Partfal


Szabad szemmel szeretném írni ezt a blogot, szememben néha mégis akadnak porszemek, melyek látásomat elhomályosítják. Lehet, lehet, hogy ez csak múló állapot nem vagyok más Uram, csak esendő földi vándorod!

2017. március 22., szerda

Eszmélés

Kora reggel még felkelés előtt lehunytam újra szemem
szívemben tágítottam az éveket
feléjük hajoltam
 beléjük hatoltam
 
perzselő búzatáblás létüzenetet kavartak régen feledett forró szelek
rám zuhanó váratlan utazásban pilláim alatt egyre csak gyűltek a cseppek
kérges kezek munkában feketedett körömágyak
úgy őrizlek meg magamban
ahogyan
csiga a régi házat
tűnt gyermekkor mézesedett képei
frissen fejt tejjel teli rocska
feljajdult bennem az emlék
évtizedekkel takart elhalt szavak
színek
zamata
buggyan mikor beléd látok
fúrt kút kifogyhatatlan hűsítő vize
vödör kalimpált az itatóvályú felett

csókod ízében ott lapul
nagyanyám kemencében sült cukrozott kalácsa
szétolvadt édeskés a máza
kenyere morzsáit újra ízlelem
magokat ejtő kaszák suhanó muzsikája
kalászok egymásra boruló létsóvár öröme
szomjas
sárgásan fénylő
magasba emelkedő szalmakazlak álmos zizzenése
csendesült szerelmes énekkel vesz körül
hallom a szikkadt eső nem áztatta földbe csapódó kapa csikorgó csendülését
varázslat
vert falú házak mély szaga orromba fészkel
karcolt fazekak és kopott kajsztonok elveszett halmaza
elébetek térdelek
simítom fehéren hullámzó törékeny tálak kicsorbult éleit
mi  életeken át széttörött összeillesszek valamit
s
megrepedt zománcú szedőkanállal merjem
újra
sorsunkba oltott őseink eltitkolt reményeit.

/2015 nyarán/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése