Máról, holnapra...

Lehetséges, hogy rosszul vagyok összeszerelve, de nekem ez a szilveszteresdi, óévesdi, újévesdi nem az esetem.
Ma csütörtök volt, holnap péntek lesz!
Édes álmokat kedveseim!
Tekintsünk derűsen a jövőbe mindannyian!

Hála a kegyelem Istenének!

Most

Mikor a mindennapok terhein nyűglődünk, vágyaink, sóvárgásunk halma egyre nő, egyszer csak bevág egy bomba, sebei száz felé szakítják a lelket, s mi kábán figyeljük széthulló életünk...

Advent

A fénybe mentem advent második vasárnapján, s szokott csendem helyett jól esett a nyüzsgés.
Iparművészeti Múzeum - adventi vásár - vásárlás nélkül, bámész gyönyörűséggel, megannyi kisebb, nagyobb csodát láttam. És feltöltekeztem szépségből, örömből, hogy a teremtő mily sokrétű kreativitással áldotta meg kis népünket. Művészi portékák, gyönyörködés, kedves beszélgetések az alkotókkal!
Aztán még álmomban is ott nyüzsögtek az ötletek, hogy megannyi saját készítésű ajándékkal tudhatok, tudhatunk kedveskedni.
/Még este meghorgoltam a második meleg sapkát a drogmissziós fiúknak./
 Tavalyi elhatározásom, hogy ismeretlenekre is gondolok ilyenkor, akkor csángó gyerekekre, most a függőségtől szabadulni igyekvő fiatalemberekre./
Mély hálával meleg otthonomért, szeretteimért, s reménnyel az előttem tornyosuló hegyek lebontásához szükséges erőt kérve.
Áldott adventet kívánok!

Mi lettem volna nélküled?

Létketrecemben magányos ág

szívem

egyedül ringatná magát

kívül rekedő nagyvilág 

belül szunnyadó vak virág

mi lettem volna nélküled

sikoly nélküli szédület

pár csepp eső mi szétszalad 

nem öntöz száraz hantokat

mi lettem volna

csöpp mosoly

holdsugár úton valahol

bukdácsoló törékeny lélek

mindenütt csak keresnélek

mi lettem

véled

általad

tőled kaptam a szavakat

tőled angyali az ölelés

vénülőn színes kaland a lét

mit adtál nekem

könnyeket

kitartást

harcot

életet.

Hála

Nagy Istenem...

Őszi szinek, fények.

Ősz

Megrázza vörös üstökét

az

ősz

keringő vércsepp levelek

hullanak szanaszét

vállamra

hajamra

a

sálra

szorosan gombolt szürke kabátra

gondolom

parazsas kályha

forralt
tüzes bor

majd átmelegít

hiába

bor

hiába

mámor

fűszeres íze nem visz már távol

TE
világodba
át nem varázsol

csak maradok

lopva

áhítok

régi napokra

mikor

tűz

parázs

láva

ömlött szét

kopottas magányra

lesöpröm hajamból
a

lánglevelet

zsebre rakok

keményen

koppanó diószemeket

markomba szorítom
mint
a
kincset
felbukkanó közös éveinket

nézem

hogyan terülnek szét

kertemben

az

őszi jelek

meg sem fejthetem

e

pompás színeket

pazarló

létüzenetet.

Őszidő

Kopottas

szürke

ködös remegés

uszály dohog hosszan

majd

csend és feledés

lidérc

ladik

törékeny palló

lépés

billenés

semmire sem jó

gomolygó fátyol

terül a fákra

nem látszik

melyiknek

vérpiros

lángoló

hulló ruhája

fehér csipkésen száll fel a pára

mintha lenne őszbe forduló tájunk

báli ruhája

gőzölgő folyó

lomhán

csendesen

vadkacsát ringat

türelmesen.

ANYÁM

Hűvös a hajnal 
árnyak ringatóznak
 göcsörtös törzsű vén cseresznyefán 
 ágai közé beakadt a kendőd 
széttépi
hát 
könyörtelen magány 
szálait

repítik

dobálják

szívterhesen búsuló szelek

hiába indulok kertedbe újra

hogy

keskeny utadon

megkeresselek

alakod látom

átvillan a fákon

foltoktól tarkás

kopottas kék köpönyeged

hajolgatsz

földre dió koppan

sárguló avarban mindet  megleled

almák sokasodnak tört vesszőkosárban
álmaim őrzik fáradt léptedet

aztán
egy perc

minden széthullik

hajnali fénnyel érkező szellő
szárítja fel csendes könnyeimet.

KAVALKÁD

Péter Jánosné

amatőr fotós Kavalkád című kiállításának megnyitóján.

Őszülni készülő kert

fénytáblák remegve úsznak párás hajnalon

Dunánk tükrén

lágyan bukdácsoló

csendesen csillanó napsugár hirdeti

elszállt már a nyár 

őrizzük égető hevét

kezünkben tartjuk mézes gyümölcseit

édesen csordogáló szőlőlével

bódítjuk

darázsderekú

szomjunk s létünk álmait

ezer titokkal vesz körül

az

áldott

színkavalkád

lila szirmok között méhek donganak

mégis

ahogy

a

koppanó

héját hasító dió

megtöri a csendet

szívünkben

végig fut a remegés

tüskés burkukat veszítő

barnán foltosan guruló gesztenyék

mutatják az utat

nyarunk izzó tüzét elkergeti a szél

csuda szín

játékos villanás

csupa illat a lég

fogd meg kezem

még szeretnélek

még tartanálak

barát

szerető

testvér

ne indulj hosszú útra

jól szeressél

öleld magadhoz a lét

minden örömét

kitárt karokkal élvezd a táncot

ráncos kezed simítsa
fáradt arcoknak omló könnyeit

hallgasd meg őszi szellők

szelíden suttogott

reménykedő szép üzeneteit

mikor

a

kályhából majd füst kanyarog hosszan

melengető képzeleted messze elrepít

és

felizzanak sorban

tovaszállt évek
lelkedbe karcolt varázsos emlékképei.

 

 http://www.kalocsaineplap.hu/hu/kalocsa/kavalkad

Reklám

Mennyei mixer kapható

üzeni a gép

spam

ez

semmi más mint levélszemét

mégis

magam elé képzelem

milyen

lenne

a

mennyei turmix ezen a derengő reggelen

veled

egy rész

csend

két rész

képzelet

harmadrész

fények

csipetnyi

zöld

és

kékek

kékek

tavak

folyók

távolodó képek

könnyedén keveredik

könny és só nem való bele

elég

talán

kanálnyi édes

szerelmed lobbanó heve

mennyei turmixgép pengéje gyorsan szeletel

kockányi jég az ébrenlét

végül csurrannak bele

reggeli

mézízű cseppek

kész is az éden

s

te

alig hiszel saját szemednek.

Párhuzamosok találkozása

Táguló körökben szóródó fények

sugarai

szűk

szívemben tépnek fel

zárakat

kezem alatt vaj
olvatag

forrón

engedékenyen

lágyul

a

tálban

keveredő massza ujjaimhoz ragad

keserűen

mégis

édesen

épp mint az életem

vasárnap reggel

halkan

kalimpáló hangok

dallamok

futnak

százfelé

lépések

előre

hátra

szigorúan szabott mozdulat

gömbölyödő

halmok

csokoládés illatában

fürdőző

ébredés

ablakból macska néz

sóvár

tekintetében

fémes zöld villanás

mézszínű látomás

a

kert
a

víz

s

a

pára

utam kényszerítő

újra találása

rezzenéstelen

pillanat

vasárnap reggel

párapamacsok fölött

rám

néz

s

megbicsaklik

a

Nap.

Szeptember

Hangtalanul

szöktek

el

tovatűnt forró hajnalok

hőségtől

kopottas kertem

üdévé

frissé

változott

minden

harsog

csuda zöld
tűhegyes fűszálak közt

hajlongok

bogozom

nyári mulasztásom szálait

nesztelenül

futottak

elhagyott halvány rózsám

még remél

fonnyadt szirma életre kél

pironkodó

alkonyok

repítenek

új

illatot

lágyabb

lankadt

estét köszöntök

kályhába gyűrök százféle unt papírlapot.

Éjszakai vers...

Megébredek még éjszakánként

nézek idegen csillagot

pillám alá bepréselek

porosan múló tegnapot

kardok kaszák közt átlépkedve

megtalált sosem volt perceket

szívtükrömben óvatosan
-ne törjön ketté -nézhetek

azt a hajnalt és napot

mikor mosolyod ringatott

ébresztett játékos szavad

bolond kamaszos lázadás

fertőző őrült lángolás

megtalált hűsítő tavak

megébredek még éjszaka

belül és kívül béke van

láthatatlan fűszál kötözött össze

szabadnak s rabnak
egyaránt érezhetem magam.

Mosdass

Hosszúra nyúlt

karcsú szálú eső szakad

frissíti álmos hajnalomat

koppannak

ablakomon

halkan a cseppek

muzsika

szól

fényesült

lélekkel

kereslek

megmosott

tegnapok sorakoznak

sebek

sóhajok

szakadoznak

szomjasan szippantok

pengésen

éles

illatokat

földre tapadt

fehér szirmok

lent

várt

felhők

a

sziget felett

áztató

eső

ess

szakadjatok cseppek

itassatok

szürkére fakult poros földeket

aszalódott leveleken

fussatok

végig

érkezzetek meg vállamon

arcomon

keveredjetek

hagyom

szívterhünket mossátok össze

könnyes

könnyedén

augusztusi

áldás

hulljon

rád

igazítsd meg nedves ruhád

ahogyan

enyhet adnak hajnali cseppek

visszaköszönnek

fázósan

ölelkező

elfutó

percek.

ESIK

Megeredt

hát

hosszú

törékeny cseppek

csillannak

hevült köveken

csatorna nóta hallik

végig kopog

csak

úgy

csorog az ereszen

magamba szívom forróság megtört illatát

bőrömhöz ér a szenvedély

szobámba

szorított

perzselő

levegőbe

hideg

pászmákat

húz

a

szél

megeredt

már

csendes

csobogás

neszét

hallgatom

mossa

a

port

olvadt tüzes világunk megremeg

dörög

míg

könnyedén dalolnak a cseppek

fáradt szirmok nyújtóznak

könnyes

virágok

szétnyitják sóvár kelyheik

esik

esik

esik

az

ég

határán

vörösben

kél

a

nap

szürke felhők alatt

keskeny

vérpettyes

villanás

szélkolompok kongatnak őszbe hulló

halvány dallamot

tűnik a nyár

szívünkben

felfakadnak

féltékeny vágytakarók

tegnapi

sóhajok.

Egy szót keresek...

Egy szót keresek

csupán

kövek

között
a

parton

kitakart

hajnali

derengésben

éjszakai

csillagrobbanásos

magányban

egy szót keresek

mi

elveszett

tucatnyi éve lassan

hogy

magamban

megforgattam

egy szót keresek

szerelem

szülőt

mi

eltakarja

vénülő

sejtek

fáradt
zuhanását

karmos
alkonyi fények

lassú

kihunyását

ma egy percre ott a folyó felett

rátaláltam
hátam mögött
vállam körül
s

szívem felett.

Nyári délután fecskékkel... (július)

Június 21

A nyár első napja van, reggelem fénypompás csoda, lábamhoz simul a fű, körbe leng omló virágok, lombok illata. Minden csupa ragyogás, minden varázslatos, rebbenő pillangó szárnya álomtól harmatos. Mintha minden, mindig, örökké tartana -áldott a föld, s az ég -és áldott legyen a MA!

Mese

Nekem senki sem mesél

magamnak

súgom hát

a

lét

álomba ringató

régi rigmusát

nekem senki sem mesél

csupán a szél

ahogy

kegyelmesen

szétfújja minden reggelen

üvegem előtt

sötétlő

résén át

az

ébredés

bíborral hímzett arany fátyolát

nekem senki sem mesél

csak

az

utolsó

csillagok

ablakon át utánuk kapok

ujjam begyét

nem égetik

szórják rám létünk fényeit

nekem senki sem mesél

de én neked elmondanék

száz

ezer

történetet

míg

ránk borul az éj

s

a

fények kihunynak csendesen

mesélnék
míg az éji sötétben

szád ívét

végre

meglelem.

Kumihimo - karkötők

Anyánk napján...

Nézem őket

mosolyognak

durcásak

nevetve szaladnak

hajukba belekap

 a

szellő

 unokák

 arcuk

mozdulatuk

hangjuk

csupa múlt

csuda jelen

áldott

bőven termő jövendő

anyámra gondolok

hogyan simogatná fáradt kezével arcukat

boldog reménnyel

végig

mondaná is ki kire hasonlít

tiszta Klári

Andrisra formáz

mozgása mint nagyapja

mintha téged látnálak benne

szakasztott anyja.

 ANYÁM

kötényébe takarva a múlt

 ha rájuk nézek

szívemben ott van

Ő

képzeletben

öleli

őket

életfényt gyújtókat

álmok őrizőit

vágyainkat

 tovább szövőket!