Kertelgetés....

 FÖLD NAPJÁN....

Földes a köröm, a térd, a zoknim is csupa mocsok,  papucsba befolyó porszemek után lábat majd legalább kétszer mosok. Csalán csíp, áthelyezem, megmarad pillangó keltető helyem. Gaz, gyom, elburjánzott zöldek - nincs könyörület, ásóm kemény rögöket görget. Szálka áll kezembe, derekam sajog - felnézek az égre s kimondhatatlanul hálás vagyok!

Míg a kertben teszek-veszek, új virágot elültetek, ki-kinézek a folyóra, kompozni is, de jó volna... s lám, mit látok, mit nézhetek... cserélik a hajótestet és egy kicsi, aranyoska, indul a habokba, fürgén, gyorsan terhét vonva. 

Lassan, lassan minden éled, bokor búvik, azt hittem, hogy elvesztettem, s már a metszőollót vittem. Száraz ágak sűrűjében, kis levélke zsendül éppen... hatalmas lett az öröm, fürgén, gyorsan megöntözöm.

 Egy szóval ezer a dolog - kertelgetek, s eközben gondolkodok, de hogy miről - lárifári nem kell azt senkinek sem tudni.  Folyam árad, szétfut a felhő, s a gondolat - hallgatom a fejem fölött turbékoló galambokat, s hosszan nézem a lehulló színes szirmokat.