Árvaság lilában...

 

Visszakanyarodom

újra

vár

a

csendet oltalmazó

roskatag világ árva otthona

vad gondozatlanul

kerti fészer mellett sárga virág lapul

és

 virít az orgona

messze leng az édes aroma

vaskapun rács

rozsdás öreg lakat

lezár előlünk

rég taposott kanyargó 

elvesző utakat

most mégis itt

sóváran

bután

nézem

oszlopokon végig fut mohón a lián

zsenge kacsokkal nyújtózkodik

 erős karokkal kapaszkodik

mindent átsző 

libbenő fürtök

édes illata

belém fészkel 

ragaszkodik

 megfojt a látvány

 fényesen lila

árvult világ

tovatűnik a ma

magánysziget

régi szerelem

méreg

tékozolt

 vágyfészek

halkuló fájdalmas létének

horzsoló

 öreg fák közt

botorkálva lépek

az

akác átbukik a romos kerítésen

buján

 

bolond szívvel

visszanézek

felhő fest kóborló árnyakat

az

ég

távoli hajlatán.