Partfal


Szabad szemmel szeretném írni ezt a blogot, szememben néha mégis akadnak porszemek, melyek látásomat elhomályosítják. Lehet, lehet, hogy ez csak múló állapot nem vagyok más Uram, csak esendő földi vándorod!

2018. november 9., péntek

ŐSZ ÉS ÓLOM




Ősz és ólom



Terjed a köd
mindent összenyálaz
összeköp
vízcseppek a földön
nehéz ködpaplanba burkolózott a táj
remegő
hulló
levelek
a
csend szinte fáj

szívem
üres
kopott szerelmek árnya
nehezül a félhomályra
szűkös
lett
most
az
ablakkeret
ahonnan
pezsgő nyarakon messzire tekinthetek

kacatok
lomok
várják
rövid kis életük
végét
tűzhalálát
én
csak
bámulom
a
kinti könnyeket
lecsapódó párát


rongyaim zsebében emlék lapul
kitépett lapokon verssorok
ólmos magányról suttognak
szakadatlanul
és
rólad

nyirkos falak
túsz vagyok
roppant a súly

nélküled fázom
fojtogató
füstbe
száll
tűzre vetett
kopott
szürke
télikabátom.













2018. november 6., kedd

ŐSZ - ARANY ÉS ACÉL

Ősz
-
arany és acél


Éles a szél
fémes
penge
aranyló égi csíkok tűnnek el a végtelenbe
arany
a
levél
arany
a
bokor
a
meleg még bujkál valahol
de
délre érve
aranyos sugár
lesz
a
Duna
éke

és
ha
eljön
majd
a
délután
acélkék villan a Dunán
és
ott
túl a messzi partokon
megbicsaklik a fény
rozéval telt kecses poharamon
hallgatunk
csak a víz csobog
körbenyal egy kopottas csónakot
örvényt kavar
 pimasz és szemtelen
taszít
és
szorít
parttól partig sodorja
az
élet
törékeny
apró
titkait.

2018. november 5., hétfő

ŐSZ ÉS ARANY



Ősz és arany

Új
huncut szelek
ráznak törékeny ágakat
hol
forró
hol meg bágyatag a nap

eltévedt pillangó kertünkbe repül
vasvirág
csúcsán
méhecske hosszasan megül

de
lent
koppan
roppan
gyűlik az avar
sün vackolódik
északi szélroham százféle levelet kavar

arany
a
festék
néha
meg
acél
pengével
csap le a könnyűvérű szél
kicsit bolond
kicsit kótyagos
nem érti hogy miért aranyos
miért ragyogó most a táj
téblábol
korai ősz van vagy visszatérni készülne a nyár

csúcsok dőlnek
felfut a higany
boldogan fürdőzünk csalóka fényekben mindannyian

vállamra ha egy-egy levél lehull
csókod nyomát érzem
s
hogy
évtizedek múltak el nyomtalanul.

Készítette P. L.S.

Készítette P. L.S.

2018. október 29., hétfő

Ősz és ezüst...


Ősz és ezüst


Kanyargó füst
kopár ágakon cseppek hintáznak
vizes köveken
ablak peremen
járdán
tetőn
cseppek csorognak a csendben
langymeleg
októberben

fellegekben
párás egekben
őszi minták
firkák

könnycsepp kucorog szemedben
minden veszteség eszedbe jut

szürke
szomorú
színek
megbújó feketék
hajnali első feketédet
ma
inkább
 cukor nélkül innád

korom
ujjad hegyéről pereg
űznéd a belső gyötrő hideget
szikra gyúl
láng lobban
pattogó tűz
hiába hevít
keresed ölelésed elfutott könnyű perceit

minden mozdulatlan rendben
s
te
megfulladsz egy vesztett szerelemben

ősz
és
ezüst
torkodba tapadt kesernyés füst
homlokodra hulló megszürkült szálak
sóhajjal adózol
semmibe hulló
sárga szirmú kései virágnak.

ALMÁK

Nagyszalóki András festményéhez írtam az alábbi verset még 2015 tavaszán, - egy pályázat alkalmából -  aztán most szombaton - meglepetésemre - elhangzott az Érd Parkvárosi Közösségi házban a KÉK-ek őszi kiállításán...
 
 

ALMÁK

Mind szét gurultak

édesek
sárgák
pirosak
fényesek
kötényem
zsákom
elszakadt
nem találom a foltokat
mind elgurult hát
szerteszét

nyelvemen érzem
bő levét
mellemre csordul
megtapad
kezemhez
mézesen
ragad
arcomon ott maradt a csepp
kézfejeddel törölheted
együtt jártunk
múlt
kerteket
szakítva titkos perceket
élet
vagy
álom
egyre megy

almába haraptam
veled
megkóstoltuk az életet.
 
 
Tarnócziné Barabás Irén felolvasásában....

2018. október 23., kedd

56




Egyetlen évszám maradt mint tűzjeles pecsét
őrizve a múlt tiszta üzenetét
arcotok messze tünik
évtizedek lenyomata a ma
ki emlékszik igazán az őszi napokra
ki lett ott a bűnös s ki az ártatlan

fekete betűkkel írt parancs
vallató szoba
jeges magányban
nem volt irgalom
nem volt kegyelem
álnok eszme dühödt hóhérai
vért ontottak félelem részegen 
halál
halál
szólt az ítélet
kötél és golyó mindent elvégzett
temetői csendben álló kőkeresztek
igazságot talán sohasem tesznek
évek
életek
odavesztek
harc és nyomor
apám fiatal arca fáradt lett
komor
földönfutók lettünk
oda
szülőföld
rokon és barát
hiányuk megtörte anyám édes mosolyát
korai gyász
könny
hatalom tébolya
uralkodott a terror
egyetlen menedékünk
maradt
az
ima


bejártuk hazánk minden szegletét
tarkónkon éreztük megtorlók őrült leheletét
jártunk idegenben
kanyargós sáros utakon
fűtetlen lakásban
sötét ablakon
felfénylett veszteségeinkben a megtartó égi irgalom.

2018. október 10., szerda

Ősz a Dunánál...





Őszi fények titkos láza bujtogat
tüzet varázsol
megsebez
kacag
finom selymével
vállamat
bevonja
a
nap
karomra
ökörnyál tapad
nézem
nézem
a
víz fölé kihúzott hosszú ezüst fonalat
 
csúszós kövek között
mély árnyék lapul
mit rejt a sötétség
mi lehet ott alul

veszett kincsek
ócska csavarok
rozsdás zárak
csontok
száz éve elhagyott málló kacatok
sár
iszap
kavics
takarja
itt
évszázadok lenyomatait

magasban
fenn
sirályraj villan és sivít
s
lent
a
Duna
hatalmas meztelen tálca
feltárja
aszott medrének féltett titkait.
 



 

Őszülő....




Nézem a fákat, s a folyót, túlparti füstöt, napsugarat, aranyat csorgatót - és hálás vagyok... az őszülő világ szélesre tárja nekem az ablakot.

2018. szeptember 25., kedd

Emlékező...




Veszteségeink szaporodnak, győzelmünk a mindennapokban való megelégülés.
Drága Barátaim! 
Emléketeket, együtt töltött óráink örömét, bolondságaitokat, bolondozásaink ízét megőrzöm.
Ti már sokkal többet tudtok...
R. Zs
I. F.
 
Babits Mihály:LAODAMEIA


Milyen bort adtak, a föld fiának
a kegyetlen istenek,
hogy attól örökre részeg
s szenved mig a sírba száll?
hogy él ahol élni bánat
és küszködik és szeret,
ahol bűn lenni merésznek,
ahol szeretni halál?
hogy tudva is űzi lázát
végzete torka felé
és kergeti azt ami messze
s elereszti ami közel;
elhagyja nyugalmas házát
és mind ki őt szereté
s csak akkor látja, ha veszve,
hogy boldogsága vesz el?
Bolond akarás a férfi bora,
a nő bora bús szerelme,
sajtolva kínnal a fürtből,
amelynek vágy a neve,
a sors buta lába gázol a
lélek kádjában ütemre
és ömlik a vérző fürtből
a bor vérszínű leve.
És mint akit ért kígyómarás,
számára fű nem terem:
a férfi bora bolond akarás,
a nő bora bús szerelem.

2018. szeptember 23., vasárnap

ŐSZ

Ősz

Itt van megint
komor színekkel int
beköszön
süvítő hangjában némi tettetett közöny
tetőn esőcsepp kopog
esik
csorog
 zörögnek
csapódnak
nyári hévre vágyó ajtók
ablakok

bezárkózott a világ
a
fény kívül rekedt

nézlek
fakuló szívképek
egyszerű a képlet ahol túl sok a szürkeség
használom emlékeim szépítő parázsos színkészletét

hajadba borzolok
szerelmet kócolok
habcsók édes szavak
zümmögnek tudatom pereme alatt


játék
remek

felhőkön túl
nap kever friss éles fényeket

új
reggel
nekem
neked
esik
csöpög
pereg
nyári portól koszosak az ablaküvegek
mégis látom
ahogy
billegő kis mosolyok
csiklandozzák cudar kedvedet
tüskés burok reped
s
érkeznek
barnás
bolondos
zizzenő
őszi üzenetek.