Erdei út... a festészet napján...

 

 Ezer színével int felém

hívogat  s a szél is zenél

avar roppan

őszi virágok szirma lobban

kövér felhők futnak az égen

 festménybe léptem

mint egy régi régi képen - erdő napfényben

öreg törzsek korhadása - -nyurga ágak hódítása

gombák - tollak

 múlt tör rám és emlék éled

szagok - színek

agyamba behatolnak helyet kérnek

újra kamasz vagyok s egy Paál képet nézek

 

víz fodrozódik

csónak billeg

sietni kell de vajon minek

ki vár

mi vár

hová visz a rohanás - hová sodor a vágta

lehajolok

bogárka száll kései virágra

kicsiny gyík bújik

sápadt levélen vizet csókol a nap

 

 hosszan nézem őszre itt mi is maradt

képeskönyv élet - elfutott idő

álom a tegnap és az azelőtt

szirmokkal ölelő vágy

hosszúra nyúló pillanat

remegő levelek a víz fölött

tükörkép - a folyó szalad

sóhaj

 siettet - sodor a pillanat

 át a vízen hazafelé az őszi szél hajamba kap beleborzol

hideg jár át - első kísértete a hosszú télnek 

míg hazaérek

 gyors szikra pattan - hasábok égnek

dermedt kezemben forró tea

orromba visszaköltözik az otthon szokott füstfoltos meleg illata.

 

 

 

("Megtaláltam azt, ami után a szívem vágyott..." Paál László)