SZÉCSÉNY

 "Természeti szépségeivel, történelmi látnivalóival és kulturális hagyományaival a régió fontos szereplője. A középkorban királyi birtok volt, először 1219-ben említik. A környező vidéken jelentős szerepet játszott, mint a nemes családok és az egyházi intézmények központja. Legfontosabb történelmi eseménye az 1705-ös szécsényi országgyűlés, amelyet II. Rákóczi Ferenc hívott össze. Rákóczit vezérlő fejedelemmé választották, és fontos politikai döntéseket hoztak a szabadságharc folytatásáról. Többször is megszenvedte a történelem viharait, beleértve a török hódoltságot és az 1848-49-es forradalom és szabadságharc eseményeit."

Különleges érzés volt betérni, benyitni e városba, s két órán át róni utcáit, tereit. A történelmi múlt lépten, nyomon rám köszönt, süt a nap, harang szól, s az emberek ballagásra tartanak...

Nógrádi és felvidéki utakon...

 Dombok, völgyek, távolban magasló hegyek, harsány mezők, és  1+3 őz - melyről 3. L-nek mesélhetek. 

Szirmok....

 

Futott az út

s

képzeletben futottál velem

a 

versre gondoltam

néhány sorára  ma is emlékezem

messzi hegyek

útszéli almafák

habruhában

ontották illatuk

élesztve emlékek sorát.

 

Megtorpant bennem a tavaszi álom

szemed

almafa alatt kutatva sem találom

bimbók

virágok

ragyogtak

távoli hegyek

égbe magasodtak

s

itt a vén szív rejtekén

régi vágy fakad

sebhelyként

lüktet és sajog

az

úton véges végig

hajladoznak 

habfehéren 

fák

bokrok

karcsú virágszálak

mint 

földi angyalok.

 

Dédelgetem 

hogy 

egyszer majd

talán

ezüst hajad simítom

és

mögötted az öreg almafán

millió kis bimbó

tisztán felfehérlik

s

egy szirom

csókod után

szívemre csendesen leszáll.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Radnóti Miklós

Virágének

Fölötted egy almafa ága,
szirmok hullnak a szádra,
s külön egy-egy késve pereg le,
ráhull a hajadra, szemedre.

Nézem egész nap a szádat,
szemedre hajolnak az ágak,
fényén futkos a fény,
csókra tünő tünemény.

Tűnik, lehunyod szemedet,
árny játszik a pilla felett,
játszik a gyenge szirommal,
s hull már a sötét valahonnan.

Hull a sötét, de ne félj,
megszólal a néma, ezüst éj;
kivirágzik az égi fa ága,
hold bámul a béna világra.

Nagyvárad, Csapatkórház 1942 aug. 25

 

 

 

 

 VIRÁGÉNEK...

 

 

KILÁTÁSAIM

 

Múlandóság. Ezek a karcsú szépségek remélem kitartanak  még néhány napig

Korai még, de éppen ideért a nap és szembe fénynél nem látszanak jól a képek, hogy válogassak. Ha csak úgy leírom a szavakat, hogy páratlan, gyönyörű, csodás.... vagy hiszik, vagy sem - bizony egyik szó sem fejezi ki tökéletesen mi az én kilátási területem. 

Este az utolsó pillanatban, midőn szorgalmas napom után fejem éppen a párnára hajtottam hatalmas, több színtes utazó hajó fényeit csodálhattam, s a tükröződés különleges fényeit sajnos nem örökíthettem meg, mert a telefon este töltőn van. 

Hajnalban, korai ébredéskor a tetőablakon át figyelhettem egy repülő távozását... 

És most, bár az ablakom kissé már maszatos - a kert és a folyó nyújt bőséggel látnivalót. Csillog, csillan, és tükröződik a fény. Ha elütöm ma a betűt, ennek köszönhető.

És máris rám szól a ma - munkás a reggel, egy csepp eső sem esik - öntöznöm kell. Viaskodunk itt én és a kerti növényzet széllel, hőséggel, s ahogy hallom előfordulhat, hogy még egy kései faggyal is kell.

Sose bánd....

 

 " Virágom szirmán
Vízcsepp: pillanat-gyémánt!
Most gazdag vagyok. "  

Fodor Ákos

 

Sose bánd... 

Hallgatom... 

Kertelgetés....

 FÖLD NAPJÁN....

Földes a köröm, a térd, a zoknim is csupa mocsok,  papucsba befolyó porszemek után lábat majd legalább kétszer mosok. Csalán csíp, áthelyezem, megmarad pillangó keltető helyem. Gaz, gyom, elburjánzott zöldek - nincs könyörület, ásóm kemény rögöket görget. Szálka áll kezembe, derekam sajog - felnézek az égre s kimondhatatlanul hálás vagyok!

Míg a kertben teszek-veszek, új virágot elültetek, ki-kinézek a folyóra, kompozni is, de jó volna... s lám, mit látok, mit nézhetek... cserélik a hajótestet és egy kicsi, aranyoska, indul a habokba, fürgén, gyorsan terhét vonva. 

Lassan, lassan minden éled, bokor búvik, azt hittem, hogy elvesztettem, s már a metszőollót vittem. Száraz ágak sűrűjében, kis levélke zsendül éppen... hatalmas lett az öröm, fürgén, gyorsan megöntözöm.

 Egy szóval ezer a dolog - kertelgetek, s eközben gondolkodok, de hogy miről - lárifári nem kell azt senkinek sem tudni.  Folyam árad, szétfut a felhő, s a gondolat - hallgatom a fejem fölött turbékoló galambokat, s hosszan nézem a lehulló színes szirmokat.

 

 

Vörösben ébredő...

 

A

reggelt nézem

fényjeleit

túlpartot mely lassan ébredezik

vízparti fákon átsüt a nap

s

árnyékuk a folyó felszínére 

sötéten mélán rá is rátapad.

 

A

vizet nézem

csillámait

hömpölygő folyam 

árad ma itt

messzi part közelében

 játszadozó habfehér sirályok

rikoltanak

s

a 

mélyben még szundítanak ezüst halak.

 

Izzik a fény 

már a kertben matat 

rózsafa ágára is felszökik

 bimbók után hiába kutat

minden remeg 

vad szél süvít

kapkodó szirmok

didergő levelek

bokrok tövében 

szűz kelyhek rejlenek 

április végi létüzenet

örök a körforgás

nap kél s bukik 

vörösre festi sugarával 

a 

horizont határait.

 

 

Van nekünk...

Régi kép...

Van itt az ablak közelében egy vén cseresznyefa. Reménykedve figyelem rajta az élet jeleit. Már több ágától meg kellett válnunk, mert elszáradtak. Balta és fűrész fenyegeti. De ő kitart, küzd, én pedig reménykedem. A csapadékos tél után új gallyak, bimbók jelentek meg az elhalt, levágott ágak tövében. Most, hogy hetek óta nem esik egy csepp eső sem, kétségessé vált a remény bizonyosulása. A gyenge kis kezdemények nem bírták tovább, ahelyett, hogy szépen növekedésnek indulnak, hogy később átvegyék a teret, s szépen zöldelljenek ezek a kicsikék elsorvadtak. Néztük tegnap 4.L társaságában, aki nagy kedvel rója a kertet, rója a magas ágyások közti utacskákat, fürkész, tanul, s jegyzi a tudnivalókat, miközben egymás után szedi és eszi a rém keserű sóska leveleket... Megszólal mellettem komolyan. Mama! Ezt a fát ki kell vágni, ha jön egy nagy szélvihar kidönti majd... - Négy éves a szentem és mindenre figyel, mindent megjegyez és milyen realista.

Nézem a halódó fát, a gyermeket és magamat... és mentséget keresek, hogy a fát még óvhassam, s talán vele együtt saját magamat.

Április elején...

 

Szombat.

 Tegnap eljutottam a szomszédos városkába...

Valami Európa!

Ráadásul virág és cserje utánpótlásból is "feltankolhattam"... Meglepetésemre ingyen is kaptam többet, hiába szabadkoztam, hogy fizetni szeretnék... Martonvásári percek után vonaton utaztam, a tavaszi táj szépséges ragyogásában. HÉV pótló buszon jutottam el a végcélig - öt éves unokatesó köszöntésére.  Hazafelé - a Duna fölé emelkedő országház épülete felé nézve villamoson bámészkodtam. Közlekedésileg képbe kerültem... valahogy engem nem vonz a nagyváros.

 

Eufória

 Téblábolok - leírjam e vagy se???

Drága blogtársak rajongó örömét fanyar ízekkel társítom. Nálam a rögvalóság van jelen, nem boldogság és káprázat - e földi rövid úton.

Tőmondattal leírhatom: Nem hiszek neki. Tudom ez a vallomás más kedvét nem szegheti. Tessenek szíves alaposan kiörülni magukat, mosoly, boldogság könnyek, minden, ami jön, jöhet. Mert fájdalmas idők várnak ránk, s a lét - világrend történései nem soká fogják felszínen tartani e könnyed eufóriát.

Ha lehetne kis idő múltával visszatérhetnénk a privát szférába, ahogy régebben, nem is oly régen folyt a beszélgetés itt.

Áldott szép napunk legyen ma is. Ma és holnap sietős... de majd bemutatom kertem bimbózó és hullni készülő szép virágait. (Ma egy kis kiruccanás -  virágbörze a közelben - várom! Majd családi együttlét, egy kisfiú köszöntése következik.) 
Addig is míg itt találkozunk tessen szíves sokat és gyorsan örülni... Utóbb ne mondja senki, hogy nem szóltam időben - amikor majd a keserű poharat kell fenékig kiüríteni.