Részegség

Agyad még mindenre ügyel

szíved mégis újra

a 
régi hibát követi el

kalimpál

szorít

szemedre halvány ködpászmát kanyarít

nem látsz koszos padokat

térre hányt ócska lomokat

sem a dübörgés

sem a szennyek

nem érnek el

nyújtózol 

nem követelhet már új áldozatot életed

csak ülni egy padon

és
csendben

enni 
inni

belélegezni 
a  
fényeket

mindent mi egyenesen

az 
égből érkezett

s 
a 
fák susogó hangja helyett

hallani véled azt a szót amitől

magadhoz öleled a semmit

káprázatod

reméled tart még perceken át

bár legbelül örökösre képzeled

aztán egy villanás alatt

helyükre kerülnek a dolgok

ég-ég

föld-föld

nincs is helye itt mennynek

eszmélsz 
s

magadban cipeled tovább

részegséged égetően fanyar

bizsergő

fájdalmas mámorát.