1.
Reggel van, szép májusi, szürkés a folyó, a napot felhő kezdi elrejteni. Korai vers íródott, kertem gyönyörű színei inspirálnak.
A nóta szól... rosszkor születtél, rossz helyen.
Részben stimmel.
1953 - harmadik gyermek, nehéz gyermekévek, mindenféle történt, amiről ma csupán regényekben lehet olvasni.
Az ötvenes évek vérengzése után után, világcsavargók
lettünk, végül itt kötöttünk ki a Duna partján.
Mind azon rossznak, bajnak és gondnak
lenyomatai bennem élnek, az életre apám és anyám tanított, e tanulást
nem zavarták meg a vörös lobogós évek hitvány, hazug eszményei. Nekem
ugyanis ők ketten az eszmeképeim. Szerényen, szegényen, küzdve és
megfáradva, túlélve az "emberarcú" szocializmus mocskait.
Leírva e szavakat megtorpanok, s felidézem a múlt napok történéseit.
Most, hogy a kampány tébolydán túl vagyunk, most elkezdődik ismét valami...
Tegnap - többek közt - két kérdés is nekem szegeződött, nem túl burkoltan politikai hovatartozásomat igyekezve megkóstolni.
Talán csak nem máris listázni tetszik???
Nos az alábbi nyilatkozatot teszem:
Alul írott K. M. mióta tudom az eszem soha sem voltam érdek szavazója senkinek.
(A továbbiakban talán lehetne mellőzni a zsák krumpli, s hasonlók feltételezését.)
Őszintén
bevallom sokáig semmilyen szavazó sem voltam, ugyanis mi nem jártunk
szavazni. Nekem fel sem tűnt, évtizedek múltán tudtam meg, hogy
"emberarcúék" azután, hogy APÁM "csupán" felfüggesztett ítéletet kapott
'56-ot követően, szíveskedtek azt még egy kis ajándékkal meg is toldani -
15 év közügyektől való eltiltás. /Mázli, hogy nem végezték ki, mint két
barátját./
Első
szavazói korba lépve eszembe sem jutott, hogy a semmilyen választékra
elmenjek szavazni. Mígnem késő délután két ifjúgárdista otthonomban
felkeresve el kezdte forszírozni, hogy miért bújok ki állampolgári
kötelességem alól..., mondanom sem kell ráhatásuk nem járt sikerrel.
Első
ízben a nyolcvanas évek második felében ixeltem. Valahogy akkoriban,
amikor látva, hogy kissé túllőttek a célon, s a Hazafias Népfront el
kezdett mocorogni. Estébe hajló szombat délután volt, sötétedett, a rádióban
Pozsgay hangja szólt, s ekkor megállt kezemben a hipós felmosórongy, ajkaival ugyanis kibírta ejteni: Népfelkelés volt. Köszönöm Nick és Zs. M. újságíró jelzését, akik felhívták figyelmemet e tévedésre, hogy a forradalom szóra emlékeztem. Valóban, népfelkelés volt, emlékezetemben az akkor érzett döbbenet megváltoztatta a fontos, pontos szót.
.
Hadd idézzem Zs. M. az imént nekem írt sorait:
"Pozsgay
azt mondta, hogy 1956 NÉPFELKELÉS volt. Meg nem merte mondani, hogy
forradalom. Én egy-két nap múlva tudósítottam a bicskei pártbizottságról
személyesen az MSZMP járási úléséről. Fiatal újságíróként ott ültem a
történelem kellős közepén. És akkor azt mondta az akkori bicskei
rendőrkapitány, V., hogy neki ugyan a Pozsgay ne mondja meg, hogy mi
volt 1956 mert ő tudja. És a rendőreinek tudja, milyen parancsot adjon,
ha kell. Mármint lőparancsot. Hideglelős volt, de nem történt semmi. A
főszerkesztő azt kérte tőlem, legyek szíves, ne írjam meg. Mert
veszélyes hangulatot keltene. V. rendőrkapitány nyugodtan folytatta
munkáját, majd közéleti tevékenységét is, sose kérdezték tőle, pedig
sokan hallottuk, amit mondott, hogy mi volt ez, kisfiam?"
A nyolcvanas éveket utóbb igyekeztek nem komolyan venni, ahogy előtte a tüntetések idejére, gumibotozására sem igen kívánkozik visszatekinteni a szelektív emlékezet... Volt, van, és lesz is ilyen.
/Akkoriban már az óvodában, s
azon túl is rendre látszottak lázadó eszméim ilyen, olyan retorziói. Eszméimet és tetteimet nem követte osztatlan siker, hiszen sem Rózsi néni párttitkári akcióval, sem a tanácselnök asszony buzgalmával nem volt összhangban. Szegény főnökeim. Berzenkedéseimet utóbb sem tudtam abbahagyni, azok a szép "demokratikus" évek - 1998 ősze és 2006 között - midőn a helyi liberálissal ötvözött vörösterror hatalmi őrületeit nem volt egyszerű bőrömön érzékelni és elviselni./
De vissza a történelemhez:
Az országgyűlési választásokon 1985-ben már kötelező volt a többes jelölés, lehetett látszatból
választani - demokráciát játszani.
Utána pedig 1990-ben elkezdődött valami valódi.
Leltár következik:
1990-
FKGP - Akkoriban még járatlan voltam a közélet nem egyszer gubancos területén, így feltételeztem, hogy az, aki ez úton elindul, az tiszta és
emberi. Apám ugyanis 1947-ben, egészen fiatalon országgyűlési képviselő
volt, elvei, eszméi számomra fontosak lévén, mint első ellenzéki
pártba, mely településünkön megjelent máris beléptem, naivul azt
gondolva, hogy mások is olyanok, mint Ő. Megyei listás jelöltként számos
településre eljutottam, sokat tanultam, tapasztaltam, s hamar
ráébredtem, hogy nem minden arany, ami fénylik. E tudásomat megosztottam
a környezetemmel, utóbb merészeltem a nagy sztárt Torgyánt kritizálni -
ennek eredményekét (szerencsére) tagsági könyvem érvényessége hamarosan
megszűnt.
Ugyanebben
az évben, 1990-ben indultam az önkormányzati választáson - 1993 nyarán lettem
képviselő - s bizalmukkal megtiszteltek a helyi választópolgárok 2010
őszéig. Amikor ugyanis kimondattak a támogatottság feltételei, s nekem nem akaródzott megváltozni.
Csattanós mondat volt: Nemzeti vagy, de nem vagy fideszes!
Ennyi.
Egyébként roppant
egyszerű ingadozásaimról beszámolni: Az utóbbi három évtizedben listás
választáson 1994-2026 az X a fidesz mellé került. (Egyéni jelölt
esetében ez nem ilyen egyszerű, helyi választásaim ennél is bonyolultabbak voltak.)
Helyi
közéletben a pártos felhangok megjelenését, melyet a testületi
asztalnál K. F. képviselő 1998 után kezdett pedzegetni - nehezen
viseltem, így vagyok ezzel ma is.
A helyi közösség érdeke a fontos! - párt maszatolásoktól mentes, heterogén, felkészült és a köz iránt elkötelezettem felelős személyekkel kell települést vezetni. Enélkül az lesz, ami...
Hobbim,
és mániám a helyi közélet, erről nem bírok és nem is akarok leszokni.
Zavar a korlátoltság, a stigma, a felkészületlenség és a rátermettség
hiánya, elítélem a törtetést, önzést és az érdemek nélküli, öncélú
öntömjénezést.
Mire végére értem e gondolatsornak már egy másik dal szól, egészen jól - Egyszer fent, egyszer lent...Tátrai Band -
. 1988-ból.
