Harmadik napja szinte csak vízszintesből nézem a világot. Kényszerű heverészés, néhány nem kívánt, sajgó tünettel megspékelve. Van, hogy alig bírom megemelni a fejem, van hogy kicsit jobban a kertet és a folyót fürkészem hosszasan.
Látok folyót, túlparti lombosodó erdőt, fasort. Vadkacsákat, átrepülnek a kert vége fölött, fecskék, galambok, verebek és ki tudja még, hogy hány féle tollas népség érkezik és távozik. Alkonyatkor pedig denevérek suhannak halkan.
Szirmok hullnak és virágok nyílnak. Lepkék, bogarak, csigák ezüstös csíkla csillan. Porszem és maszat újra a földig érő ablakokon ablakon, ma még hagyom, hátha holnap kevésbé sajog majd a mellkasom, hátam, vállam. Fuldokló köhögés ébreszt éjszaka többször. Felülve fülelem távoli hajók hangját, s ha ki tudok kecmeregni az ágyból egyiket-másikat lencsevégre kapom. Tegnap délután már képes voltam pár falatot kockázat mentesen megenni.
Szép május jöjj el.... méhek döngicsélnek, veteményes szomjazik, majd csak lesz valami.
