Tengerecki... február 8.

Sarki lúd sétált az orrunk előtt...

jég és hó.

De jó volt

de jó... 

A

fürdőzésről mi lemondtunk, de nem így néhány harcedzett svéd amazon.

 

 

Elkéstem...

 

Hónak nyoma nem maradt

apró kelyhek hajladoznak

szélvihar  hatalmas ereje alatt. 

Mezítláb!!!!

 Ezen a fotón éppen malmöi hóba léptem. Nem árulom el, hogy a szöszkék piciny lábacskái is kipróbálták velem egy-két toppantás erejéig, hogy milyen érzés...

Végre igazi telünk van (fűtés költségileg nem kápráztatnám itt a blogot követőket... talán mégis kell vennünk egy újabb fuvar fát... pedig alaposan felkészültünk, s pótoltuk is januárban.) 

Kintlétem alatt szépséges hótakaró hullott, ha eljutok odáig egy utólagos tengeres bejegyzésbe a képeket fel is teszem.

 De visszatérve a mezítlábassághoz, még az év kezdetén az első hó örömére lerúgtam papucsomat, s tapickoltam a fehérségben. Juj, de sajgott a talpam. Véráram indult és hatott... frissülten kezdtem a napot. Azóta egyre könnyedebben lépek ki és hűsítem magam. Néhány napnyi  lenge idő után most a hétvégére a mínusz újra ígérve van. Örömmel fogadnék még egy kiadós hóesést.

Gyermekkorom tarlón járós, poros úton botorkálós, falu szélen bóklászó idejéből való emlékkel zárom a visszaemlékezést. "Éppen" Mezőkeresztesen laktunk, a falu széli ház közelébe nagy kátrányos hordókat deponáltak - útépítés céljából... Micsoda móka volt egy-egy nagy nyári zápor után belelépni a hordóba, melyben a talpunk alatt az enyhén megolvadt, de az esőtől lehűtött szurok tapadt, de rá nem ragadt... Szivacs még nem volt akkoriban, de anyánknak este a négy gyerekkel ezer dolga akadt, mire ágyba bújáshoz tisztára suvickolt bennünket. 

Öt, tíz, vagy???

 Esett a hó tegnap délután, éppen hazaértem túlparti 8 km-s sétából, a hóvirágok dermedten földig hajoltak, néztem hosszasan a meseszépet, figyeltem, hogy egyre később alkonyodik, és már számoltam is, hogy hány szép világos hónap van előttünk, mielőtt újra gyorsan sötétedik és akkor belém nyilallt a kérdés - vajon hány számolható hónapom, hány tavaszról suttogó februárom lesz még?! Öt, tíz, vagy talán egy sem?!

Édes meglepetés fogadott a túloldalon... kék kis csillagvirág - halvány szirmait mutatja itt-ott az avartengerből.

 

Egy régi kép és egy mai álom...

 

A lét innenső
és
túlparti üzenetét
egyaránt csodálom.

Micsoda helyzet
álmomba csempészett rejtvény
Anyámos hajnali üzenettel
keres meg!

Elfelejtettem a számokat
és
dédelgetett titkodat
hogy a Földre
érkezés
oka
és
célja
az
hogy
legyél boldog
zene
vers
kép
szó
pillangós virágos kerted.

Ott állok a régi kapu előtt
belépni lenne jó
kód
jelszó
kulcs
halványuló emlék
tudom nélkülük
otthonodba
be sem mehetnék
TE
valahonnan
egy másik világból
álmot küldesz
hisz
a
lélek nem alszik
Mama
megfejteni igyekezem
hidd el nekem.

/Julianna napon, a neved napján- 2009-ben, kezdődött el a vég.../

Emlékeztetőül....

 https://partfal.blogspot.com/2024/02/kamerahiba.html

Boldog, boldog, boldog...

 

Egyetlen szóval illethetném a tegnapot, az együttlétet, a köszöntés örömét, ez a szó pedig a HÁLA! Ölemben alvó, hosszas ringatás, dúdolás után elpihenő legkisebbünk lábacskái, a fürtös nővérke szépséges tánca... Karácsonykor járt az operában nagyijával - azóta kecses mozdulatokkal pörög, forog, mint mondta "Alaposan megfigyeltem a kis balerinák mozgását!" És a kontyos ünnepelt, aki immár 12 gyertyát fújt el... A testvérek, unokatestvérek, nyüzsgés, játék és nevetések, s az, ahogyan az együttlétben gyönyörködhettünk. A terített asztal, a szorgalmas anyuka és lánya, akik finom, anyám féle fánkot készítenek nekünk. Nincs más dolgom, mint átélni a lét legszebb ajándékait. Szeretetben együtt, szeretettel és felelősséggel egymás iránt, és távol lévő szeretteink iránti jó érzéssel  - a lét teljességének megtapasztalása. "Istennek különös terve van, melyet érettünk bontakoztat ki..."

 

Nehéz volt nem "kompromittáló" fotókat választani és mégis érzékeltetni, hogy bőséges örömmel töltekeztünk.

Blogbarátság...

 

Néhányan itt e virtuális világban szinte naponta találkozunk. Posztok, kommentek formájában nyitunk egymás felé kaput, cserélünk gondolatot, élményt. Malmőből hazatérve meglepett, hogy egy francia bélyeges boríték vár rám. Őszintén szólva postaládánkból többnyire csekkek hullanak kezünkbe. Megörvendeztetett a rám gondolás, köszönöm Flóra!                    Ezúton köszönöm Évának IS a mindennapi figyelmet, mellyel megtisztel. 

 

Az ébredés pillanatai...

 

Februári hajnal...

Fölöttem csillagok

az

ég suvickoltan ragyog

repülők oda és vissza

szemem a távolságot figyeli

mohón beissza

míg idelent

sötétségben megremeg a csend

hajó araszol 

nehéz terhet tol lassan felfelé

megmozdul a víz

vége az éjnek

tükrös lesz a folyó

áramlanak a fények

felragyog a lét

ajándékot nyújt

megkoplalt évekért

hosszúra nyúló csillám

tágul

tárul

zárul

tekintetem simuló hullámokra tapad

elmúlt a pillanat 

elhal a fény

hangcafatokból

némaság marad.

 

Még néhány perc

s

a 

kormos sötétség helyét

ezüst csillámokkal

gyengéden átveszi a nap

didergő partoldalon

tavaszunk sóhaja 

szirmot érintve gyorsan végig szalad.