Mily gazdagok vagyunk, kint tavasz vibrál a levegőben, hol szél, hol cirmos napsütés fest új színeket. Bent hűvös, felkeléshez, tűz gyújtáshoz korai... Olvasom hát az elmúlt évek felbukkanó történéseit. Szépséges, üdítő séták, kerti munkázás, unokás ölelés, gyöngyözés, nagy utazások képei sorjáznak. Itt-ott egy írás, amott sajgó bánat - barát elvesztés keserűsége - élet és halál lásztódásai.
Egy tavalyi írásom kerül elém és a kérdés újra megfogalmazódik bennem:
Hogy lehet az én egykor volt legjobb barátom manapság?! Egy szeretett név, egy kattintás pillanat műve az egész, s máris a számat tátom... Az elmúlt 19 órában legalább 30 poszt, tartalmilag hasonló elemekkel, pontos számot nem tudok, hisz húsz után abbahagytam a számlálást. Politika, politika, "változatos" képi aláfestéssel... Mikor evett, mikor aludott, ágyhoz kötött, beteg szegény, vagy csak nincs jobb dolga, mint bukdácsolni a lét művileg színezett peremén?!
A szív sajog. Tavasz van - kert, part, út, távlatok. Mi történik vele, hogy a gép előtti böngészéssel és osztogatással tölti a napot?!
Volt...
/2025. 03. 21.
Volt nekem egy nagyon jó barátom, hosszú éveken át, évtizedeken át míg be nem ütött a krach...
Egy bizonyos választás után csalódottságában törölt ismerősei közül.
Ma, szokásos emléknéző visszatekintésem során, kb egy évtizede írt kedves hozzászólását is elolvastam. Gondoltam benézek hozzá, habár nem vagyunk barátok, de legalább (még) nem tiltott le. Bár ne tettem volna, csekély 24 óra alatt közel húsz poszt... hasonló a tartalom - pride, PZ, mongyonleeeee, stb.
Vajh miként telik az élet ott, ahol a legfőbb program a posztolás - mindenhol azonos sugallattal.
Sajnálom Őt!
Nagyon szerettem, s ő is engem - amikor a hetvenes években március 15-én reggel tüntetni indultam, apró cédula várt a postaládában, melyben megírta nekem, hogy merre kell nagyon vigyázni, hol lesz fokozott készültség. Az éjszaka közepén kilométereket gyalogolt, hogy értesítsen, hogy megóvjon...
Akkoriban gumibotozás nélkül, letartóztatás, s egyebek nélkül nem volt egyszerű megúszni egy nemzeti ünnepet. Elég volt egy nagyobb kokárda, egy hangosan énekelt Kossuth nóta...
A Kossuth nótára (bevallani is alig merem) már múlt héten sor került nálunk, midőn harmadik L három évessel sétáltunk, nemzeti színű zászlót lobogtatva, az első tavaszi virágok között.
Hogyan változhat meg az élet, hogyan lesz rabbá a szellem? Hogyan fordulhat elő, hogy egy politikai (rög)eszme leuralja az értelmet?
Nézem a posztokat, reakció szinte nulla, egy obszcén kommenttől eltekintve.
Drága (volt)Barátom!
Kint ragyog a nap, fények fickándoznak a folyón, madarak csivitelnek - ma pontosan 5.02-kor fogtak bele a nótázásba. Tavaszi szél kap bele frissülő parti füzek zöldes ágaiba...
Látod?
Érzed?
Éled?
Ölellek - életem leghosszabb barátságának elvesztése elszomorít, de nem feledteti a jót, amiben részesek voltunk - az ifjúság örömét!
Bárhogy is van, hálával tartozom neked, ma IS szép nap kezdődik, nárciszokat remegtető széllel, sok feladattal, s azzal a reménnyel, hogy a közéleti métely nem tarolhatja le a lét legszentebb csodáit!
Tavasz van! Gyönyörű! Ahogy a nagy költő írta.
J. A.
"Tavasz van, tavasz van, gyönyörű tavasz,
A vén Duna karcsú gőzösökre gondol,
Tavasz van! Hallod-e? Nézd, hogy karikázik
Mezei szagokkal a tavaszi szél."
