Partfal


Szabad szemmel szeretném írni ezt a blogot, szememben néha mégis akadnak porszemek, melyek látásomat elhomályosítják. Lehet, lehet, hogy ez csak múló állapot nem vagyok más Uram, csak esendő földi vándorod!

2011. november 10., csütörtök

Hosszú tél elé

Szép nyarunk minden
tarka színe
mára már elveszett
nem idézi
felhőkkel takarózó ég
réges-régi
azúr nevetésedet
míg várt rá
remegve
vacogva
fel-fel ragyogott
az idő rózsabokra
most hogy itt terem
sötét veremmé
változott az alkony
szelet jósol a pír lenn
a Duna-parton
tél hát körbevesz
átoson hallgató kerteken
arcomon
szívemen
jeges leheletét
béklyóként viselem
virágai e késő délutánnak
még egy kis fényt
napot koldulnának
hogy vége már magam is tudom
hideg napok elé
egyedül nézek
szorosra zárt
homályos ablakon.

1 megjegyzés:

  1. Ez a szívszorító jajkiáltás
    könnyeim árját indította el.
    Gyönyörű gondolatai lelkemig
    hatolnak!
    A meghatottságtól már szóhoz sem jutok!

    Végtelen baráti szeretettel: Miklós

    VálaszTörlés