Ma, amikor visszaolvasom e két éve született irományt már jól tudom, hogy 4.L kire hasonlít. Bizony, bizony az én édes jó anyámra... szoktam is mondani neki becézőleg - JULISKA. A mi szőke édes kis tubicánk ért is valamit, amit csak bizonyos Juliska értene, nagyon jó a szíve, bár egészen más, műszaki érdeklődésű, nem a versek, mesék birodalmában kalandozó, mint a nővére, s mint amilyen romantikus lelkű anyám volt. Bezzeg a mi loknis szépségünk, akit két esztendeje még levattacukroztam... Ma, ha becenevet adnék neki, vagy indián lennék a KEMÉNY DIÓ lenne a legpontosabb megnevezés. Okos, ügyes, hihetetlen esze van, szépen rajzol és még csak négy éves. Szerencsére van valaki a családban, aki mindkét lányka nyelvét érti - 2. L a maga 12 évével tőről metszett pedagógus. Éljen a nyár és éljenek az unokák!!!
Ilyenkor, nyár közepén (döbbenetes - máris nyár közepe van, valahogy nem száguldoznak ennyire a napok télen, amikor az ember többnyire tétlen...) szóval ilyenkor nyáron korán hasamra, akarom mondani szemembe süt a nap. Hat óra után nem sokkal élesen villan, alig látok, kivéve a maszatokat, szorgalmas pókok hálóját, morzsát az asztal alatt, elgurult apró gyöngyszemeket, pracli nyomot az ablakon.
Lógós napot rendelek magamnak mára - anyám úgy mondaná, hogy szent heverdelt tartok!
Tudom, tudooooom, nem így lesz. De ébredés után először is alaposan megszemlélem a világot, ablak elé magasodó japán szellőrózsán méhecske munkálkodik, tőlem korábban kezdi a gyűjtögetést. Nem akarok gondolni a "feladatokra" - a beáztatott nyaflatyos edénykére, az itt-ott széthagyott tárgyakra - pedig mind, ami itt felejtődött fontos ám! 3. L itókás edénye, a borzalmas Bartos Erika verseit tartalmazó ZAKATOLÓ, melyből tegnap 3.L "olvasott", s én egyáltalán nem túltolt rajongással hallgatva készítettem felvételeket. Bár nem kaptam engedélyt rá, harmadik L neve irományaimban ezentúl olykor VATTACUKOR lesz. Tiltakozott a drágám, hogy ő nem vattacukor, pedig épp oly édes, selymes, mint néhai kedvenc csemegém. Szóval a versek rémesek, ennek ellenére egy nem egészen két és fél éves gyermek szájából hallva pazar játék, amikor akarva-akaratlanul kicsavarássza a szavakat, úgy zanzásít, hogy meg tudnám zabálni, ritmust ad az egysíkúságnak, átvariálja a hangokat. Kacagunk a mókázásán, komolyan jobb, mint az eredeti - tökéletes paródia.
Külső neszektől mentes a reggelem, senki sem mocorog, Zsömle kutya és Cili cica alszanak, zene szól nekem halkan, csak nekem... régi Ossián nóták közepette kalandoznak gondolataim.
Közben komótosan dunsztba rakom az elmúlt két nap élményeit. Mondásokkal, szólásokkal, cselekményekkel gyarapodik a lélekraktár.
Akárhogy is...
Mindig a csöppek felé kanyarodik gondolatom.
Hazamentek estefelé, rom eltakarítás után a tárgygyűjtés folyamata is lezajlott: anya papucsa, csoda, hogy fel nem buktunk benne, mégis a küszöbön maradt induláskor. és még néhány igen-igen fontos tárgy. Terepszemlém lassan beindul, hiába igyekszem odázni a naprakészséget.
A csucsulós helyet nem bántom még, párnák, randa macskás cucc, 3 L - mondotta róla, ez egy henger, mert az is. Látszik ugye, hogy Vattacukor uralja most a központot a lelkemben?! Pedig! 4.L - akinek még felderítés alatt van személyisége - nagyon is közelről érzékelem "VALAKISÉGÉT", - de hogy kire formáz, kitől hozott géneket erre a gyönyörű világra, arról hiába faggatom, nem árulja el. Csodálatos, ahogy dolgozik - első próbálkozásait nézem hosszasan, hasra fordulás - a szőnyegre kiterített nagy lepedőn, két öklöcske szájba gyömöszölése - természetesen egyszerre. Hasalok mellette és megtárgyaljuk az élet dolgait, szorgalmasan válaszol babául, szemében hála és mosoly, legszívesebben összevissza puszilnám. Sürgős tennivalóit 3.L néha megszakítja és gügyögve öleli hugicáját. Tökéletes a pillanat. Amíg a szeretet és a egyeduralmi mérleg egyensúlya fel nem borul.
De biza fel szokott borulni, mert az én drága vattacukorkámban az érzelmi egyensúly éppen olyan, mint minden kétévesé, s bár fantasztikus szókincse, memóriája, átlátó képessége káprázatos, tudnom kell, hogy miként éli meg trónfosztását, s megelőzni a nem kellemes cselekményeket a hugicát illetően, nehogy szeretgetés közben szerelgetés is megessék.
Rohanó nyarunk színes élményei az unokázós napok, biztosítják az életfogytig tartó tanulást, mert nagymamai szemüvegemen át beláthatom nevelési baklövéseimet. Hajaj...
Közelről szemlélve cseperedésüket (most) három gondolatot hangsúlyozhatok:
1. Ő a gyermek, nem mi kedves szülő, nagyszülő!
Ha nyafogás, ha végeláthatatlan cirkusz előjele suhannak át orcáján - Te légy résen és segíts!
Ne gabalyodjunk bele erőnléti játszmákba!
Bár mi vagyunk a felnőttek, ő a kitartóbb! Nem érdekli, ha fáj a fejünk, ha lüke főnökkel áldott meg a sors, az sem, ha 200 km-re elhallatszik a bömbölése, cseppet sem zavarja, hogy mit gondolnak a környéken lakók, úgy visít, mintha nyúznák.
Vértezd hát fel magad, vértezzük fel magunkat a türelem és a humor erényeivel. Mielőtt bánat borulna homlokára légy résen és térítsd el a fellegeket! (Megalkuvásnak tűnik, de ezerszer jobb, mint egy monstre cirkuszba belemenni, s erőnek erejével kikényszeríteni a mi akaratunkat, ami után holnap és holnapután újra kezdődhet a játszma.)
2. Az ebadta kölköt nem érdeklik az észérvek - fütyül rá, hogy mit KELL tenni, ő csak megy a maga buksija után. - Tanuld meg kezelni a helyzeteket!
3. Te is ilyen voltál, s ennél is rosszabb hír, hogy évtizedek múltán, életalkonyodon ismét ilyen leszel...
Ma kell a homokozó edény, a fagyi, a mese, a bármi.... A vágyak teljesülésének odázásához csekély a türelem, a MOST parancsol! Nem fontos a még, és később meg a már, a globális gondolkodás. A lokális és azonnali óhaj teljesülése a nyerő. Ha éppen nem a kisollót dugná bele a konnektorba, s nem az atombombát készül ledobni egy jól megtervezett hétvége kezdetén - tégy úgy hogy neki és neked is jó legyen. Megbótolni a dolgokat egy gyermekkel nem szégyen, szociális alkunak hívják - én például mindig üzletelek 3.L- el, ha szeretnéd ezt, akkor én meg szeretném azt.
Többnyire puszikat kunyerálok, szerényen megelégedve a tenyérbe cuppantott és felém röpített adományokkal...
Így kerül lábikóra cipő, bőrre naptej, szájba falat - és az élethosszig tartó játszmák közepette mindannyian tanulunk - Ő most készül a lét apróbb, nagyobb kihívásaira sok erővel és remélhetőleg kitartóan - nagy játszmák ezek, de nem ok nélküliek. Persze nem mindig könnyű megoldani - ha öltözködés helyett pucér popóval fut a gyermek körbe-körbe, míg őse könyörög, hogy vegye fel végre a ruhákat, cipőt, s engedje, hogy a borzos fürtöket gumival összefogják...) Akarjuk e, hogy pipogya, gyenge felnőtté váljék?! Nem és ezerszer is nem. A létezés útján megtett lépések támogatása a szülő kötelessége, akkor is ha macerás.
A gyermek feladat és nem kevés önfeladás, de milyen jó bezsebelni gyümölcseit!
Tanulunk, tanítunk!
Körforgás, melyben türelem és csipetnyi bölcsesség javunkra szolgál!
Derűs anyanyúzós, apakikészítős napot kívánok! - ez ugyan vicc
volt, de sejtésem szerint ma is így lesz!
volt, de sejtésem szerint ma is így lesz!Boldogok a türelmesek!
Utóirat:
Senki se higgye, hogy mindezt teljesíteni tudtam anno, az unokák segítik az elkövetett hibák, mulasztások, tétova nevelési elvek korrigálását - hála értük!
