Partfal


Szabad szemmel szeretném írni ezt a blogot, szememben néha mégis akadnak porszemek, melyek látásomat elhomályosítják. Lehet, lehet, hogy ez csak múló állapot nem vagyok más Uram, csak esendő földi vándorod!

2019. január 16., szerda

Van az úgy...


Van az úgy, hogy foglalkoztat valami a gyerekek körül adódó aprócseprő, vagy néha nagyobb gondok kapcsán, s valahogy nem tudok rájönni a jó megoldásra.
Aztán eljövend a találkozás és a mese ideje.

Tegnap randizni küldtem a szülőket és mi mentünk a gyerekekért.
Az "Anya hol van?" kérdést meg sem várva súgtam nekik a titkosat.
- Anya randizik Apával!
De mi az a randi?
- Buli - adta meg magának a választ az óvodából kijövet az én kis habcsók terroristám, meg is öleltem nyomban, szívem mélyén hálával, hogy mosollyal arcán ült mellettem, s nem volt semmi nyafi.
A sulisoknak is elárultuk a titkot, hogy anya randizik.
- Mi az a randi Mama????-kérdezték ők is.
Anya meg Apa kettesben lesznek, beszélgetnek, kávéznak, megpuszilják egymást, pihennek kicsit.


Mondanom sem kell, hogy hamar napirendre tértek a dolog fölött, pláne amikor kértem, hogy találják ki mi van a kosárkámban.
- Most én vagyok Piroska, s nem a nagymamának, hanem nektek hoztam finomságokat, négyet, találjátok ki.
- Pacsi - kiáltották azonnal, s némi megrökönyödéssel hallgatták, amikor elmondtam, hogy kivételesen Zsömle kutya kapott palacsintatortát!
Így a találgatás helyett hazaérve szépen kipakoltunk, s már ott is sorjázott a konyhapulton a sok finomság.
Kompót- harsant a lányok kívánsága, s míg a jó melegből figyelték ügyes focista tesójuk udvari tekergését be is kanalazták.
- Húslevest is kérek, sok-sok tésztával, de a tiédből, mert az puhább - mondta Rózsabimbóm, és gyorsan eltüntette a hússal, sárgarépával és sokkkk tésztával teli tálkából a levest. Persze közben már ott voltak a kreás cuccok az asztalon, a szokott rendetlenségben. Meglepetésemre képes voltam rábeszélni, hogy tegyen abroszt, hogy a ragasztótól, s egyebektől ne legyen minden maszatos.
Aztán kimentek a hidegbe a lányok is, magamat zokni párosítással szórakoztattam, s míg hajtogattam a tiszta ruhákat kicsit aggódtam a szél miatt.
Sötétedéskor beballagtak, ízlett a stangli, a túrótorta, hamarosan a kanapéra kucorodtunk.

Mese!

De mi legyen az új jövevény neve?
Már egy hete új szereplő bukkant fel a mesében, akinek sehogy sem sikerült nevet adni, picike kis krampusz Mikulás nagy birodalmában.
Mert a mi meséink főszereplői a krampuszok, no meg a Mikulás. Olykor megjelennek a történetben a manók is, akik mondhatni nincsenek túl jó barátságban a rendetlen krampuszokkal.


- Mikulás leveleit olvassa - így kezdődik a történet...
Levelek, melyek nem egyszer teljesíthetetlen kívánságokat tartalmaznak.
Harminc Barbi baba, repülőgép leszállópálya, és még sorolhatnám a telhetetlen gyerekek leveleit.
Új zokni, a kiszakadt helyett, gyógyszer a betegnek, öröm és bánat is megjelennek a sorok között.
Gyűlnek a felolvasott, kupacokba rakott levelek, s az én kis okos hármasom eldönti melyik hová kerüljön - teljesíthető, vagy teljesíthetetlen a kérés. Vidám, szomorú, követelődző, irigy, szerény...
Sőt!

Ezt én írtam, ezt meg én!- mondják, ha valamelyik levél rájuk hajazik.
Így aztán minden kisebb, nagyobb kívánság, minden gond, minden magunkban cipelt pakk kibontásra kerül a levelekkel egyetemben! Magukra ismerve a karikírozott levélírók egyikében, másikában.
No, de most jön a bonyodalom, mert a Mikulás megmakacsolja magát - elege van a lehetetlen kívánságokból, inkább Thai földre utazna decemberben, hogy kipihenje a sok-sok évnyi kívánságteljesítés fáradalmait!
Csakhogy a kis - eddig névtelen- krampusz képében megszólal a lelkiismerete..., s a kis gonoszkodó, nagyszájú, de jószívű, arasznyi jószág (ha a krampuszokat annak lehet egyáltalán nevezni) jobb belátásra bírja a nagyszakállút...


Mi az a lelkiismeret?
Mik azok a hangok, amik olykor megszólalnak bennünk, amikor valami olyat teszünk...???
Mit kívántunk?
Mi teljesült?

Mire vége a mesének, s minden kibogozódik éppen eljött a vacsora ideje...
Elnyúlok az ágyon, bezsebelem a pusziimat, s boldogan tűröm, hogy az unokák ezúttal engem kényeztessenek...

2019. január 13., vasárnap

Hajszálrepedések



Hajszálrepedések

Változó képek
sötét foltok és felvillanó fények
meg
csend
nincs
lárma
zsibongás
semmi kacat
csak
rend
egymásra rakódó évekből
erős
támfalak
bármerre lépek
lábnyomom ott marad
ahogy
ablakon is ott marad a maszat
kutya orr
gyerek pracli
letörlöm százszor
mégis látom a nyomokat
hajszálrepedés fut végig a belső csendesült világon

mosolyok ragyognak át
sziporkázó szavak
lábam elé
magányomban is lehullanak
megjárt
utak
erdők
hegyek
való mázát repesztő kincs az emlékezet
távoli tengerek
széles folyók
tavak
csobban a víz
csónak
billen
szürke paplan mögött átsejlik halványan a nap...

2019. január 10., csütörtök

Hó, hó, hó....



Nehéz az ébredés
kopott színeket takaró lepel
ablakom előtt rongyosan hever


kelni
indulni
kell
piszkos foltok
tegnapi gondok
éber álom
újra járom a múltat
kutatom a jövőt
falánk csend nyújtózik takaróm körül

és
akkor
végre
felnézek az égre
s
hullni kezd a hó
az
első
parányi
kristály
orrom előtt pilinszkál
lebeg
szívemben hála
hogy
ez a hópehely
kedvemet hozza el ma is
tiszta üzenet
s
míg
kavarog
kifelé bámulok
 máris
változik a világ is
felfrissült illatok
régi erdők
hó lepte dombok

 tűnnek a gondok


kezed
kezem
ma jéghideg
de
magasból kavarog
a
fehér
felszabadító
cellám ajtaja tárva
nem vagyok magamba zárva.

2018. december 28., péntek

Csepp a tengerben....

Nem szív facsarás végett rögzítem.

 Bár öröm és szomorúság egyaránt vegyül az alábbi sorokba...

Az imént nézhettem meg azokat a fotókat és azt a rövid felvételt, melyek egy tőlünk nem is oly távoli világban fogyatékkal, betegséggel élő gyermekek ünnepi perceit hozzák közel.

Az idén (is) sokan voltak, akik tudják: ADNI JÓ!!!
Cipős dobozba csomagolt apróságokat gyűjtöttünk és küldtünk el határainkon túlra (is).
Kárpátalja egyik, fogyatékos gyermekeket gondozó otthonába (is) jutottak a csomagokból. Arról láthattam rövid tudósítást, s képeket, ahogy a kerekesszékes, a földre tett matracon fekvő, fogni nem tudó, látni nem látó gyermekeket csillagszórós, mosolygó arcok veszik körül és segítenek bontogatni a csomagokat. Ahol a karácsonyi szavak két nyelven is elhangzanak, ahol nem fontos ki hol született, kit hagytak el a szüleik, kik árvák, kik miért élik mindennapjaikat családjuktól távol?!
Nem, nem teszek fel egyetlen képet sem, betegségük, bajaik, elhagyatottságuk sivárságát pótolja a szeretet, mellyel gondozóik segítik őket a nap minden percében.

Csak szeretném tudatni a világgal, hogy körülöttünk mindenütt van mód a segítésre, az odafordulásra, és az irgalom gyakorlására!

Kárpátaljai kapcsolatoknak köszönhetően egyre többször kél útra az apróbb-nagyobb dobozokba rejtett szeretet.
Miért oda és miért nem máshova? - lényegtelen kérdés!
Miért nem adnak a gazdagok (is) - ez sem  a mi problémánk.

Tudom, tudom vannak, akik ünnep táján csak a dekorációra, ünnepük fényesítésére többet költenek, mint mások megsegítésére egész év során. És vannak, akik a kevésből (IS) jó szívvel adnak.

Szívünk nem a kihunyó gyertyák lángjától, nem a flitterektől, sem a ház köré kihúzott égősor hosszától telik meg örömmel.

Minimalista voltam az idén, kicsi fa, kiültethető, kint maradt, elég ha látom.
Néhány gyertya csak. Girlandok, gömbök, sziporka sehol...

Elég az az öröm, hogy mindennapi kenyerünk megadatik ma IS!
Elég az öröm, hogy valahonnan, valaki egy sosem látott beteg kisfiúnak ajándékkal kedveskedik.
(Remélem Ézsaiáshoz IS időben megérkezett az áhított autó.)

Mint ahogy sok bonyodalom, izgalom, szervezés, sok-sok megtett kilométer után odaértek a csokik, játékok, meleg sapkák, színes ceruzák, szaloncukrok valakikhez, valahová...

Hála érte, hogy az adakozók száma szaporodik, hála érte, hogy idejében voltak segítők, akik nem kímélve magukat zötyögős utakon is bekanyarodtak egy otthon, egy intézet, egy család háza elé...
És köszönet a mozgatórugónak, aki kilenc gyermeke mellett másokéira is gondol!

Azokra a határőrökre is szeretettel gondolok, akik csomagoktól túlcsordult autók láttán szabad utat adtak, simává tették a sokszor oly bizonytalan átkelést.
Sok név kerülhetne ide, ismerősöké és ismeretleneké egyaránt:

AKIK TUDJÁK, HOGY ADNI JÓ!!! 

Egy cseppnyi jó a nagy világ tengerébe - és szebb lett az ünnep!

 

2018. december 24., hétfő

ÜNNEP


A
elolvadt
minden sár
minden latyak
esőcsepp csillog
éhes madársereg
kutat fekete magvakat
csak néhány lámpás világít
szívünk fényt és meleget áhít
ünnep
legyen
áldott

 megszületett!

Híre járja be az egész világot!


ÁLDOTT ÜNNEPÜNK LEGYEN!!




2018. december 16., vasárnap

Pislákoló mécses...

 
Együtt - Értük Alapítvány Martonvásár
 
Pislákoló mécses...

Ott áll a nagyok között, rázza a csengettyűt, ha az Ő hangocskája következik, fehér ingénél csak az arca világít tisztábban, s jobban.
Kisfiú... gondoltam.
Tizenhárom éves - mondták.
Állami gondozott, s sorolták a betegségeket, mik kínozzák törékeny, aprócska testét.
A kisfiú, ott a színpadon megrázza a csengettyűt. Feladata van! Komoly feladat összesimítani a hangokat.
Valahol a háta mögött ott a nyomor, a patkány, a mocsok, de ő itt felénk néz és talán ránk mosolyog.
Mert itt nem félrelökött sérült, beteg, hanem aranyos, kedves, szeretett gyerek.
Tanítója áhítattal nézi, ahogy a gyermek a tél hangját megidézi. Ahogy életre kél és felszárnyal a dal - Halleluja... dicsérjük a teremtőt háladallal.
És nem tekint másként a beteg kislányra, sem a hangokat formálni alig tudó srácra, sem a bicebócára, sem senkire szemünk, csak köszönettel, mint Isten teremtményeire, s hogy együtt - értük lehetünk!
Itt a karácsony!
Otthon kalács, illat, puha takaró, fények.
Gondolsz- e rájuk, akik nem ismerik ezt az idilli képet?!
 Milyen lehet a szív, mely ily kicsiny, s törékeny?!
"A pislákoló mécsest nem oltja ki...."
 
Vajon él még szívünkben az ige, s a vágy, tudunk-e látni, együtt tenni, másokhoz hajolni, segíteni és megváltóra várni?

2018. december 10., hétfő

Ernyő alatt - ÉLETLIFT




A késő őszies, komor, nyirkos időben Ő is inkább a benti pezsgőfürdőben pihent, arrébb húzódva mutatta maga mellett a szabad helyet, miközben biztosított a víz alatti sugarak jótékony hatásáról.

- Három hónapig is fájdalom nélkül tudok élni, annyira jó a gerincemnek - kezdte a beszélgetést.

Előbb a fürdővíz gyógyító hatásáról beszélt, de hamarosan szóra, figyelemre kiéhezetten osztotta meg velem, az idegennel élete apróbb részleteit is.

Mondhatni magánytalanítottuk egymást egy röpke órára a medencében. Érezhető volt, hogy ritkán beszél, s talán sohasem tárulkozik. Robosztus felsőtestű főhősömet nevezzük Bélának, minthogy az is a becsületes neve.


- Nehéz munkát végzek, kell ez a gyógyfürdő, csak az a baj, hogy nem jöhetek gyakrabban, nem enged el a főnök! Műtét kellene, kés, hátha véget vetne a szenvedésnek, de az orvosok nem akarnak még megműteni.

Aztán épp úgy, ahogy halkan bugyogott a víz, úgy áradt csendesen belőle a szó, hogy errefelé hogy, s mint vannak a dolgok.

- Gyerekek, család? - érdeklődtem.

- Senki! Négy gyerekem van, de egy sincs igazán! Elváltam - mondta is hogy hány éve - és belemerültünk történetébe.

Beszélgetés közben ránk esteledett, a sötétben, párában alig lehetett már látni az esernyőt tartó kislány szobrát.

- Holnap 10 körül itt leszek a kezelés után szólt- s, amikor lejárt az ideje elköszönt.

Másnap aztán egyikünk sem volt ott, én a nyitott medence forró vizét, és a pezsdítő, csípős hideg levegőt választottam. Valahogy délután volt már, amikor felbukkant kint, s úszott néhány hosszt a meleg vízzel telt medencében. Majd átült mellém a vízsugarak alá, s hamarosan ismét megeredt a szava.

Így lassanként kikerekedett a kép.


- A falu második embere én voltam, rögtön a pap után! Mindenki ismert, mindenki becsült! Hentes és mészárosként jó életet biztosítottam a családnak. A feleségem emelt fővel mehetett végig az utcán! Nem engedtem dolgozni, azt akartam, hogy otthon maradjon, s hogy jobb élete legyen a családnak, mint nekem volt. Apám keményen ivott, sokat vert, nem tanulhattam, pedig volt fejem hozzá, tizenkét éves koromtól dolgozom. Munka, munka, munka volt mindig. Húsz év telt el a feleségemmel, amikor egy késő délután munkából hazafelé betértem egy sörre a kocsmába. Ott változott meg minden!

Egy fiatal srác odaszólt nekem - Béla bácsi hazakísértem a feleségét! S hát utána megesett a dolog!

Megfordult velem a világ.

- Idd meg fiam a sörödet, - fordultam felé - mert egy darabig eztán nem fogsz sört inni! És úgy megvertem, hogy mentő vitte el...

Otthon kérdőre vontam az asszonyt! Fájdalmas kérdés volt, legalábbis neki, mert megütöttem úgy, hogy átzuhant a másik szobába.

Néztem az erős, izmos férfit, még egy legyintése is félelmetes lehet.

- Nem vette észre, hogy baj van?- kérdeztem, alig leplezve a döbbenetet.

- Láttam, hogy kortyolgat, iszik néha barátnőkkel ezt-azt, de nem vettem komolyan. Aztán jöttek a rendőrök, megrovást kaptam súlyos testi sértésért. A srác jó darabig nyomta a kórházi ágyat.

- És mi lett a házassággal, mi lett a családdal?

- Négy évig kínlódtunk még, de odalett a bizalom! Húztuk vontuk egy darabig, aztán jött a válóper, ami hosszabbra nyúlt, mint a rétestészta. Az asszony ellenem hangolta a gyerekeket, és mindent elperelt közben! Két házunk volt, az övé lett mindkettő. Az autó maradt meg nekem, azt összetörve kaptam meg, de végül csak kijavíttatta. Megóvtam az első bírónőt elfogultsága miatt, de a másodikkal sem jártam jobban, elvált nő volt, kihúzott alólam mindent! Nem érdekelte, hogy mennyit dolgoztam, s hogy földönfutó leszek. Azt mondta, hozzak tanukat, s  bizonyítsam, hogy a feleségem nem járt el dolgozni, hogy mindenünk az én keresetemből lett.

Akkor kérek egy buszt! - feleltem neki, mert az egész falu eljön tanúnak! Végül aztán, mikor már a nyolcadik tárgyalásnál tartottunk én már nem bírtam tovább! Megmondtam a bírónőnek, hogy több tárgyalásra nem jövök! Elegem van!  Kimondták a válást, s ki azt az ítéletet, ami kisemmizett.

És vége lett! Meg nekem is.... Inni kezdtem, két éven át csak ittam és ittam. A legutolsó nyomorult hajléktalannál is nyomorultabb lettem. Hideg pincében, itt- ott húztam meg magam, koszosan, rongyosan, mosdatlanul...

Egyszer, amikor már nem bírtam tovább elmentem anyámhoz. Anyám elájult, amikor meglátott...

Rokonok hoztak nekem ruhát, anyám kitisztázott, fürdés, borotválás, rendes gönc. Minden!!!

- És mi lett az itallal? - kérdeztem halkan.

- Letettem a poharat! Nem mondom, hogy semmit sem iszom, de úgy, hogy a sárban fetrengjek, úgy már soha többé!

Anyámmal éltem egy ideig, törődése megmentett engem. Múltak az évek, anyám meghalt, s a testvéreim kitúrtak az örökségből. Hosszas huzavona után végül csak kaptam valami pénzt, abból az egy millióból vettem egy rissz-rossz kis parasztházat, azt javítgatom, hogy ne kelljen mindig a tehenészetben aludnom, a marhák közelében.

Mondhatjuk úgy, hogy most marhapásztor vagyok. A gazda rendes ember, ha lejön a telepre elsőként velem kezel. Nézi is a kisfőnök és dühös! A kisfőnök nem érti a dolgokat! Neki csak a pénz számít! Mint az előző helyen is! Pedig volt ott pénz, terepjáró, vastag tárca, de adós maradt a fizetésemmel, hiába állapodtunk meg... Szóltam neki néhányszor, hogy nem erről volt szó, de csak hitegetett, aztán egy nap meguntam, összecuccoltam és ott hagytam az egészet, a fizetés persze ugrott. Hívott telefonon, fenyegetett, hogy ki fogja a traktort vezetni, mi lesz a szénával, állatokkal?! - de az egész akkor már nem érdekelt! És kezdődött minden újra! Másik állást kerestem, s most építgetem a kis házamat.

- Gyerekei, unokák?

- Azok?! Azon gondolkodom ki örökölje majd azt a keveset, ami utánam maradni fog, mert hogy az én gyerekeim nem érdemlik meg az biztos!!! Váláskor két gyerek az anyjához pártolt, a másik kettővel tartom a kapcsolatot, de az unokákat így is alig látom! Budapestre fel tudnak menni, de hozzám negyven kilométerre soha. Arra gondoltam, hogy elhunyt élettársamra lányára végrendelkezek, az a lány mindig jó volt hozzám, szegény anyja hamar elment. 



- Holnap pecázni megyek, ha fogok valamit lefagyasztom és pénteken majd hazaviszem. Több halastó is van itt a közelben, délelőtt pecázok, csak később jövök a fürdőbe. Vettem két nagy szemeteszsákot, s ha akkor is esik még eszkábálok belőle magamnak esőkabátot. Hétvégére hazanézek, a kacsákat, tyúkokat a szomszédra bíztam. Évek óta járok ide, november végén eladják a kis házat, ahol megszállok, így ki kell találnom valamit, hol legyen jövőre szállásom... Még egy hetem van hátra a kúrából, aztán néhány hónapra megszűnik a fájdalom... Maguk meddig maradnak?

- Mi holnap dél tájban indulunk haza.

 Ültünk a medencében, cserélődtek a népek. Néztem kemény arcát, fáradt tekintetét - körbe értek a gondolatok. Előttem egy lemeztelenített sors, egy végig küzdött élet romjai. Arra gondoltam vajon lesz-e valaha kegyesebb hozzá a sors?

Tudja - fordul felém a - maga az első, akivel itt beszélgettem, aki meghallgatott.

Nézzük az olajosan sötét vizet, különös árnyak vetülnek és fények törik át a vastag párát.

2018. december 6., csütörtök

Poly-Art 2018

Vers kategória - harmadik helyezés.
Közönség szavazat...
Az első helyezés két évente nyerhető el, 2015, 2017 után jövőre ismét bele kell húznom.



A vers legyen velünk, no meg a próza!

2018. december 2., vasárnap

Vége....







Jéghártya kúszott a tavacska vizére...

Hohó!


Hét közepén megjelent a hóvirág....
Szóval tavasz lesz!
Jövőre is!