Ünnepvárás idegen tájakon

Csigaházban

Tudom
tudom
hogy hangod
szélfútta időben
is felém sodor
egy régi dalt
mit
sohasem énekeltél bátran
csupán
szívmagányod
dobogta vérig
hogy végig szeretni fogsz

konok
makacs
akarásod közben
a
vágyak elillantak
mint
röpke
rőzseláng meleg
aztán
újra
s 

újra
megkapartad 

öreg
szétrepedt
csigaházad 

megmozdult
benne valami
parányi élet
őszülő
fakuló
életedben ott vagyok
ha kell tűz
ha kell ragyogás
vagy néha
végletes félelem
értelmetlenül
ne
teljen el
kuszára szőtt
egyetlen
életed
nélkülem.

Gyermek vagyok

Gyermek vagyok
vének bőrébe bújva
pislogok
kusza
érthetetlen
világok felé

kapaszkodnék
beléd
szülő kezed
simítása nélkül
arcod
távolodó fénye
szemem sarkában
könnyben egyesül

gyermek vagyok
elvesztettem
féltett kincsemet
virágaim
mind
mind
porba törtek
sáros
időtlen
utam
tavaszainak
vége

őszeimtől
szűköl
még
létporos szívem
keresni kéne
egy újabb
szép
ringató napot
míg
életkalapom
karimáját
bolondos
vágyak
maszatolják össze.

Feledés

Néha még rád tekintek
vissza 
késő esti
halványuló fényben

gyertyák lebegnek
éberen
míg ölelésed
 újra
megidézem

majd lassan
puhán
engedelmesen
felém borít az éjszaka
csillagokkal
kivert
fekete bársonya
suttogásod
áthatol
száz
és ezer világon
dalom dalod
arcom a te arcod
összemosódott
 képek
közt is tudom
méreg vagy
rég
kicsorbult pohárban
hiába
vívtam veled
ezernyi bús és konok
 csatában

 te győztél

mégis
élek
feledés küszöbén
visszarántanak hozzád
vakon botorkáló
koldus
ölelések.