Partfal


Szabad szemmel szeretném írni ezt a blogot, szememben néha mégis akadnak porszemek, melyek látásomat elhomályosítják. Lehet, lehet, hogy ez csak múló állapot nem vagyok más Uram, csak esendő földi vándorod!

2017. november 11., szombat

Irodalmi pályázat... Érd 2017 - vers kategória



Útvesztőben…

Felocsúdsz
tested
lelked
sajog
csendből szőtt bársonyok súlya alatt
távoli sugarak sejtetik
lombok fölött átsüt még a nap
nehéz a földre húzó magány
hallgatsz
magadban morzsolsz
szitkokat
sziszegő fáradt hangokat
kába álmok foltja sem dereng
fájdalom lohol odabent
megkaparintani a jelent

tegnapod
alattomos hordaléka
korhadó
partra sodródott uszadékfa
elhalt a kéreg
málló évgyűrűk jelzik életed aszályos napjait
ereidben a sejtek tegnappal mával
alig hallhatón perelnek
titkos jeleket keresel
minden feledett szívzugba belesel

körötted
és
benned
ősi nyelven árnyak feleselnek
érthetetlen szavak emelnek szorongató falat
lélegzeted meg-megakad
lesben áll az utolsó pillanat
tétovázol
kezedhez füst illata tapad
zizzen
egy
zsebre vágott gyűrött papírdarab
vágyak
remények
bódultan alszanak
ne hagyd elveszni magad
ébreszd fel valamelyiket

szemedre hull kegyelmesen
szeptember végi öleléssel a bágyadt alkonyat.


Kései utakon

Hazafelé tartunk mindannyian
pedig a napnak még varázsos ereje van
széthasít felhőfüggönyöket
kertünkön átsuhan
régi dalt dúdolok magamban hangtalan

ázott udvarunkra bronzszín levél pereg
feltornyosul a sötét avar halom
tócsa partján halvány keskeny szirom
pók evickél a parányi ladikon
kémény pöfékel
kesernyés illat ringat
kései utakat idéz
téged
engem
és
a
múltat
a
test megfeszül és elbizonytalanodnak a léptek
elébem tolakszik újra a megoldhatatlan képlet
eső
pára
füst
nem is tudom
mi itatott át azon az áldott ajándék alkonyon
utánad léptem nagy volt ott a sár
cuppant a cipőnk és te felkaptál

elkopnak lassan barnás-aranyos ceruzahegyek
én is csalok néha
összekeverve jól a színeket
százszor rajzolom át a képeket
találgathatom
melyik volt valós és melyik képzelet
a
szádat vágyom tarkómhoz közel
annyira hiányzol
szólíts meg újra szíveddel ölelj
árva
vagyok
magányos mohó gyermek
rongyig szorítom maradék kincseinket

korai még a csend
parazsat izzít távoli egekben az alkony
keresem
mosolyoddal elveszett régi arcom.

4 megjegyzés:

  1. Gratulálok, szeretem a verseidet.

    VálaszTörlés
  2. Csodálatosak, Gratulálok! Megérdemelt a siker!!
    Nekem a "Kései utakon " tetszik, de NAGYON!!

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm!
    A prózát szívesen elküldöm, ha számot tart érdeklődésetekre.

    VálaszTörlés