Remélem....

 Remélem, hogy virágocskáim kibírják nélkülem.

Már nyoma sincsen...

 

Hóvirág helyzet.

 

A medvéről nem nyilatkozhatom.

Hó hullott

Hó hullott az éjjel

selymes fehér

újra itt ragyog 

csendesült kertek 

néma rejtekén

friss dátumát

a

padra

óvatosan 

rajzolom le én

hó

csillám

néma karcolat

átrajzolsz friss fenyőt

fekete fákat

letört gallyakat.

Lábnyom

lépés

mély 

hallgatag

táblára vésett nevek

toporgok a hóban

gyengéden simítok

halvánnyá kopott betűket

ahogy utoljára érintettem

búcsúzóul

drága arcodat.

Budakeszi 2026.02.01.

Mindhalálig TWIST!!!

 Csavard fel a szőnyeget...

Valahogy egyszer régen egy kazetta került hozzám, hogy honnan, kitől már nem emlékszem.... utóbb sem állíthatom, hogy kedvenc zenészem szólt a szalagról.

Óvodai esős, ki nem mehetős napokon, amikor az "ifjúságban" túltengett az energia, s nem volt módunk kint rohangálni levezetésképpen felcsavartuk a szőnyeget...

Sutba vágtam a Kodály módszert és alaposan kitomboltuk, tornáztuk magunkból a feszkót.

Az apróságok élvezték a mókát, együtt roptuk kifulladásig. Mozgott kar, láb és szív... Harsány nevetés és torna.

Ugribugri - bolondozás.

Twist... fényesebb lett a parkett és a borongós ég szürke fellegeire fittyet hányva együtt kiáltottuk TWIST!!!!

Az élet komolytalanságokkal spékelve a legszebb.

Ha valahonnan előkerül a kazetta meghallgatjuk majd itthon a kicsinyeimmel. Garantáltan sikere lesz!

Ég veled Fenyő... ég veled... halaszthattad volna későbbre a búcsúzást... biztos lehetsz abban, hogy zenéd e földi paradicsomban szólni fog évtizedeken át.

ROBBANÁS - egy régi írás...

 Nem hangzik túl jól a szó... mégsem ötlik fel bennem jobb kifejezés. Megyek az utcán habrózsás virágfelhőn át ragyog az ég, vagy éppen kökények illegetik magukat hófehérben. Járdakövek, betonszegélyek között apró virágok kandikálnak. Legszebb ideje van most a világnak. Megyünk az utcán, meleg kis pracliját fogom a tenyerembe, megáll és virágot csodál, beszélget, megbeszéljük a mát, s a holnapot. Iskolás a téma, beosztja a délutánt. Komoly dolog ez kérem nyolcévesünk világegyetemében. Otthon füzet, feladatos, tolltartó és radír. Számok rengetegében pompásan igazodik, precíz, érti és oldja, le is írja sorban, s én csak bámulom meghatottan. Micsoda csodák vannak itt, látni vélem apám pontos, következetes megoldásait. Szaporodnak a sorok, megold komótos rendben minden feladatot. Itt-ott elkél a radír, betűkanyarítás, javítás - míg tökéletes lesz minden megoldás. Másik könyv és másik füzet, dolgozat lesz, nézzük meg mire megyünk együtt ketten a szorgalmas előkészületben. Német! Jaj! Kire ütött ez a gyerek?! Sorol szavakat, verseket. Komolyan veszi a dolgát! Gördülnek a mondatok, megtudhatjuk mit főznek ott - naná, hogy spenótot, s fontos egyebek is felsorolásra kerülnek ... s elérünk végre a menüsor végére.  Tomatensuppe - na jó, akad a kamrában bőven, s már keverem, kavarom neki, hisz a kicsi a paradicsomlevest is nagyon szereti, vajgalus úszkál majd benne, közben kétszer elsoroljuk a szavakat, forró leveshez keresek hideg kanalat. A kis Pihém már készül ki a fényre, de azért még egy palacsinta még pocakjába férne. Nézem és olvadok. Megszólal, nem teszem el Mama a németet, ha bejövök átnézem még, és fut, nevet, int, kint virul és boldog, nem kell kabát, elég a póló. 

És a tavaszi gyorsulásban  megállok.

Tegnap még ott, ma már itt zúdul rám az öröm, a szeretet, a mosoly! 

Élet, színek és fények! Robban a tavasz és gyönyörűséggel halmoz! Egymás sarkába érő virágok, kapkodom a fejem, hogyan tudjuk kibírni ezt a gyorsaságot. Néhány óra, nem mondható, hogy karnyújtásnyi a távolság, tegnap még Nyussz, ma pihe, s néhány hét múlva új kis élet érkezése. Összekötő láthatatlan zsinórok selyme. Gének.  

Ajándék - régi vers...

 

 

 

Ajándék

Sírni kell vagy panaszkodni gyáván

évek szaladtak el az idő rozsdaszárnyán

kedves napok

esendően szépek

elfutottak

hiába

hamarosan vége az egésznek

télre tavasz derül

változik a nap

lila virágok törnek át a vastag avaron

lent a fák alatt

lépni is fáj oly esendő árvák

sárga lepke villan

teregeti szárnyát

még itt a tél

dermesztő zuhanás

jeges lehelet őrzi

deres látomását

 

csalóka játék most a kikelet

szerelmes gerle küld szívüzenetet

kopár ágon kér és keresgél

a

fű még deres

tollborzoló rohammal  feltámad a szél

eloroz szirmokat

sodor rőt levelet

kövér vízcsepp hintáz

csillannak rajta fázós sugarak

ténfereg a kedv

év év után rohan

üres lapokra

hullanak szomorú szavak

megfeszül az ág

rossz kedvűen rázza

egy

újabb télroham.

Az utcán végig...

 

Az utcán végig

s

a

tereken

is

átragyog a delelő nap melegsége

hófoltok

koszszürke kupacai lábaim alatt

de

én

csak fölfelé nézek az égre.

 

Templom tetőn

szép sorban ülnek a galambok

kupola ragyog

s

mögötte a lég

csupa

csuda kék

szívembe csókol a nap

ringatja sóvár titkaimat

s

a

vágyat 

hogy lássam minden távoli szegletét

a

te

szemeddel is a táguló világnak.

 

Csodálom a lét könnyű igézetét

közben lépteimet megnehezíti

a

szépséggel összekapaszkodó bánat.

 

 

Napfényes utunk....

 Amikor minden késik egy kicsit, de éppen csak annyit, hogy elérjük a csatlakozást. A szépségek városában (is) jártunk.

 

 

Szinte tavaszcsókos volt a levegő, szinte... valami mégis tépi a szívet.

Ölelkezés

Legkisebb L.

Arc simul

hajszálak selyme érint

magamhoz magamat képzelem

kislányt

azt

a

régi

hetven évvel ezelőttit.

Kéz 

kar

váll

pihen mellkasomon

piheg

szuszog

csendesül

szívének dobbanását

hallgatom

szavakat szőnék

nem lelek

anyám

ölelésére emlékeztet

csend csorog végig szívemen

- hála érte és értük -

vér

gén

évszázadnyi történelem.

Pihe kis súly

törékeny lét

millió sejtben

hajszálvékony erekben

áramlik szét.

Múltam és jövőm ölemben pihen.

Magamról magamnak mesél.

Titkokat árul el 

szavak nélkül

álmában

NEKEM.