Győr.... és a csónakos.

 

ÁLDÁS

 

 

Ünnep a kertben...

Isten szent ege alatt nagymamás módon éltem meg a pünkösd örömét, bőséges áldását. Nehéz is szavakba önteni, mily csodálatos megélni, megérni, megkapni és meg is adni mindazt, ami az unokás lét velejárója. (Előkészületről és utózmányokról most ne essék szó - fáradságilag a Richter skála 6.8-as fokozatához hasonlítanám.) 

Tombolóan szép nyári reggel, hőmérséklet az egekben, egy régi, sutba vágott homokozóedény adja a mentő ötletet. Elő a slagot - ami őszintén szólva már hajnal óta szolgálatban volt, szárazságból kifolyólagos öntözés okán, utána a fertőtlenítőszert, s az ütött-kopott, kb 15 éves vacak megmaradt feléből hamarosan kiváló kismedence lett. Félárnyék, napocska által melegített víz - energiatakarékos és leégést akadályozó kivitel. Mindenféle, vízmeregetésre, fizikai kísérletre alkalmas edények, szűrő, tölcsér, s egyebek - gyermeki óhajok kielégítésére. 

Két szépséges L élvezi a kert áradó nyugalmát, a folyó, a komp, s a hajók látványát, madarak, lepkék röptét, bogarak zümmögését. Fájdalmasan gyengülő Zsömlénk, s arcátlan Cili macsek társaságat.

Jönnek, mennek, locsolnak, pocsolnak, ebéd sül és fő, s a lányok jó kedvűen falatoznak. Ég kék, fű zöld... s nagyszerű az élet... együtt lenni JÓ!

3. L- 3 évesünk alvás előtti, utáni palacsinta rekord döntési kísérlete - HÉT db üres palacsinta, majdnem megbuktatva a pacsi király S. uralmát.

És séta a kertben, és alvás, versikék, ceruzák, olló, gyöngyök, légycsapó, földre pottyant fekete eper, első málna és utolsó eper szemek befalása.

Futó zápor és kiadós nyári eső, viharos széllel - új szavak, új élmények, megannyi tapasztalat, s édesnél édesebb percek, némi testvérelnyomó attrakcióval fűszerezve.

 

 

 

 

Mielőtt...

 

 Mielőtt locsolni loholok néhány képet megőrzök itt is e hétről - kertemet máris számtalan lakója "hangiccsa fel". (Valamelyik gyerekünk mondotta ez a szót - most felbukkant a mélységből.)

 Hőség van ma is, s a hatalmas eperfa gyümölcsei hangosan koppannak a teraszon. Néhány madár csipereg, kezdődik a reggel... 

Megjelent az első tavirózsa. Csíkos, pöttyös, zöld, barna, narancsszín rovarok, lepkék, zümmögő kórus. (Futok is ki, hogy le ne késsek a reggeli szépségekről - 5.30 perc van, s alig aludtam az éjjel.) A kelő nap beragyogja a kertet, a folyó csillogó szépsége vonz, még nem robognak rajta, az első korán kelő horgász már legalább egy órája elindult a túlpart felé. Este is öntöztem, s most is, hátha megmaradnak károsodás nélkül a növények. 

Nem tudom mi az oka, de a képtároló nem minden kattintásomat őrzi meg... néhány szép fotót hiába keresek.  Az első kép - ernyős verbéna, tavaly kaptam egy ismeretlentől, egekbe nő, már nagyobb, mint én, régen vágytam rá és egy kertes bejegyzésből megtanultam a szaporítást is, és már növögetnek a csemetéi is.

 

 

LOSONC

Felvidék...

Nehezen dolgozom fel a losonci út során látottakat. Útközben, temetésre igyekezve, hogy valamicskét tudjak e városról, ahol eddig csak átutazóban jártam - olvastam múltjáról. Könnyes szomorúság, valami felfoghatatlan veszteség. Most, hogy a trianoni emlékezés oly sok borzalmas eseményt felidéz, még nehezebb írni érzéseimről. 

Hatalmas temetőben volt a szertartás, korán érkezve volt időm fotót készíteni, s néhány gazzal, gyommal, borostyánnal befutott síremléket némileg kiszabadítani, hogy legalább a nevek látszódhassanak - egy darabig. Hasonló érzés fogott el, mint a házsongárdi temetőben. Az elmúlás, az értelmetlen pusztítás, mindenfelé a múlt negligálásának nyomai. Valamint a behódolásé. Az egykor református magyar temetőben több száz éves kripták, sírok - az emlékezés szavai, s a nevek magyarul vésve, írva rajtuk. Majd fokozatosan átváltozik a nevek írása - szlovákra. S nem csak az írott szó, hanem a beszéd, a tradíció is eltűnőben... Kettesben  beszélgetünk suttogva magyarul, az elhunyt hozzátartozója, aki a rokonom és én. Érzem és tudom, hogy nem vagyunk egyedül, mégis az elköszönésre - Viszontlátásra! - csupán ketten válaszolnak hasonlóan. 

A hatalmas temető a második világháborút követő, végleges elcsatolás után elképesztő pusztításnak volt kitéve, nem lévén bekerítve, megóvva, a márványokat, a kovácsoltvasat - ellopták, sírokat döntöttek le, rongáltak  meg barbár módon. Itt-ott látom a nyomát, hatalmas talapzat, melyről ki tudja mikor döntötték le az oszlopot... szabad préda volt a temető, utóbb aztán kerítés került köré, de az utolsó magyar temetőgondnok már nem él...  

Losonc valaha az egyik leggyorsabban fejlődő város volt. Ma az utcák és közterek vegyes képet mutatnak - szépen rendezett környezetű zsinagóga, hatalmas kakastornyos református templom, mely hosszas huzavona után 20 éve került vissza az egyház tulajdonába, és málló vakolatú égbe meredő szocreál toronyház...

 

Megannyi felvidéki város őrzi történelmünk nyomait, s nincs erő, pénz, s talán akarat sem, hogy a feledés iszonyú karma közül kiszabaduljanak. Így van ez máshol is, amerre jártam az elcsatolt terülteken. Magyarország területének kétharmada, lakosságának egyharmada "került" idegen kezekbe, ahol nem jól sáfárkodtak, sáfárkodnak a méltatlanul rájuk zuhanó kincseinkkel.

 

 

 

 

Az első...

 

 

Eljött a nap

 

június 

 

súgom magamnak 

hárs zsongató

méh tekergős

ég sarkában messzi felhős

tűz már a nap

de 

halk még a nesz

hívogató és sejtelmes

 

rókalepkét

megcsodálom 

magasba nyújtózó faágon

huss

el is száll

nem téblábol

csapong

libben 

tovarebben

eltűnik szirmos 

kusza tengerekben.

Pipacs bolondoz

 eper koppan

még nem érett

megkóstolom azon nyomban

néhány szem van a markomban

hangyaboly

gerle

rózsabogár

méhek

hulló szirmok

tág világok

kókadó

szomjas virágok 

szellő éled 

friss tekergő 

kint és bent ének

messze zengő 

 a

nyár első dalával 

ünneplem

hogy itt vagy

s 

értlek 

nyújtózkodva

még elérlek 

csepp hull

dongó ébred

épp

úgy

épp oly halkan lépek 

ahogy

a

 rigó keresgél

amikor a kertbe téved. 

 

 

 

Még ma... pipacs parádé.

 

Szoknyák és ráncok

bókoló táncok

szirmok és kelyhek

nem feleselnek

hódolnak csendben

létszerelemben

búcsúzik

halkan

ki sem mondható

szorító szavakban

májusi rendben

a

tavasz.

Pipacs parádé - minden a máé.

A

 jövő komor

 ma kacéran keringő

vércseppes fodor

de

 holnap már vége

sóhajt s lehull

messzire sodorja a hajnali szél

gondatlanul.

Meglesem lopva

szinte titokban nézek

dongót és méhet

 hogy

dudorásznak

versenyben szállnak

kelyhet igáznak

 

régi dalok

kalandok élednek

magam elé képzelek

május öleléses

létédes meséket

 

sziromtűz lobban

lehet hogy vége

öröme azonban 

bennem kucorog 

örökre. 

Pótolhatatlanul.