Ébredés után...

Minden reggel egyedül úgy ébredek fel

bámulom a fenti csodákat

ahogy

a

koromsötétbe

halványabb színek hasítanak

nap kél
vége lassan az éjszínű hosszú magánynak

narancsok

kékek

szürkék

lepik el az éji vidéket

a
csend megtörik

lassan

dohogva

hajó közeledik

szívem lágyul
hálával telik

arcokat satírozok szépre

életet csuda színes regényre

grafitom hegye papírlapra tapad

hallgatom

hogyan

suhan

valahol messze

feléd vagy tőled el egy korai vonat

idegen kerekek zakatolnak

darabokra szakadozik az emlék

mert

maradnék

és

mégis

mennék

mert
maradok de mennem kellene

érveket sorakoztatok érte és ellene

és

most az égi fénybe csöpp vörös vegyül

hozzád könyörgök álmoktól ittas hajnalon
ne hagyj egyedül

arcomat mosdassák friss hajnali fények

szorosan ölelő szeretőm maradjon a vágy

érezzem a hajnali parázna játék
bőrömhöz ütődő
lüktető ritmusát.

Őszi szép...

Itt és ott...

Itt
korai
vacogós már az ébredezés

kormoránok szállnak mélyben feketén a víz felett

döngő-dongó legyek keresnek repedéseket

fák hullatnak véreres leveleket

 rőt avarunkat lassuló léptek tapossák

csapatostól cikázó madarak

 bontják a megszürkült eget

őszünk még bőkezűen ontja aranyát

koppanó diót kutyánk össze-vissza rág

nézem

soká

e

szűkülő világ széltét

és

hosszát

de

szemem sarkában az óceán fénye meg-megremeg

könnyeket csaló homokdűnék szele simítja sóvárgó idegeimet

álmodtam talán

hogy

ott

hullámokkal ringatott napok

sugarakkal selymesített délutánok

hosszúra nyúló zamatos alkonyatok

szerettek

türelmesen dúdolva az élet minden szép üzenetét

szájpadlásomon bizsergő titkos gyümölcsök buggyanó levében megtapadt a nyár

tobzódó virágos illatár

hangok

és

színek

oly

édesek

hatalmasan fölém tornyosuló  hűsítő kék hullámok hegye
bőrömet karcoló sivatag tüzes lehelete

perzselő pecsét

eljegyezte újult örömmel szívemet

a

lét.

Templomünnep.

NEM

Ungot-berket bejártam az elmúlt héten.
Megannyi szépség Tiszától Dunáig. (Jelen képek a Szigetközből valók...)
Alföldi síkságtól a Szigetköz rejtett zugaiig.
Nekem ez a tenyérnyi ország a hazám.
Emlékeim csodás tárháza.
Megérint és felemel, völgyek és hegyek közé szorított csodák világa.
Remélem megmarad szépségek kicsiny és biztonságos tárházának.
Otthonunk nem lehet az egész nagyvilág, valahol van egy parányi pont a léttérképen...
Nekem itt!
Ahogy a költő mondta:


"Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom".