ZŐCCSÉG!!!

 

Beborult...

Nem csak az ég, hanem a hatalmas hárs is a kapu előtt. Négyen állják, tűrik az időjárás viszontagságait - egy kapu előtt, egy a kapuban és ketten a kertben. Szeretem őket, gondoskodnak rólam mozgásilag. Van mit takarítani, söpörni, szedegetni egész évben. Olykor a nagyobb szelek száraz ágakat tördelnek, felszedegetem s jól pattog a tűz reggelente. Mert bizony még most is be kell fűteni kicsit - fagyosszenték kitettek magukért, szerencsére a fagy elmaradt. Egyetlen idejekorán kitett szépséges szőlővirágom sínylette meg, hogy elkapkodtam a nyáriasítást, de most, hogy visszakerült a verandára regenerálódni kezd az is.

A kapu így várt rám tegnap is midőn hazafelé bandukoltam, s  könnyű sóhajjal hajtottam meg fejemet a vízterhes ágak alatt.

Öröm hazatérni. Őrületesen szép és hangos most minden! 

Bánat is akad. Madárék még rá-rászállnak a kipusztult fenyőre, ringatóznak kicsinykét. Ma is megúszta a fűrészt, eső lévén ismét halasztódik a kivágás. Búcsúznak a madarak és én sem bírom könnyedén megemészteni, hogy vége. Régi történet a miénk... évtizednyinél is hosszabb sóvárgás után lett itt az otthonom. Az elvadult kertben ez a fa már messziről hirdette, hogy érdemes nekirugaszkodni, s mocsokból, sittből, gaztengerből parányi édent teremteni. Felsorolni is nehéz lenne mi mindent rejtett a föld - motorháztető, boyler, linóleum henger, fürdőszoba maradványok, drótok, üvegek, stb. Ha nekifogtam egy-egy bokor ültetésének szinte ásatást kellett végeznem, mert a szerszám mindig beleütközött valamibe... tégla, betondarab, cserép. Nincs vége sosem, mindig akad valami a "horogra". Az emberi ostobaság feneketlen kútja. De nem csak az évtizedeken át lerakott szemét lehet a probléma. Nyolcadik fa pusztul ki... Két diófa, egy meggy, egy pici meggyecske, barkafa, szívem vágya szomorú nyír, melyet borsos áron vettünk, s messziről szállítottunk haza - néhány év után megadta magát. S most a fenyő után a vénséges vén cseresznyefa is halódik. Bokrok közül is néhányan, madárbirseim többen.

 Reménykedem. Talán a rengeteg eső itt-ott segített, néhány haldokló bokron pici zöld levélkék villannak. A madarak és szelek által hozott magvacskákból új "valamik" kerültek a kertbe. Tavalyi, tavaly előtti tátikáim elszórták magjukat, s most számtalan palánta várja, hogy helyet keressek nekik. Vad és rakoncátlan burjánzást látok magam előtt, s a hömpölygő folyót, mely hatalmas fatörzsekkel, mint gyufaszálakkal játszadozik. Két nagy zuhé közt néha kisüt a nap, s méhek lepik el a virágokat.

Eső esik egy hete, mindenfelé "zőccség", az áradó víz is zöldben játszik. A májusi eső aranyat ér, s ha enyhül az idő és ki lehet merészkedni bőrig ázás nélkül fekete petuniák és fehér pistikék kerülnek a ma még üresen tátongó cserepekbe - tegnapi szerzeményeim.  Játszik a természet - lépten-nyomon örömöt szerez nekem.