágok - középen fehér margitvirág nyújtózkodik, két oldalt egy-egy cseppecske virág - lila és sárga. Mindkettő ajándék, nem ismerem még természetük, remélem jó helyük lesz majd itt. A láda tartalmát teljesen átszövik lila aszterek gyökerei, közepén mindenféle korai hagymás rejtőzködik, szétszedésre várnak mind - elfáradtak, kiszívták a föld energiáit, új hely, új talaj vár rájuk. Nyolc-kilenc nagy virágos láda... van amelyik évek óta várja, hogy sort kerítsek rá. Lesz dolog velük. Első vad pipacsom szirmai lehulltak, már készül a következő bimbó. Méhek, óriás kék falegyek, pillék, lepkék - és mindenféle rovarok, növények élednek, halódnak... eső csepereg, álmos csiga spekulál az ablak előtti tócsa közepén, hogy merre folytassa "lépteit". Mellette kísérleti jelleggel ültetett paradicsom élet és halál közt téblábol, mereng. Az eső csak hull, csak esik. Virágot hoz hamarosan a hárs. Irgalmamnak köszönhetően a sarokban meghagyott bodza gyengéden ringatja kéttenyérnyire kinyílt krémszín virágait, s hogy ne legyen egyhangú a kert egy perce sincs talán hogy a pipacs bimbóból selymesen piros szoknyácska pattan, s rögvest kisimulni iparkodik... 

 

Kinek van, kinek nincs...  

A szív május közepén sem pihen, innen vagy túl csip-csup, vagy éppen világrengető nagy ügyeken.  

Dal szól halkan, szelíden, óvón, míg a lehulló esőcseppek kanyargós útját figyelem látom, hogy csiga kitalálta merre halad tovább, hátán van a háza, könnyű neki. Fejem fölött parányi, zöld gyümölcsöket szültek a minap még kopasz eperfaágak, fa tetejéről fekete rigó ad hangversenyt, s így kiáltja szét szíve-lelke kívánságait. 

Percről-percre minden változik.

Magyarul írok, magyarul álmodok...

1.

Korán ébredtem, éppen egy 1991-es koncert felvételt hallgatok - HOBO szól - rosszkor születtél, rossz helyen... más vagyok, idegen.

Reggel van, szép májusi, szürkés a folyó, a napot felhő kezdi elrejteni. Korai vers íródott, kertem gyönyörű színei inspirálnak.

A nóta szól...  rosszkor születtél, rossz helyen.

Részben stimmel.

1953 - harmadik gyermek, nehéz gyermekévek, mindenféle történt, amiről ma csupán regényekben lehet olvasni.

Az ötvenes évek vérengzése után után, világcsavargók lettünk, végül itt kötöttünk ki a Duna partján.

Mind azon rossznak, bajnak és gondnak lenyomatai bennem élnek, az életre apám és anyám tanított, e tanulást nem zavarták meg a vörös lobogós évek hitvány, hazug eszményei. Nekem ugyanis ők ketten az eszmeképeim. Szerényen, szegényen, küzdve és megfáradva, túlélve az "emberarcú" szocializmus mocskait. 

Leírva e szavakat megtorpanok, s felidézem a múlt napok történéseit.

 

Most, hogy a kampány tébolydán túl vagyunk, most elkezdődik ismét valami...

Tegnap - többek közt - két kérdés is nekem szegeződött, nem túl burkoltan politikai hovatartozásomat igyekezve megkóstolni. 

 

Talán csak nem máris listázni tetszik???

 

Nos az alábbi nyilatkozatot teszem:

Alul írott K. M. mióta tudom az eszem soha sem voltam érdek szavazója senkinek. 

(A továbbiakban talán lehetne mellőzni a zsák krumpli, s hasonlók feltételezését.)

 

Őszintén bevallom sokáig semmilyen szavazó sem voltam, ugyanis mi nem jártunk szavazni. Nekem fel sem tűnt, évtizedek múltán tudtam meg, hogy "emberarcúék" azután, hogy APÁM "csupán" felfüggesztett ítéletet kapott '56-ot követően, szíveskedtek azt még egy kis ajándékkal meg is toldani - 15 év közügyektől való eltiltás. /Mázli, hogy nem végezték ki, mint két barátját./

Első szavazói korba lépve eszembe sem jutott, hogy a semmilyen választékra elmenjek szavazni. Mígnem késő délután két ifjúgárdista otthonomban felkeresve el kezdte forszírozni, hogy miért bújok ki állampolgári kötelességem alól..., mondanom sem kell ráhatásuk nem járt sikerrel. 

Első ízben a nyolcvanas évek második felében ixeltem. Valahogy akkoriban, amikor látva, hogy kissé túllőttek a célon, s a Hazafias Népfront el kezdett mocorogni. Estébe hajló szombat délután volt, sötétedett, a rádióban Pozsgay hangja szólt, s ekkor megállt kezemben a hipós felmosórongy, ajkaival ugyanis kibírta ejteni: Népfelkelés volt.  Köszönöm Nick és Zs. M. újságíró jelzését, akik felhívták figyelmemet e tévedésre,  hogy a forradalom szóra emlékeztem. Valóban, népfelkelés volt, emlékezetemben az akkor érzett döbbenet megváltoztatta a fontos, pontos szót.

.

Hadd idézzem Zs. M. az imént nekem írt sorait:

"Pozsgay azt mondta, hogy 1956 NÉPFELKELÉS volt. Meg nem merte mondani, hogy forradalom. Én egy-két nap múlva tudósítottam a bicskei pártbizottságról személyesen az MSZMP járási úléséről. Fiatal újságíróként ott ültem a történelem kellős közepén. És akkor azt mondta az akkori bicskei rendőrkapitány, V., hogy neki ugyan a Pozsgay ne mondja meg, hogy mi volt 1956 mert ő tudja. És a rendőreinek tudja, milyen parancsot adjon, ha kell. Mármint lőparancsot. Hideglelős volt, de nem történt semmi. A főszerkesztő azt kérte tőlem, legyek szíves, ne írjam meg. Mert veszélyes hangulatot keltene. V. rendőrkapitány nyugodtan folytatta munkáját, majd közéleti tevékenységét is, sose kérdezték tőle, pedig sokan hallottuk, amit mondott, hogy mi volt ez, kisfiam?"

A nyolcvanas éveket utóbb igyekeztek nem komolyan venni, ahogy előtte a tüntetések idejére, gumibotozására sem igen kívánkozik visszatekinteni a szelektív emlékezet... Volt, van, és lesz is ilyen.

/Akkoriban már az óvodában, s azon túl is rendre látszottak lázadó eszméim ilyen, olyan retorziói. Eszméimet és tetteimet nem követte osztatlan siker, hiszen sem Rózsi néni párttitkári akcióval, sem a tanácselnök asszony buzgalmával nem volt összhangban. Szegény főnökeim. Berzenkedéseimet utóbb sem tudtam abbahagyni, azok a szép "demokratikus" évek - 1998 ősze és 2006 között - midőn a helyi liberálissal ötvözött vörösterror hatalmi őrületeit nem volt egyszerű bőrömön érzékelni és elviselni./

 

De vissza a történelemhez:

 

 Az országgyűlési választásokon 1985-ben már kötelező volt a többes jelölés, lehetett látszatból választani - demokráciát játszani.

Utána pedig 1990-ben elkezdődött valami valódi.

Leltár következik:

1990- FKGP - Akkoriban még  járatlan voltam a közélet nem egyszer gubancos területén, így feltételeztem, hogy az, aki ez úton elindul, az tiszta és emberi. Apám ugyanis 1947-ben, egészen fiatalon országgyűlési képviselő volt, elvei, eszméi számomra fontosak lévén, mint első ellenzéki pártba, mely településünkön megjelent máris beléptem, naivul azt gondolva, hogy mások is olyanok, mint Ő. Megyei listás jelöltként számos településre eljutottam, sokat tanultam, tapasztaltam, s hamar ráébredtem, hogy nem minden arany, ami fénylik. E tudásomat megosztottam a környezetemmel, utóbb merészeltem a nagy sztárt Torgyánt kritizálni - ennek eredményekét (szerencsére) tagsági könyvem érvényessége hamarosan megszűnt. 

Ugyanebben az évben, 1990-ben indultam az önkormányzati választáson - 1993 nyarán lettem képviselő - s bizalmukkal megtiszteltek a helyi választópolgárok 2010 őszéig. Amikor ugyanis kimondattak a támogatottság feltételei, s nekem nem akaródzott megváltozni.

Csattanós mondat volt: Nemzeti vagy, de nem vagy fideszes!

Ennyi.

Egyébként roppant egyszerű ingadozásaimról beszámolni: Az utóbbi három évtizedben listás választáson 1994-2026 az X a fidesz mellé került. (Egyéni jelölt esetében ez nem ilyen egyszerű, helyi választásaim ennél is bonyolultabbak voltak.)

Helyi közéletben a pártos felhangok megjelenését, melyet a testületi asztalnál K. F. képviselő 1998 után kezdett pedzegetni - nehezen viseltem, így vagyok ezzel ma is. 

A helyi közösség érdeke a fontos! - párt maszatolásoktól mentes, heterogén, felkészült és a köz iránt elkötelezettem felelős személyekkel kell települést vezetni. Enélkül az lesz, ami...

 

Hobbim, és mániám a helyi közélet, erről nem bírok és nem is akarok leszokni. Zavar a korlátoltság, a stigma, a felkészületlenség és a rátermettség hiánya, elítélem a törtetést, önzést és az érdemek nélküli, öncélú öntömjénezést.

Mire végére értem e gondolatsornak már egy másik dal szól, egészen jól -  Egyszer fent, egyszer lent...Tátrai Band -  . 1988-ból.

A ma színei...

​Nézem a partot

néptelen

keleten a nap már fent ragyog

bíbor vörösben érkezett

kísérik

távoli felhő angyalok.

Nézem a partot

gyönyörű

zöld-szürke foltos folyó

kert alján andalog

hallgatag

fakó kövek közt 

a

víz

egyre csak apad

fogyatkozik.

Nézem világom legszebb  díszeit

pipacs ablakom előtt

magányos karcsún 

égbe nyújtózkodik.

Látom a ma 

köszöntő színeit 

piros 

fehér

és

zöld

szél se lebben

bánat bogáncsa

óvatlanul

belém akaszkodik.

 

 

VEZÉCIKK - 2026. május 8.

 

Vezércikk a 444 oldalán, mely így kezdődik: "Magyarország, de csak a jó része..."

 

Ahogy látom a szelektálás folytatódik... nem, nem írhatom azt, hogy kezdődik.

Ismét rossz rész lettem. Hazám azon "része", aki nem jó.

Érdekes, de nem szokatlan.

Dátumok röpködhetnének itt. Melyik is legyen, el sem férnének egy papírlapon, ha leírni kezdeném.

Amikor Apám Bibliát adott egy bajban lévő asszonynak, s hamarosan távoznia kellett munkahelyéről, s a fél Magyarországot megjárva idekerültünk?

S ha már itt - gazdaság igazgató galádságainak takargatása helyett - szóvá tétel, nem sok "jó" származott belőle, újabb munkahely lett, ahol végre szaktudását, s nem vallási, politikai múltját értékelték.

Vagy én?

Párttitkár asszonyos emlékeim, avagy később vívás, vívódás a magát kommunistának tartó polgármesterrel. Állásvesztés kecsegtető lehetősége, némi megfélemlítési kísérlettel megspékelve.

Évtizedeken át voltunk a rossz rész egészen 1990-ig, nekem utóbb bónuszként még kijutott közel egy évtized. "Edzőtábor".

Most, anélkül, hogy egy lépést is elmozdultam volna - ugyanaz a kert, ugyanaz az ébresztő napsugár, most szégyellenem kellene valamit... a fenébe már megint?!

Szégyellek is - nehezen találom meg a tegnapi érzés szavait, ha csak azt nem írom le, hogy primitív, bosszúszomjas, hazug, operettes, méltatlan valami...

Őfensége huszárok előtt. Egyedül a lépcsőn, nagyszerűsége teljes pompájában, valahol ott vannak biodíszletként sokat szenvedett gyermekei is. Alant a hullámzó tömeg, vizes árkon vergődik át éppen egy néni. Háttér a gyönyörű Budapest. Mintha a teremtő is nemzetvezetőnek szánta volna a tapsvihart tűrő állam/álomférfit. Mintha...

Szép, szelíd testőrök testükkel védik, amint a "néphez" leereszkedik. Boldogság is árad, bár a dicsfény olykor akadozik, fenébe, hogy a nap sehogy sem képes alakja köré glóriát fonni, pedig mennyire jól állna máris neki. Nézem és borzongok, megcsapnak fájó emlékek hideg szelei.

Elgondolkodom.

Tulajdonképpen az új besorolást nem is veszem zokon, hisz nem akartam és nem is szándékozom az efféle "jó részhez" tartozni.

Megvolt a magam jó része és meg is van.

Az ablakom előtt tegnap, ma és holnap is ugyanaz a zászló lobog, s nem új az elhatározás, hogy nem leszek játéka mindenféle szélnek... ahogy anno énekelte valaki.

A többiek pedig, a "JÓK" kegyeskedjenek rangjukat méltósággal hordozni,. s tiszteletben tartani, ha valaki az életét, s értékeit nem holmi zsebdiktátorok elvárásához méri. 

 

Ezentúl is ilyen rossz leszek, úgy tervezem, hogy az is maradok életem végéig. 

 

 

PIPACS és PARANCS

Örömóda zeng, vénülő szívemben felfénylő hála...

Kényszer ébredéssel készülök a győzelem napjára.

Kopott, sok számmal nagyobb cipő bújtatom lábam, kicsoszogok, s figyelem hogyan tör utat magának a NAP a zöldek közt, a folyó távoli hajlatában. Visszafelé veszem véletlenül észre, hogy a pipacsot éppen ez a reggel készteti életre kelésre. Zöld burkot szakít, selymet igazít, lassan mutatja meg kelyhe rejtekeit. Szellő ringatja, kacér és szelíd, valahol fent  egy rigó szerelmetes,  új nótát kanyarít. Csupa vágy, csupa rím, csupa mámor - érzékelem, bár semmit sem értek - csak sejtem, hogy éneke nem másról szól, mint e gyönyörű májusi világról.

Ablak, ajtó tárva, nézem, ahogy pipacsom a szélben óvatos táncát járja. Kimagaslik, karcsún  e Papaver rhoeas ma itt, aki kevésbé lírai körökben vadmáknak neveztetik. Nem is igen sejti, hogy hódolatomat most nem csupán bájával kelti. Ahogy az a botanikából IS tudott, élete rövid, impozáns lényének megmutatásra csupán néhány óra jutott. Ma még virít, ma ragyog, kelyhébe bódulnak hevesen döngicsélő oktalan rovarok. 

Szerény pipacs, vajon megbocsátaná e, ha tudná, hogy gondolataimban miként vonulnak végig virulása a hasonlatok kapcsán ezen az örömtől, bánattól, várakozástól erősen átszínezett napon.

Törékeny alkat, nem bírja, ha bántják, ha tépik, gyűrik, szirmain a kíméletlen behatás hagyhat csúfos  fekete nyomot. Különleges növény, vitatják hogy gyógynövény, vagy közönséges gyom, most még méhek dongják körül,  de eltűnik majd az első hűvös, szeles alkonyaton.

  A legtöbb virágnak van szimbolikus jelentése, így a pipacsnak is, amely az érzékenység, lobbanékonyság, boldogság és felszabadultság jelképe - gyógyszer és méreg, hiszen e szépséges szabadság virágban ott leledzik a cseppet sem veszélytelen ópium, mégis...

 

 Mivel csökkenti az erek tónusát és a vérnyomást, fokozza az agyi- és a koszorúér-keringést, tágítja az ereket, valamint gátolja az adrenalin érszűkítő hatását - feltehetően a mai napra is erősen ajánlott! 

Számos más, a természetben megtalálható alkotóelem segít, hogy legyőzzük a feszítő öröm, vagy az önmarcangoló bánat kellemetlen utóhatásait.

Jöjjön hát az, aminek jönnie kell... hátra dőlök, hogy még jobban lássam miként tárulnak szirmai májusunk várakozástól viselős bódult világában, s miként dongják körül az egymással vetekedő parányi lények.

 

Mögötte pedig fent magasodik a jelkép, mely figyelmeztet és tanít, s azt parancsolja, hogy szeressük ezt a kicsiny hazát, adjon nekünk a teremtő bölcsességet és szívbékét ma is!

 

 

 

 

SZÍV KÜLDI... APÁMNAK.

Tizenhét esztendeje ma, hogy apám elhagyta a földi létet. Hosszú gazdag és fölöttébb változatos élete volt. A "fölöttébb" része bennünket is erősen érintett... Hogyan is tudnék  megfeledkezni a fekete autókról, házkutatásokról, börtön szagú, mégis őt idéző pizsamájának öleléséről... Bírósági tárgyalásról. Nélkülözésről, mert utóbb nem kollaborált, a rendszer hiába próbálkozott.

 

Nehéz gyerekkorom volt mellette, s bőven felnőtt lettem, mire megértettem mi okkal volt sokszor kemény és szigorú... Amit tudok, amit fontosnak tartok azt tőle, tőlük tanultam meg, olykor nehéz, keserves leckével. A mai napon, bár életük ketté vált a gondolatok sokasága anyámról is, anyámnak is szól. Hiszen hat nap múltán, egy hasonlóan szép májusi nap délutánján Ő is eltávozott. A gyász nehéz évei után lassan és biztosan a hála vette át teljes mértékben az üresen tátongó teret. Ma, mikor ezüstösen csillog a folyó, s a két nap esős órái után buja zölddel köszönt a májusi illatterhes reggel, emlékidézés közben egy dalt hallgatok.

PIROS MADÁR 

 

Furcsa, hogy éppen ezt a dalt küldték mára az égiek, s ha belegondolok nem is tudom kibogozni, hogy én nekik odafentre, vagy Ők nekem ide lentre... egy azonban bizonyos valahogy most úgy érzem együtt hallgatjuk.

Nem ismerhették ezt a dalt, az én fiatalságom része sem volt... de most, most mégis nekünk szól:

Fa fű falevél, hogyha hazatér,
folyók zöldülnek el -
halak odaúsznak.
Mi már békével repülünk tovább,
ott egy nyitott ablak! 
Refr:
Piros madár esik,
szárnya rebben,
Ti éreztek vele,
csak ti ketten.
Felbukott, leesett, hová mehetek nélküle?
Te csak fuss tovább ...

Óriás violin, zöld felhő, zene
egyre jön, tűnik el -
te csak könnyes kézzel
Mikor magadnak tovább utazol
vonat lassan megáll.

Benne van minden. Könny és öröm, fájdalom és hála... 

Ma midőn a piros madár maradék tollai között vackolódva készülünk a holnapra, hiszen az országgyűlés eskütétele lesz, s ma emlékezem arra a napra, amikor apám másodjára esküt tett az ország házában, 1947 után 1990-ben. 

Helytállása, munkája, kitartása, felkészültsége örök és meghatározó példa életem folyamán.                                            

                                                                               APÁM.

Számomra mindenki fölé magasodik az az ember, aki egész életén át szorgalommal, nagy tudással és tettvággyal dolgozott. Nem magánvagyont gyarapított, nem világgá utazott, nem hivalkodott, hanem segített és adott, mindenkinek, akinek csak tudott - KÉPVISELT! Tette azt, amire felesküdött.

Makulátlan öltözék öltöny, ing, nyakkendő  és elmaradhatatlan kalap... olyan lenne a mai gyűrött zakós, nadrágosok közt, mint egy mesebeli alak. 

 Az idő elmúlt, több, mint egy évszázada látta meg a napvilágot egy tirpák tanyán, Nyíregyháza közelében, szülei parasztemberek voltak. Lágy érintésű, jó szívű édesanya, és komoly, kérges kezű, kitartóan szorgalmas apa. 

 Én az apámra ma úgy is emlékezem, mint "történelmi "szereplőre... ezért is ez az kissé távolságtartónak tartható írás róla...

 

Egyszer volt egy ember, aki példát mutatott, viselte a sors nehéz terheit, hite mellett kitartott, nem csalt és nem lopott, nemzetét szolgálta, elvei mellett békében és üldöztetésben is kitartott. Mert lehetett, lehetne másként is, önös érdek, siker, hírnév és önfényezés túlburjánzása nélkül végezni a felvállalt feladatot - a hit, a haza, a föld, s az emberek szeretetét. 

 

Az őszre beharangozott ügynök aktákban majd az áll: "Alkalmatlanság miatt kizárták"... a valóság ettől azonban fényévnyire távol esik... mivel 1956 után bebörtönzése alatt kényszerhelyzetben aláírta, hogy jelenti a társadalomra veszélyes ügyeket, utóbb, amikor felkeresték, hogy aktiválják nem jártak sikerrel. Ötvenhatos múltja miatt közügyeket 1975-ig nem gyakorolhatott. A mi családunk évtizedekre kikerült a "létező szocializmus" véráramából... 

Most sok-sok évtized múltán 2026-ban pedig a piros madár tolla remélhetőleg örökre lehullt, s újrafestve sem uralhatja le hosszasan létünket.

 

Egyszer volt... felnőtt lettem, amikor szívem felé kinyílott, s ő is elengedte a lét nyomasztóan sajgó terheit - támaszom lett, értékrendem, segítőm és bizalmas barátom. 

Poros tanyasi utakról indult el négy fiú közül másodikként a lét nagy útjára, s 86 esztendő múltán 2009. május 8-án, ezen a napon elcsendesülve fejezte be a földi szolgálatot.  

Ma mind, akik szerettük és becsültük őt - rá emlékezünk.  

 

 

Frissülés...

 

Vízcseppek, friss szellő, mennyei tavaszi illatok...