PORCUKROSAN
Nekem nem ilyen nyúlós panaszos a tél
szirmokat cibáló déli szélben
nedves és sáros a járda
százszorszépek
apró pöttyöket raknak a domb zöldes aljába
a
tél szívemben még mindig cukorfehér
jeges szelekben kavargó kristályszemek
arcom élébe sebet metszenek
kopott kis lódenkabát vastag zokni
lábamon lötyögő bakancs
fűzője bomlik - sosem tudtam jól bekötni
örökölt foltozott térdű mackónadrág
nyakamat melengető bolyhos gyapjú sál
stoppolt volt az egész világ.
Kietlen nyomorunkra
mégis fény tapadt
anyám szép karja lágyan mozdult
dagasztotta az ünnepi kalácsokat
keze alól kiszökött az illat
tüzet élesztett
lisztet szitált
mérlege billent
és
porcukor szállt.
Így
szállok én is ma a múltba tova
gondolatban meglep gyermekkorom
jégcsapos
jégvirágos karácsonya
s
a
hó
finom pelyhekben sűrűn hull le ránk
anyám dús sötét haján
eltévedt cukormorzsa villan
a
morcos szürkeségben
hálaselyembe varázsolódik
ünnepváró szívünk
és
fehéren
tisztán nyílik örömre a lélek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése