A túlsó part felé

Meggondolatlanul...

Pára száll a víz fölé

köd bóbiták

pamacsok

szürke reggel

haldokló hóvirágszirmok földre simuló szára

méregzöld vonalat fest a semmi világába

mindig ez a korai ébredés és mindig a vágyak

palettát készítek magányom matt világának

festék

ecset

nincs sehol

homlokom mögött száz ábránd lohol

cinóberek

indiai sárga

rezeda

dobban szívembe és ragyog

öleljenek át kékekkel összemosódó szédült hajnalok

partunk szegélye zöld tűzre váltson

sírva

zokogva

hajoljon vízre a fűzfa selymes lombja

vajúdás

újjászülető roskadozó pompa

hulljon tavaszi kitárt ablakomba

a

föld letépve kopott rongyait
fürgén takarja el pőre hajlatait

szemérmes friss rügyekből levél szülessék

s

az

égen meggondolatlanul ömöljön széjjel

gátlástalan azúrszínű festék.