PORCUKROSAN

 

Nekem nem ilyen nyúlós panaszos a tél

szirmokat cibáló déli szélben

nedves

sáros a járda

százszorszépek

pöttyöket raknak a domb zöldes aljába

a

tél

szívemben még mindig cukorfehér

jeges szelekben kavargó kristályszemek

arcom élébe sebet metszenek

kopott kis lódenkabát

vastag zokni

lábamon lötyögő bakancs

fűzője bomlik - sosem tudtam jól bekötni

örökölt foltozott térdű mackónadrág

nyakamat melengető bolyhos

gyapjú sál

stoppolt volt az egész világ

kietlen nyomorunkra

mégis fény tapadt

anyám szép karja lágyan mozdult

dagasztotta az ünnepi kalácsokat

tenyeréből kiszökött az illat

tüzet élesztett

lisztet szitált

mérlege billent

és

 porcukor szállt

 

így

szállok én is ma a múltba tova

gondolatban meglep gyermekkorom

jégcsapos

jégvirágos

karácsonya

s

a

hó

finom pelyhekben sűrűn hull le ránk

anyám dús sötét haján

eltévedt cukormorzsa villan

a

morcos szürkeségben

fehér hálaselyembe varázsolódik

ünnepvárón a szív

és

fehéren tisztán nyílik örömre a táj.