HÁLA - hálaadás Budakeszin.

 

„Akik könnyhullatással vetnek, vigadozással aratnak majd.”

126. zsoltár 5. vers

Hálát adok a jól létért, gyermekeinkért, unokáinkért, családunk gyarapodásáért. Hálát az ételért, italért, barátaimért, a ma is megtapasztalt közösségi szeretetért és az ige szabad és útmutató hirdetéséért, a kifogyhatatlan szellemi táplálékért.

Tartozás....

 

Tartozom magamnak ezzel az írással és másoknak is, akik "érzékenyítetlenek".

Írtam volna már napokkal ezelőtt, hiszen a poszt, melyben e téma erőteljesen ki van teregetve elindított bennem valamit. Azután egy újabb olvasmány, kioktatás ízzel...

Nos e hajnali óra csendességében, túl a tegnap családos, unokás együttlét örömein, mely bennem ragyog, s amiért kimondhatatlanul hálás vagyok - szóval ma csak nekiduráltam magam, hogy felelevenítsem szubjektív érzésem túlcsordulásán túl objektív módon a tanulással - tanítással kapcsolatos előzményeim. 

Ahogy a mellékelt fotó is mutatja a világ fölöttébb sokszínű, s nem mindig sikerül ideát és gyakorlatot összepasszítani.

Memóriám hanyatlóban, bár sejtem, hogy nem ennek köszönhetem, hogy az érzékeny szóról nem a jelen aktualitása jut eszembe, hanem egészen más valami.

Ezen a héten IS más dolgom volt, s nem voltam képes érzékenyülni.

Kérdés, hogy mi dolga lehet, egy, a falu szélén unatkozó vénasszonynak?!

Elárulom a LEGFONTOSABB!

Életaranyozó órák édes kettesben, vagy éppen hármasban.

Roppant egyszerű és mégis összetett feladat, megfogni a kicsiny, tenyerembe simuló kezet, kezeket és megmutatni a világot.

Fűszálhoz hajolni, kerítésen átbukó rózsát megszagolni, lovacskát etetni és megsimítani, csacsit, libákat nézni, vízbe kavicsot dobni, kerülgetni a pocsolyákat és köszönni a kapitányuraknak!

Ez az én dolgom. 

Mondhatnám, hogy a miénk, hiszen ki más lehet az, aki a legmélyebb odafigyeléssel tanítja, neveli, szereti a fiókákat, mint a nagyszülő, aki már nem rohan, nem kell a munkába időben beérnie, s onnan estefelé kizuhanni holt fáradtan.

Mi itt partoldal csendes kis világában az életet tanuljuk, kis és nagy lépésekben, együtt boldogan. 

Ezernyi trükköm van. 

Ha nem ismert íz kerül a tányérkára fecske papává/mamává lehet változni és úgy becsempészni unoka szájába az új falatokat.

Ételt, italt, törődést, ismeretet adni - tudatosan!

Fű, fa, virág ismerőssé válik - ezt a folyamatot a világ tevékeny megismerésének hívjuk szakmailag. Meg érzelmi nevelésnek, s hosszan sorolhatnám hányféle történés zajlik testben és lélekben, amikor a gyermekre összpontosul a figyelem, akár nagymamásan, akár pedagógusosan.

Áldott napokat töltünk kettesben, és hármasban.

Visszavarázsolódom.

Játszunk, rajzolunk, gyöngy gurul le az asztal sarkán, mely, mint ma is megszúrja a talpamat hajnalban.

Mamás óvodám van. Csatatérré válik a veranda, füzetek, könyvek, matricák, ceruzák, párosításra sóvárgó zoknik, formalyukasztók halmokban állnak az asztalon, s a földön tömérdek fecni, mert a kicsim - a 2.5 éves most vágni szeret a legjobban. Olló a kézben, mosoly a szemben és mindent összevagdos szorgalmasan.

Mozgalmas a nap.

Kert, krea, komp - valami újdonság mindig akad.

Létezésem értelme kiteljesedik unokáimban.

Ebédre sok finom falat.

Lopva nézem, szememmel simítom arcát, arcukat, amikor "VÉGRE!!!!" elalszanak. Mesék, versek, dalok sorban eszembe jutnak, s új történeteket is faragok azon nyomban, amikor a barna loknis hajú megszólal félálomban... olvass még Mama, olvass... - fejből olvass!

S sorjáznak a szereplők - a pákosztos macska, a jó szívű kis kutya, a huncut medvék, jók és rosszak, természetesen minden történetnek jó vége van.

Közben ezernyi kép villan - unokáim, gyermekem arca mellé felsorakoznak sokan. Huncut Konrád, drága jó Jánoska, okos Andrea, gyönyörűen rajzoló Zsanett és Monca. A-tól Z-ig mindannyian.

Egy egész regiment - Alex meleg keze, hálás tekintete, Csaba karolása, drága pillanatok. Meg azok is, amikor hibáztam., amikor rossz voltam, s nem a szeretet hangján szólaltam.

Bevallhatom magamnak, hogy ha megoldom emléktarisznyámat elsőre azokból a fel nem dolgozott, szeretetté nem vált alkalmak hullanak ki, melyekben kudarcot vallottam.

Fogtam kezet, maszatosat, fésültem hajat, melyből tetű hullott ki, fürdettem, hajat vágtam. Meséltem, öleltem, számláltam, és olykor popsira is rácsaptam - jártam putriban, palotában soha. Megszámlálhatatlanul sok dolgom volt, s olykor ma is van.

Pocsolya, sár, nyomor nem taszított, inkább tettekre sarkallt.

Ha visszanézek nem a legszebb, legkecsegtetőbb utat választottam.

Ember próbáltam lenni, engem apámon és anyámon kívül csak kevesen tanítottak, főként maga a teremtő - aki komoly próbákat adott, hogy megtanuljak a tűzön is járni.

S lám itt van a jutalom. ölelés, mosoly, olykor könnyek. Hajnali gyöngyre taposás.

Gyermekként a testi és lelki elemózsiát oly korban kaptam, amikor sötét világ volt, s a könyörületesség egymás iránti érzését szüleimtől és lelki vezetőmtől láttam, hiszen összekapaszkodtunk a bajban.

Ma új szelek, új szavak borzongatnak...

Amitől a hátam bizony, hogy borsódzik.

 

Nem értem a friss "szakkifejezéseket", elő hát a szinonima szótárral, hátha néhány hasonló szó felbukkan ott, s rávilágít mit is akarnak mondani az érzékenyítés mesterei - de semmi.

Így hát továbbra is csupán humánus ember szeretnék lenni és maradni, ameddig a teremtő engedi, s amennyire erőmből telik.

Gyermekeink kezét fogni, vezetni... amíg lehet, s e felforduló világban semmiféle szélnek nem kitenni - a feladatom nem sok és nem kevés - jó úton, jó szívvel a közös utat együtt megtenni. 

Segíteni s az érzelem, és értelem lángját táplálni.

 

 

 

 

 

"Magamban bíztam eleitől fogva -

ha semmije sincs, nem is kerül sokba

ez az embernek. Semmiképp se többe,

mint az állatnak, mely elhull örökre.

Ha féltem is, a helyemet megálltam -

születtem, elvegyültem és kiváltam.

Meg is fizettem, kinek ahogy mérte,

ki ingyen adott, azt szerettem érte."

/J. A./

Győr

Győri séta verőfényben, kedvelem ezt a város.

 

TÁRNOK

 

Megtisztelő felkérést kaptam, s utam Tárnokra vezetett ma délután, ahol két kiváló alkotó Adelmann Anna és Wenszky Ágnes  kiállítása fogadta az érdeklődőket, és hívogatóul Ambrus Károlytól felhangzó csodás tárogatószó.

Anna és Ágnes műveiben a hétköznapok során léptünket meg nem akasztó

 létrezdülések IS megláthatók.

Apróságok, melyek fölött oly gyakran elsiklik a tekintet, hiszen mi látnivaló van egy összedőlő tyúkólon, egy halódó rovar elmúlása kit késztet megtorpanásra?!

 Levelek, fák, folyók, fövenybe fúródó korhadó kishajó, vén kerítés, málló vakolat, s más hasonló, létet és elmúlást ábrázoló remeklések - a körülöttünk lévő világ, rohanásaink közepette figyelemre se méltó "látnivalói" rézkarcban, festményben, rajzban. 

Számomra abban rejlik a csoda, hogy a természet rezdülései különleges módon megjelennek a hordozó anyagokon. 

Megállok, mögöttem egy folyó, a Dráva buja zöldes varázsa, a percek egybeolvadása kizárta a világ harsogását, elmélyülésre késztet, s némi önvizsgálatra is - mikor éreztük utoljára együtt át a művészetek ölelkezésének felemelő pillanatait?! 

 

 Szeretek játszani, s hogy bepillanthassunk az alkotók életébe zsákbamacskát játszottunk.

Színes papírlapokra írtam fel a hat betűt, s a kezdőbetűvel felírt szavak segítségével alkotók életébe így kissé beleláthatott a nagyérdemű.

 

 

Tárnok

 

T

találkozás

tapasztalás

Á

álmok

ábrándok 

áramlatok

R

rendszer

rítus

N

nehézség

nihil

O

otthon

oltalom

K

kedv

kalandozás

Beszélgetésünknek keretet két versem adott, melyeket Vikár János olvasott fel:

 

Szerelmeim a szavak

 

Szerelmeim a színek

 

A tárogató hangjával zárult a program, s az együttlét lehetőségét örömmel folytattuk egymáshoz szóló, szívkedves szavakkal. 

  Köszönöm a lehetőséget, s hogy egy boldog óra lett mindannyiunk sz Kaptunk, s adtunk egymásnak elcsendesülésre alkalmas délutáni órát, ahol a megismerésen túl, történt valami kézzel meg nem fogható volt számunka a jutalom.

 

Szívemben hála, felidézek a megsegítésül egy idegentől ölembe pottyant néhány közösen elmondott verssort, a tárogató hangja, a művészek, s a vendégek, akiket megérint a látni és hallani való.

"Szeretném magam megmutatni,
Hogy látva lássanak,
Hogy látva lássanak." - zárszóként három sor Adytól.

OKTÓBER 10 - ESETT!

 Varázslat?

Felhős az ég, esőt jelez a jós, arra gondoltam, hogy a túlpartra, napi munkázás után "átszaladok". Hátha... hazatérhetek majd bőrig elázva, s lám sikerélményem volt, egy csepp le is hullott rám. Egy óra séta - előbb lefelé a sóderes, homokos parton, majd vissza a révhez vezető, erdőt átszelő úton. Belegondoltam, hogy a fövenyen olyan helyen járok, ahol máskor a víz az úr. Oldalt, kissé távolabb magas kőfal - nem tudom a nevét pontosan - felfelé emelkedve védvonalat képez..., alatta, közte kidőlt vén fák, elkorhadt ágak. 

A mederben itt-ott látható a fenék, lehet, hogy  teljesül  is a gyermekkori vágy - hadd lépjek olyan helyre, melyet eddig soha sem érintett ember lábnyom.... Ki tudja, hogy mikor volt olyan alacsony a Duna, mint most, s ki tudja így marad e, vagy rendesen megnyílik valaha az ég csatornája?! A szegélyen, mely süppedős és nehezebben járható nemrégen előttem futhatott egy vaddisznó... Hosszasan baktatok utána, majd egyszer csak eltűnik a nyom. 

Szedem a lábam, hiszen a rév felé lassan elindul az autósor, de előbb még a kedves, öreg fám  kérgét megsimogatom, túlélt, tetején elszínesedett a lomb. Az út fölé magasodó faóriások pazar színeket festenek, teljesen Paál Lászlói ez a fasor. Egy óriási vénség nem bírta az aszályt, kettéhasadva hever a partoldalon. Sorjáznak a feldíszített autók, a Pajtában esküvő van, villan a fehér menyasszonyi ruha, kellemes a szép őszi dekoráció. Lépésgyorsítás és máris felmorog a motor, indulunk, szerencsére többen utaznak így én sem maradok le. Egy óra - közel 6000 ezer lépés, s egy árva esőcseppecske landolt az orromon. A bőrig ázás elmaradt. Nem sikerült a varázslatom? Hazaérek 2 perc alatt, máris láthatom, hogy Horány 2 rögvest ott lesz a túlparton. Rendkívül alacsony a víz... a kikötés kockázatos, de a személyzet érti a dolgát, az átkelést segítendő kell a türelem. Már itthonról figyelem, ahogyan kikötnek a túlparton, s közben átárad a halk, ünnepi muzsikaszó. 

S lám kis késésessel elered az eső, kopp, kopp... az égiek ezúttal irgalmasak. Éjszakába hajló, hajnalban ismétlődő csendes eső, melynek hangjára háromkor felriadok - s minden cseppjéért végtelenül hálás vagyok. 

 

Vadmalacnyomos szakasz.

Tűzgyújtás

 

Nem lehet elég korán kezdeni...

Múlt héten rőzsét szedtünk, két vödörnyit a ppartoldalon.

Ma, azaz pénteken pedig a kislányok megrakták a tűzteret és 3. L önállóan begyújtott. Folyamatosan tanuljuk a zélet nagy dolgait. 

Ügyesek nagyon.

Színjáték

Hajnalodik

nesz sem töri meg a perc varázslatait.

Lassan kinyitják az égi palota

távoli sötét kapuit.

Percről percre figyelem az lég

apró változásait.

Feketéből szürke lesz és ezüst

majd a távoli keleten rőzse gyújtatik

rózsás lobogás váltja fel az éj komor színeit.

 

Csoda pír fut szét

megvilágítva a túlpart 

kormos kopár ágait.

Hátráló felhő hazudtolja meg

könnyes reményű ígéretet

s

egyre távolodik.

Ma sem lesz sírás és áztató eső

hiába könyörög a föld

s

a

parti füzesnek hiába zizegnek esdeklően

folyóba hulló sárga levelei.

Kövek közé tüzet rakott a túlparton valaki

láng lobog

tűzvésznek képzelem

folyó tükrében terjed

mintha átkelésre készülne sebesen.

Egy pillanat s minden 

de minden megváltozik

kotta vonalakat húzva szállnak a gépek

s

a

színjáték végén 

könnyed arannyal csíkozzák be az ég

pasztellé szelídült világos színeit.

Pusztulás

 

Nincsenek szavak...

Kopár, kietlen a part, hatalmas fák dőltek ki. Nehézkesen tudtunk a kőhányás szélére kivergődni, s ott hallgatni, figyelni olyasmit, ami eddig soha sem volt látható a Duna titkos mélységeit.

Hogy meddig tart a koplalás, meddig nem hizlalják a folyót sűrű esőcseppek ezt még nem tudni. Fájdalmas a látvány, a forráshoz és az Eötvös kápolnához nem lehet az ösvényt a kidőlt faóriások miatt megközelíteni. Az alábbi vers a 2018 októberi állapotot rögzíti, a jelenhez képest az akkori aszály szinte semminek tűnik. 

 

Őszi fények titkos láza bujtogat

tüzet varázsol

megsebez

kacag

finom selymével

vállamat

bevonja

a

nap

karomra

ökörnyál tapad

nézem

nézem

a

víz fölé kihúzott hosszú ezüst fonalat

 

csúszós kövek között

mély árnyék lapul

mit rejt a sötétség

mi lehet ott alul

veszett kincsek

ócska csavarok

rozsdás zárak

csontok

száz éve elhagyott málló kacatok

sár

iszap

kavics

takarja

itt

évszázadok lenyomatait

magasban

fenn

sirályraj villan és sivít

s

lent

a

Duna

hatalmas meztelen tálca

feltárja

aszott medrének féltett titkait.