Tulipánosan...

 

Odavagyok ezért a tulipánért... aranyárban adták, és lám milyen szép... és megajándékozott azzal. hogy indulás előtt kicsit gyönyörködhessek benne.

A kert képeit- április 7-én.

És április 8.-án reggel!

Gyülekezők...

 Naponta újak, naponta szépek... Gyülekeznek a képek. Jártamban, keltemben, néhány máshol, néhány a kertemben.

 

 

2023.04.06. (régi írás)

 

Tegnapi - pozitív naphoz...

Unokás órák után, vonathoz rohanásig volt még kis időm, így a közelben lévő, közkedvelt ikejja felé vettem az irányt. Anno onnan szerződött egyik kedvenc és sokat használt bútordarabom. Ajándék volt, néhány éven át velem együtt használták óvodásaim, majd boldog nyuggerségem elérkeztével verandámra vándorolt, utóbb lábtartó is került hozzá. Mára a sok nyúzástól megvénült, a POÄNG fedőnévre hallgató ülőalkalmatosság oly megviselt lett, hogy cserére gondolok. Lötyögő csavarok, rogyadozás, ilyesmik - néhány napja szétcsúszott és nehéz volt kikászálódni féloldalas öleléséből. Huzata rongyolódik, mosás során összement, s alig tudtam visszatuszkolni belé a szivacsot, mely időről-időre félrecsúszik. Momentán egy bárány bundácskával igyekszem elfedni hiátusait. Nem lévén tettre kész ezermester, aki a kificamodásokat orvosolná kezdtem elhidegülni az egyre kényelmetlenebb jószágtól.

Megválunk egymástól - futott át bennem a gondolat.

Nehéz döntés, nem vagyok a pénz szórás megszállottja, egyébként sem tudom, hogy ez a mihaszna herdálás mennyit árt a föld nevű bolygónak, arról meg pláne nincs fogalmam, hogy megéri e a befektetés, pardon beültetés?! Adatik e még tizenvalahány év a használatra?!

Nem tagadom roppant jó "fotel"- horgolás, egyéb kreázás, unoka döcögtetés, tv nézés, kert bámulás - egyéb hasznos és haszontalan tevékenységek fészke volt eddig. Azonban ezek a kiborulások engem is kiborítanak.

Száz szónak is egy a vége legyen ÚJ!

(Már reggel korán ki lettem oktatva, hogy nem kell a vásárláshoz személyes vizitáció - katalógus, rendelés, futár - és passz. Hát nehogy már látatlanban történjen meg az üzlet... Szerencsére az én gyerekem biztosított róla, hogy szemrevételezés és kiválasztás után ő majd intézi a továbbiakat.)

Betértem, megnéztem - pofátlan rablás, a karvaly tőke netovábbja, mi a fenének ez nekem erre a "kis" időre ennyi pénzért...?! De ha már igen, akkor KÉK legyen, s ne olyan világos karfájú, mint az eddigi, és ne legyen fekete sem. Szóval beadtam a derekamat nézelődésileg és sietve távoztam. Fazonváltás is szóba jöhet, hiszen van már hintázós verzió is, mely Selyemcukorkánk ringatására

kiválóan alkalmas lehet.

Irány a metró.

Örs vezér terén különös a világ. Hömpölyeg. Jó, jó nincs ilyen szó, de majd én kitalálom. Népek mennek le és föl. A lemenés sem egyszerű, de a fel még rémesebb. Mindenki megy a maga feje után, én is. Mindenkinek sietős, nekem is.

Reggeli órán csendesebb. Nincsenek csellengő gyerekek, kamaszok csoportja sem tölti meg a placcot.

Kéregetők mindig.

Egy látását vesztett férfi, kis műanyag tálkával kezében, öreg néne, csak a keze látszik, ahogy reszket benne néhány szál virág, muzsikusok, csak úgy fillérre várakozók.

Nem mindig és nem mindenkinek jut a forintomból.

Most meg rohanós a helyzet, így pláne nem kaparászok a tömegben a pénztárcám után.

Hang üti meg a fülelemet:

Tessék csak eltenni, nem-nem viszem el, majd odaadja másnak!

Sodródás, nem bírok megállni, hogy odapillantsak, fel igyekszem a lépcsőn, érzem vissza kell néznem, s el is kapom a legszebb pillanatot.

Egy férfi magasodik a sötétlila kendőt viselő néni feje fölé, kinek lába előtt a portékája, két "cserepes" árvácska árválkodik. A férfi miután "megvette" a virágot lehajol az apró termethez és ajkával illeti az öregasszony sötétlila fejkendőjét.

Arcukat nem látom.

Szív szorul.

Viszem magammal a mozdulatot.

Virágok!

 

Sok szóra most nincs időm... 

Az ünnep másodnapján csillogó arcú selymes leányzó lép udvarunkra - és kicsiny kezét nyújtja felém. Elhoztam neked a kedvenc virágodat Mama! Egyetlen szálat találtam - egyetlen szál búzavirág! Minden benne van ebben a pillanatban, minden, s csordultig hálával telik a szív... Hogy tudja, hogy figyel, hogy gondol és örömöt szerez - 3.L - kontya billen és szalad máris a kertbe, hogy a hatalmas házak után kiskertünkben százféle szépséget leljen. Sóskát szed, és néhány szál százszorszépet, hogy a búzavirág ne legyen árva a pohárkában. Elmaradhatatlan a locsolás, szomjas kelyhekbe víz kerül.

4.L is követi apró kezében virágfejek, a lépcsőn még óvatosan lépked. Hinta, hajó, madarak, s nevetés. Ebédre megérkezik a nagyobb csapat - és estig együtt játszanak, esznek-isznak alszanak, olvasnak, ragasztanak. 

Egyetlen S hatalmas lendülettel fejemre vizet önt, miután kipréselek belőle egy zöld erdőbe jártamot. Csorog a víz, nem kímélt meg a gyermek. Bőven benne vagyunk az estébe, mire kapu zárul, s  mind elmennek. 

Szépazélet! Hála érte!

 

 

Tágasabb álmok...

 

Fényjelek hasítják ketté

a

törékeny valóságot

kert végében 

csatasorban álló tulipánok

vigyázzák a hajnal perceit.

Ünnep van itt.

Ünnep szerte a világon.

Felkél a nap

sötétbe hasít

sürgölődő folyón

szememet vakítva fényhidat épít.

Híd készül a folyón

s

én

átkelek rajta

lábam nem bírná

szívem mégis akarja

s

lépek is bátran - tágasítom a teret.

Értem az üzenetet

ketté hasadt a kárpit

örömöt zengő dalok harsogják

a

lét gyönyörű üzenetét.

Tiszta az ég

fent egyre feljebb

madarak békülnek s szeretnek

egyesül

álom és vágy

béke honol szirmokon

harmatos fűszálakon

kegyelem árad

égi a jel

sóhaj fakad és sebesen terjed a hír

a

sír üres

feltámadás hírére ébredt

a

sötétben botorkáló 

esendő világ.

Tágasabbak a kegyelem útjai, mint ahogy azt gondolnánk.

“Nincs itt! Feltámadt, ahogy azt előre megmondta!” (Máté 28/6)

DOLGAINK....

 

Nagypénteken...

Ünnep közeledik porszem valónk megváltóját

köszönti e hajnalon köröttem a teremtett világ

bimbóval siet elé s meghajol az orgona virág

hogy ne maradjon el

köves út szélén ibolya selymét terítve 

 szelíden ünnepel.

Hangadók is vannak

korai madarak

gerle suhan 

valahol fészket rak

lent a folyón

ezüst szikrákat 

szór bőkezűen szanaszét a nap

mihaszna szél 

ringat zárkózott virágokat.

 

Mi az én dolgom ezen a napon

ha korán ébredve kinézek

a

cseppfoltos ablakon?

 

Egyetlenegy a mai feladat

viharban s napsütésben

 hálát adni mindenekért

 Isten 

gyönyörűséges 

szabad ege alatt.

Hallgatagon...

 

Ami tegnap pasztell

az

ma

fekete és ezüst

táguló csíkot húzott egy gép

s

a

messzeségbe tűnt.

Tavasz tobzódik végig a kerteken

lassú hömpölygéssel

a

folyó

ezüst lemezkéket szállít ide 

egészen közel csendesen.

 

Sok apró tükör

darabokra tört

némelyik múltat cipel

másik kecsegtető jövőt.

Árnyak közt a fény felém nem lépeget

komor grafittal rajzolja a reggel

a

túlparti rengeteget.

Tudom ám hogy később majd rám mosolyog

s

látszani fog

rügy

levél

bimbó

a

kertemben szanaszét pompázó 

illat áradatban búcsúzó

hallgatag nárciszok.

Április elseje...

 A vidámság és a bolondozás napja vagyon... hajó úszik, a neve LÉDA - upsz kifutok és lekattintom. Negyedik L-nek majd megmutatom. Macska mászkálás, gerle burukkolás, ásó, kapa, gereblye. Tavaszi arc tisztítás, ráfér ilyesmi is az emberre. És mindenféle közéleti habra-babra... (új szó, most szültem...) Valamik, amiknek nem így kellene történniük, valamik, amik a normalitás szintjét helyben ismét elkerülik. Kampányos mulatérozás... ezt inkább nem teregetem. Valami, ami még utolsó jegyeit hordozza a múlt felszabadúlt világának porlani látszik - minek titkoljam álom hessegető derűvel tölt fel. 

Tavasz van, gyönyörű - virágok virágoznak - immár egyiküknek sem kell tartaniuk attól, hogy valaki otromba ötlettől vezérelve felhasználja bármelyiküket jelképnek. Talán a hét évtizeden át tartó bojkottot meg is szegem - s a kertembe a piros szegfűket ezentúl TALÁN beengedem. Addig is inkább hagymát duggatok, s a borsót, spenótot elvetem, no meg a zöldségeket - abból ma bőségesen termett. 

 

PASZTELL

Bársony a perc

sokat sejtetően szelíd

didergő

a

parton túlról ontja ránk 

irgalmas sugarait

a

víz

tükör

gém szárny libben

s

tűnik tova

vízcseppet ringat 

ablakomba bámészkodó

bimbót növesztő lila orgona.

 

Megbékélés

súgnám

ostobán s vakon

várva hogy a szél

felhőket kergessen végre

e

bágyadtan pasztell hajnalon.

 

Csillogó ibolyán csepp csücsül

rigó bukkan ki harsány 

vitézlő fűszálak közül

galambpár csókol

fészekre talál most 

csacska dalt csicsereg egy távoli énekes

remény suhan 

 a 

fény óvatosan friss színekkel motoz

s

én

új imával kezdem el a napot

adj nekünk teremtőnk

szerelmetesen melengető létet

 s

majdan 

kegyelmes csendes alkonyatot.

SZÉLBEN...

 

Tép és rohan

izgága

korai levelek sodródnak

szirom is hull

minden remeg az ablakon túl

nárciszok meghajolnak

szélbe szálló sóhaj suhan 

jaj

mit hoz a délután

s

mit hoz majd a holnap

hol esik

hol hallgatag cseppek

ablakot maszatolva

porszemet kerülgetnek.

Fázós kilépés várat

mindenfelé

ékes

szépséges virághad 

pirosak

sárgák

kékek

karcsú szárú narancsok

bájos lilák

óhajtják halkan

jó lenne 

végre

mosolygós

melegebb világ.

 

Csontomban érzem

soha

semmi 

sem

lesz olyan mint régen

hol 

szebb

kedvesebb

hol pedig vacogtató

feltoluló képek 

 

gyermeki múlt préselt szirmaiból

készülnek ma sejtelmes emlékek.