Kinek van, kinek nincs...

 

Aranyat érő májusi esővel kezdődik a nap, avagy folytatódik, hiszen tegnap végre megöntözte szomjas kertjeinket, sápadt partoldalunkat többször is az éltető májusi eső. Megkönyörültek az égiek. A föld issza, nyeli a cseppeket... A vadrózsa úgy megbokrosodott, hogy mögötte fel sem sejlik a folyó szürkés színe. Mindenféle zöldek versenyeznek egymással, van olyan is, mely elveszi a másiktól a teret, vagy éppen a színt. Valaha tarka íriszek fehérré változtak, eltűnt lilák, sárgák helyett egyenruhában állnak sorfalat a vöröslő vérborbolya előtt. Tegnap némileg megszegtem a tilalmat - napra menésileg, s röpke órácskát töltöttem restanciáim pótlásával... sosem érem utol magam. Négy senyvedő, elvileg másnak szánt koktél paradicsomból kettőnek sikerült földbe kerülnie. Szépséges napraforgók keltek az egyik magas ágyás sarkában, közülük hármat már új helyén talált a délutáni zuhé... igazi májusi - hol ragyog, hol zokog... bolondosan szép felhőjátékok, s forrón felsütő nap - ritkán éreztem ennyire a gyengének magamat, így munkázással nem is feszítettem túl a húrokat. A félbemaradt ültetési akció nyomai - talicska, lapát, virágföld, s egy nagy virágládából kiborított téglatest - most kint várakoznak. Helyére új föld került és új virágok - középen fehér margitvirág nyújtózkodik, két oldalt egy-egy cseppecske virág - lila és sárga. Mindkettő ajándék, nem ismerem még természetük, remélem jó helyük lesz majd itt. A láda tartalmát teljesen átszövik lila aszterek gyökerei, közepén mindenféle korai hagymás rejtőzködik, szétszedésre várnak mind - elfáradtak, kiszívták a föld energiáit, új hely, új talaj vár rájuk. Nyolc-kilenc nagy virágos láda... van amelyik évek óta várja, hogy sort kerítsek rá. Lesz dolog velük. Első vad pipacsom szirmai lehulltak, már készül a következő bimbó. Méhek, óriás kék falegyek, pillék, lepkék - és mindenféle rovarok, növények élednek, halódnak... eső csepereg, álmos csiga spekulál az ablak előtti tócsa közepén, hogy merre folytassa "lépteit". Mellette kísérleti jelleggel ültetett paradicsom élet és halál közt téblábol, mereng. Az eső csak hull, csak esik. Virágot hoz hamarosan a hárs. Irgalmamnak köszönhetően a sarokban meghagyott bodza gyengéden ringatja kéttenyérnyire kinyílt krémszín virágait, s hogy ne legyen egyhangú a kert egy perce sincs talán hogy a pipacs bimbóból selymesen piros szoknyácska pattan, s rögvest kisimulni iparkodik... 

 

Kinek van, kinek nincs...  

A szív május közepén sem pihen, innen vagy túl csip-csup, vagy éppen világrengető nagy ügyeken.  

Dal szól halkan, szelíden, óvón, míg a lehulló esőcseppek kanyargós útját figyelem látom, hogy csiga kitalálta merre halad tovább, hátán van a háza, könnyű neki. Fejem fölött parányi, zöld gyümölcsöket szültek a minap még kopasz eperfaágak, fa tetejéről fekete rigó ad hangversenyt, s így kiáltja szét szíve-lelke kívánságait. 

Percről-percre minden változik.