Bolond a szív
új tavaszt remél
az
első
rügymoccanás már sejtünk faláig ér
jéghártyás utakon bokáig sárban
nyárfaligetet
erdei ösvényt jártam
s
a
hangok úgy öleltek
édes ostobán
levettem volna
kabátom és ruhám
hogy
a
hátam hosszan ölelje a nap
januári ragyogásban
feszesre húzott kék fénykupola alatt
bolond a szív
a
cinkék csak neszeznek
égbe nyúló fákban
máris pezsdülnek a nedvek
csapda ez
mégis tavaszt sóhajtok
rossz kedvem oda
füzek lengedeznek
sárgásan friss a fátyol
mogyoróbokron barna barka táncol
ma elillant a tél de visszatér még párszor.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése