"Majd ha ünnep,
Majd ha ünnep lesz végre,
Írjátok az égre:
Édes-keserű, ha forr a dal.
Hogyha félve mondják,
Akkor is szabadság!
Hogyha vérem ontják,
Akkor is szabadság!"
/Ghymes/
Szép ősz lehetett
bárhogyan próbáltam
nem tudtam megtartani mind az emlékeket
nem látom már magam előtt nagyapámat
arcát takaró hatalmas szakállat
ki fogadalmat tett
addig növeszti míg el nem tűnnek a megszállók
a
szovjetek
s
kicsiny hazánk újra szabad lesz
nem érte meg - néhány nappal előbb halt meg
mint ahogy a forradalom
tűzvirága beragyogott a Kéz utcai kicsiny ablakon
mi az őszi napban kiskabátban gyerekek hárman
tanakodtunk Tompa Mihály utcai otthonunk udvarában
nem tudtuk mi is az a forradalom
apám alakja vékony volt arca sápadt
nem vettük észre szemében az őszben fellobbanó lázat
éltünk
magas fakerítés mögött
vigyázott ránk anyánk
nem messze tőlünk élt nagymamám és nagyapám
néhány perc séta volt csupán
anyám arcán öröm és aggodalom
nem mehetünk hozzájuk – mondta
kitört a forradalom
csupán emlék töredékek maradtak
de feledhetetlen fájdalmas az a pillanat
amikor elhangzottak a döbbenetes szavak
bejöttek az oroszok
csörömpölt csikorgott a sárga macskaköves Debreceni utca
lomha tankok sora vánszorgott keresztül a városon
udvarunkból is hallhattuk a megszállás iszonyatos zaját
ruszkik haza - elcsendesült a szó
helyét a rettegés vette át
emlékszem a házkutatásra - az AVH-ra - fekete autókra és a tárgyalásra
hová anyám elvitt magával
legkisebbként legalább pár pillanatra
bilincsbe vert édesapámat
messziről meglássam
az
arcokra akik mint bűnözőre úgy „vigyáztak”rá a betegre
csontsoványra
emlékszem
pizsamája nehéz illatára mit szorongattam hazajöttét várva
és
emlékszem egy gonosz vörös arcra
Piroska bácsi - mondtam anyámnak
pedig a neve Farkas elvtárs volt - megfigyeltem jól mekkora volt a hatalma
fejem búbján talán félre is csúszott a meggy színű svájci sapka
tárgyalások sorozatára
még jobban az évtizedeken át véget érni nem akaró harcra
a
bélyegre - apád ötvenhatos
nem terem neked itt babér
maradj nyugton – fogd be a szád – ne lázadozz
földönfutók lettünk de vittük mindig magunkkal a szent szavakat
igazság
szabadság
haza
alig voltam öt éves el kellett hagynunk barátot és rokont
Nyíregyháza fénye
egyre csak távolodott
kis motyóba rejtett kincsemet mindenhová magammal viszem
bárhová sodor is a sors
"akkor is szabadság"
így tanítottak ők
az
örökké küzdők
apám és anyám
övék is ez az ünnep
emlékük felragyog mint ködös reggelt szétszakító nap derűje
a
szabadon hömpölygő áradó Dunán.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése