Gyertyák

A gyertyák összeérnek sorban
nevek
ismerős betűi
felém intenek

öreg keresztek

fehér habos virágok
bánat
veszteség
emlékek között

hol vagytok
Ti
e

széttörött opálos csendben

arany szárnyakkal köszön el az ősz
  hulló könnyem

zizegő
rozsdás levelekre ér

rám borul
újra füstös alkonyat

hiába kiáltás sóhaj

nem enyhítitek 

már
fullasztó magányomat


kormos éjszaka lesz

mire
kisimul bennem

a
nevekkel tele karcolt
arcokkal pecsételt
gyűrt

lélekpapír lenyomat.