Ablakom ismét képkeret
lent levél hull
fent égnek a színek
vetkőzni még csak most kezdenek a fák
levetik a kopott lombkoronát
és
vacogva
fázva
várnak a tél jeges ostromára
hátuk mögött a hajnali ég
tépi
bontja
sejtelmekből szőtt vastag köpenyegét
vörös
rózsaszín
ezüst
szétmálló fekete
fény gyúl a fák közt
a
lét pazar szépségű intő jele.
Éjszakám bolond volt és nehéz
évtizedek billegtek vállamon
arcok
emlékek keveredtek
képek peregtek
a
vágyódás nagy hatalom.
Mindent de mindent
egy tégelybe borogatott az álom
zűrzavar uralta
s
hiába kerestem kiutat
valahol távol voltál
távoli éjszakák súlyos fellege alatt.
Eső esik
kopognak a cseppek
lassan mint régi bánat összekeverednek
fordul a világ jobbra és balra
szél nyargal ahogyan éppen kedve tartja
s
a
színeket bolondul kavarja
pirkad
megbocsátó világoskék felhő fedi
az
iménti zord feketét
múltunk minden zárványát
kibonthatatlan rétegét
gyengéd részvéttel öleli s magába takarja.
Csupa szín és érzelem a versed. Olyan jó volt olvasni. A képeket is szívesen nézegettem. Örömmel voltam itt.
VálaszTörlés