Álomfény

Ébredés

felhők közt madaras éledés

szél suhan

szirom hullik

utolsó

hosszú szárú lila tulipán virágok

ázva - fázva

hintáztatnak

cseppekbe gyűrt álomvilágot

anyám a kertben

lépeget

kémleli a szürke zord eget

bármerre néz

semmi kétség

vihar lesz itt hamarosan és sötétség

 

lehajol

öreg keze gazt tép a bokrok alatt

és

 széltében meg hosszában is leméri

a

jól ismert ösvényeket

élethosszon kanyargó

fáradtságos múlt utakat

almafa ágán habrózsás csoda

anyám szeme

kékebb mint a legkékebb

első tavaszi ibolya

köténye korca elszakadt

széthullatja mind az álmokat

tövisek

ágak

cibálják

tépik

anyámat könnyedén lebeg

szája szegletében rég látott

huncut mosoly remeg

leejti sáros kopottas cipőit

földkoloncok lehullanak

nefelejcsek végestelen végig

utolsó útjára kísérik

valahol távol villan a nap

sóvárgott édes vágypillanat

anyám arcát álomfény glória cirógatja

még visszanéz és hagyja

 hogy

összekuszálódott hajszálait

fürge szellő

selyemfehér könnyű felhővé igazgassa.

(Tizenkét éve...)