Partfal


Szabad szemmel szeretném írni ezt a blogot, szememben néha mégis akadnak porszemek, melyek látásomat elhomályosítják. Lehet, lehet, hogy ez csak múló állapot nem vagyok más Uram, csak esendő földi vándorod!

2026. október 30., péntek

Nekem a Balaton...


Selymes langymeleggel köszönt
türkiz és almazöld
a
fűz 
alatt
árválkodik a pad
rajta már senki sem ül 
pecások
jobbra
és 
balra
egyikük alszik
arcát kalapja takarja
távolban hattyú egyetlen egy
messzebb
karcsú vitorlások
pihentek meg.

Arany a fény
ujjamat mártom
hideg a víz
sekély 
kövek közt kell hozzá botorkálnom
tenyerembe hullnak ezüst színű cseppek
drága a csend
ilyenkor ősszel  
megmártóznék újra
hogy 
hűséggel áldozzak
e
réges-régi
elkésett szerelemnek.




 

2026. október 29., csütörtök

Nem fogok sírni...

 


 I Won’t Cry For You

 

Halkan szól hozzám
kifordítja a szívemet
hanyatt fekszem az ágyon
látok
messzi
gépek szárnyán megvillanó 
éjbe hasító fényeket. 

Vállam egyik gödrében
csókod hiánya sajog
másikban
könny szaporodik
ezüst kis vonalak
igyekeznek szívem felé
hiába méricskélném súlyukat
mindkettő nehéz
karcolásnyi némaság
álomhatárra segít
próbálja elhitetni velem
játék ez az egész
hogy nem vagy és nem leszel
többé sohasem itt.
 
Édes a hang
halványuló szerelemről mesél
álmomban
emléked még vissza-visszatér
sosem búcsúznék többé
csak 
nézném ahogy lábnyomod
a 
parti úton véget ér
és
te
konok magányba lépve 
cipelnéd bánatod.
 
Hiába fogadtam meg százszor
nem sírok - nem én 
tudom
tudom
hiszen 
kár minden könnycseppemért.
 
 
​...

Munkázós...

 




Kúszok
mászok
térdelek
földhöz tapadni élvezet
új 
virágok
új
színek
pille lézeng
fény remeg
ásó
kapa
gereblye
édes rózsám szeretsz e
metszőolló
kanálka
virágos lesz a láda.

Vállam sajog estére
körmöm koszos
fekete
kézfejemen karcolás
vércsepp csillan 
munkázós nap volt
csodás.
 
 
E kerti játékban vesztésre  állok, bármennyit ások, kapirgálok.
Még legalább két hét kellene, hogy végezzek vele.
Vagy "ő" végezzen velem.
Derekam sajog.
Nem bánom.
Ősz illatát kívánom.
Méhet lesni csendesen.
Kemény földbe ásót vágni mérgesen.
Koszos vagyok.
Tilárom.
Nőjél nagyra virágom!
 

Szeretlek élet.
Tüskés sebekkel is.
Néha már értelek.
Olykor még remélek.
 
 
Fűrész és mulcsoló visított ma.
Lépcső alatt száraz ágak.
Felfalja őket este a kályha.
Lángcsóva ölel és heveskedik 
bennem 
jó érzés melegedik
jól végeztem a napot
így
mai jegyem 
négyes fölé
kerekedik
megszolgáltam érte.
Türelemből sokkal de sokkal több kéne. 
 
(Ötöst csak nagy ritkán adok magamnak. Gyakoribbak a hármasok, s az is előfordul, hogy csúfos módon megbukok.) 
 

2026. október 28., szerda

Hisztériáztunk!

 






Tápiószecsőn csodálatosan kialakított kertben várja vendégeit a Hisztéria cukrászda, ahová mindig betérünk. Ezúttal 3. L szülei is csatlakoztak. Minden sütemény és torta művészi kompozíció. Valami mégis hiányztot, az ízbéli szenzáció. A fagylalt, amit én választottam - Őrség aranya - finom volt. 

2026. október 27., kedd

Tekergés és....

 Unokázós nap...

Három a lányka, a sportoló ma reggel elhúzta a csíkot. Edzése lesz, s holnap meccset játszanak.  Voltunk a lovacskáknál.

 


                                                     Ez a legkedvencebb program.  

Fűszálak gyűjtögetése és etetés, séta az erdőben, simogatás után hazafelé vettük az irányt. Itthon pedig ebéd, alvás, délutáni játék, krea, mely estébe hajlott. 2. L velem maradt, s ripsz-ropsz eltüntette a papírfecniket, az alkotó munka után ránk maradt romhalmazt, csak úgy égett a munka kezei alatt. Kedd még a miénk, messzebb útra megyünk. 

2026. október 26., hétfő

Baller...

 

Őszi erdő, őszi illat
Hosszú séta a Baller "tóig", mely nyomokban vizet is tartalmaz, igen keveset, mint ahogy azt a fotókon látni.
8 km lazán.
Mégis be kell látnom, hogy megöregedtem.
Nem tudok átfordulni a korláton.
S a - mindenféle attrakcióra képes.
3. L próbálkozásait végül siker koronázza.
Ehhez képest én, aki négy éve még lazán átfordultam az ártéri sorompón megtorpantam, hiába biztattak unokáim.
Pedig...
Pedig óvodás koromban ezzel a mutatvánnyal ejtettem ámulatba óvodásaim, amikor a Dunához leszaladtunk.
Oda neked "felemás" korlát...
Lehet, hogy suttyomban gyakorolni fogok.
😉
 
















2026. október 25., vasárnap

Bevégeztetett....

 
Hosszasan odáztam a beismerést, hogy a cseresznyefánk immár nem megmenthető, évről évre csökkent benne az erő. Tavasszal még itt-ott új hajtást hozott, virág is volt a maradék élő ágakon, de a nyári hőségben feladtam a reményt, hogy szorgalmas önözéssel maradásra bírjam. Eljött az ősz, kopár ágai mögött megcsillant a folyó, de rajta már nem volt levél. Elérkezett a végleges pihenőidő. Tegnap a szakember gyors mozdulatokkal indult a fa felé, s a fűrész pillanatok alatt elvégezte a soká halogatott fakivágást. 3. és 4. L velem együtt nézték a történést. Fájt látni, hogy a közel 2 évtizednyi együttlét egy perc alatt semmivé vált. A néha dús fa maradéka a földre dőlt. Hiába próbáltam vigasztani magam, hogy tesz belőle jó meleget adó tüzelő, talán szép faragás is, s néhány megmentett fakorong kerül az ünnepi dekorációk alá majd decemberben. Most a nyár során kiégett kerti föld tele van különösen szép színű forgácsával. Nézem a reggeli derengésben, a furcsán üressé lett kertet, a közelben két kis facsemete várakozik, az öreg fa gyermekei. Lesz még nekem arra időm, hogy megérjem míg valamely közülük dús lombú fává cseperedik?! 

Elmúlás ez is... Soha többé nem  kúszik bele a hajnali képbe, nem ücsörög ágán szerelmes gerlice pár, virágaiba nem fúrhatom arcomat, s méhek sem ott fogják kezdeni a tavaszi sürgölődést. 

Néztük a fát, a munkázókat, a fűrészt - bánatomba belevegyült a különös érzés, míg a kislányok is velem együtt figyelik, hogy mi történik - s egyszer majd meg is értik - kéz kézben jár az elmúlás és a lét.









 

OKTÓBER 23


 Elcsendesülés - túl a mai "ünnepi" hangzavaron, az utolsó járat kiköt a túlparton.

2026. október 24., szombat

Megérkezett...

 

Megérkezett csendben az ősz
a 
mai hajnalon
fátyoltakaró libben végig a partfalon
elfed és gyógyít égő sebeket
mit 
a 
haragos nyár tüznyila ejthetett
kormos csendben
szöszmötöl a csend
halk csepp koppan
fejem fölött 
fönt
lassan
lomhán
kéretve magát
homályból a reggel
kitakarja lágyan a vén cseresznyefát
sárgás leveleket nem ringat az ág
többé nem lesznek virágai
megtörten fejszére vár 
selymes rügyeivel nem fogja többé
szívem bódítani.
 
Lopva képzelem a régi szépeket
mikor gyermekként
habfelhő szirmok közt
hosszan néztem 
 sóvárogva  
a 
messzi kék eget.
 


2026. október 22., csütörtök

Arannyal átszőtt...

 Aranyhajszállal átszőve a nap, kis kezét tenyerembe rejti. Nem történik semmi különös, jövünk-megyünk. Beszélgetünk. Kár, hogy nem maradnak meg bennem szóról szóra gondolatai. Tűz gyújtás, reggeli, vajas kifli karika, ketté szelve mind, s ő tányérkájában sorokba rendezi. Sonkát is csipeget, morzsák billegnek parányi ujjain. Halk, huncut, nevetős - ki-kivillannak rizskása fogacskái. Könnyű a játék, a mese - anyámra hasonlít, olyan jó szívű. Kettős az érzés, mintha egyszerre  tölteném az időt - vele és unokámmal is. Figyel, kérdez, megjegyez. Útjaink, óráink örömmel csordultig telik. 


Harc nincs, unokás nyafogásra rögvest érkezik a válasz, bolondos versikék, korláton billegő elefántról, és a nevetés máris mindent elsimít.

Korláton üldögél egy apró kolibri,
nem tudja 
hogyan kell onnan lejutni
tárd ki a szárnyad
célozd meg a számat
nyávog a macska
így tanítgatja repülni...

Korlátra csücsül egy rózsaszín malacka
fél hogy csülkeit a farkas bekapja...
(stb)

Nos a fejemből  reggel ilyen és hasonló bolondos versikék pattannak ki, míg a barna loknis nővérke harisnya felhúzással kapcsolatos ellenállását próbálom legyűrni. A korlát az ágy pereme, amire felült és erősen dülöngélve kegyeskedik hagyni, hogy öltöztessem. (Más napokon egyedül is megy neki, no nem a felemás korlát, hanem az öltözködés, de tegnap valahogy kézzel-lábbal tiltakozott a rideg valóság ellen, hogy időben kell az óvodába eljutni...) 

Kárpótlás is volt.
Délután az óvodai  ismételt durci után jól esett az őszi erdőben csavarognunk.
Magasles, etető, kökény, és még ki tudja mily őszi információt tudtam buksijukba csorgatni. 

Utóirat erős idegzetűek számára:

Korláton dülöngélt egy hatalmas elefánt
szédült 
hát
ormányával mindent jól telehányt.












2026. október 21., szerda

Hömpölyög....

 


 

Hajnal van, szokásos korai ébredésemet a teremtő kegyelme ma megtoldotta egy órával, hála érte. Hosszú nap volt tegnap a létezés ünneplése - életédesítés legkisebb unokámmal, ma a távozás fájdalma lesz része a következő óráknak. Sötét van még, indulásig kis idő jut szemlézésre. Először a blogok, emlékek, fotók, zenék, utóbb a vasárnap félbemaradt érzékenyítős vita kommentjeire vetem szemem. És máris vidáman kezdődik a nap!
Aszongya hogy: "Mi szeretjük a másságot!"
Kacagok, de közben pironkodok is.
Eszembe jutnak a másságot nehezen viselő eseteim. Zsák számra szórhatnám szanaszét morzsáit. Mert - nem szeretem a hazugot, a hülyét, a képmutatót, a csalót, sem a semmirekellőt. Pedig, ahogy az ige mondja - szeresd felebarátodat, mint tenmagadat.
Mennyi mindent megúsztam volna, ha szeretem, de legalábbis elfogadom a... -hű, de hosszú a sor- az elvzsonglőröket, hiszékenység vámszedőit, s mind a többit, akik az éppen aktuális áramlatnak voltak követői. A bőrszín, származás nem számít, nekem valami más fontos, valami, ami jártamban-keltemben útba igazít.
Fenébe az ízlésemmel. Elavultam.
Nekem még Anyám és Apám mutatott példát. Apámra különösen sokat gondolok a napokban - október 23-a közeledik. Visszazsugorodok a múltba, három éves, barna varkocsos kislány vagyok. Terjed az izgalom. Anyám a városból tér haza és elmondja hogy az emberek lerántották a lovasszobrot, s ő megkérdezte - muszáj ezt tenniük? Dühödten fordultak felé, így megszaporázta lépteit, hogy három gyermekéhez épségben hazajusson. Kenyeret szorított mellkasához. Nehéz napok jöttek, a következő emlék, ami elém tolul, s szívembe szúr - A konyhában állunk, anyám ölében vagyok - JÖNNEK! mondják, s a közeli Debreceni utca sárga kövein dübörögnek végig a tankok.
Jönnek... feldereng a félelem. A Debreceni utca választ el nagyszüleimtől... Nekem ez a jönnek az elszakítás érzését jelentette akkor és mèg sokáig.
Hosszú és nyomorúságos évek. Fekete autó, házkutatás, letartóztatás - az érzés, ahogy apám pizsamáját ölelem, melynek apa illata van! Apám beteg hátát egy pince mélyén priccs egyengeti. Utóbb tárgyalás - piroskás kabát, bordó svájci sapka - anyám a tárgyalásra magával vitt. Apám holt szürke arca, körülötte félelmet keltő bácsik.
Majd elkezdődtek, mit elkezdődtek folytatódtak sovány éveink - apám két társát halára ítélik. Mi megússzuk ugyan - 3 év felfüggesztés, s utána még15 évnyi kuss (közügyektől eltíltás) otthonunkból a hatalom kiakolbólít, s mi megkezdjük több évtizedes vándorlásaink. Oda a szép nyíregyházi kis világom, rokonok, barátok ölelő szeretete. Oda az alap, egyetlen dolog marad a hit. Apám és anyám imádkozik. Kínlódva tűrjük az őrült világ ránk nehezedő terheit. Robog a ponyvás teherautó és a mi megyünk, csak megyünk. Első megálló egy faluszéli malom épülete, ahol olyan hideg van, hogy a konyhai lavórba belefagy a mosdóvíz. Faluszéli dagonyák világa, gumicsizmám beleragadt a sárba... Majd egyre-másra kötözködni kényszerülünk, itt is, odahagyva valakit, aki fontos nekünk.
Gyermek vagyok egy hatalmas gonosz világ egyetlen cseppje, gyakran képzelem, hogy nem vár otthon senki, hogy nem szeretnek, hogy... évtizedekkel később is előfordult zsúfolt helyeken, azt érzem elvesztem... de nem kiabálok, hogy segíts!!!
Szüleim terhe nő, az önkény nem nyugszik. Hatodik, immár végleges lakhelyünkre kell elköltöznünk. Mert apám bibliát adott egy asszonynak, aki gondok közt vergődik, mert nem tűri, hogy a gazdaság igazgatója a pártbizottságra fél disznót, pálinkát, s egyebet a közösből elhordjon.
Látom anyámat, négy gyerekkel küszködni. Kenyeret dagaszt, állatokat tart, feje fáj, de közben mindenkinek segít.
Nehéz az indulás elhagyni kamaszkorom barátait, lelki vezetőm, s a közösség tagjait. Minden odavész. Minden. A faluszéli kiserdő, a tó, amibe majdnem sikerült belefulladnom, a közeli domb csúcsán magasodó két hatalmas jegenye is búcsút int. 1970-et írunk, sírva szorítom magamhoz az elvesztett éden szépséges emlékeit. Állok egy utca sarkán és nem tudom. hogy az út merre és hová visz.
És nem szeretek mindenkit. Nem szeretem a gyávákat, a hitelteleneket, a hatalom farvizein lubickolók nekem mindannyian senkik.
Templomból hazafelé az első fizetésemből vett méregdrága ruhában összeszedek az utcán egy részeg cigány asszonyt és eltámogatom egészen a Savanyú rétig.... és a soha nem tapasztalt nyomor kinyit számomra valamit. Nem is sejtem, hogy majd, valamikor dolgom lesz velük. Harminc évnyi. Munka, harc, veszteség, vereség és oly kevés siker. Bántanak és bántok - az élet ilyen, de megtörténik fordítva is bántok, mert nem viselem az ostobaságot, a semmit tevőket és a régi-új hatalom hiteltelen semmirekellőit.
Ma messze a harcmezőtől, túl az élet legnagyobb küzdelmein vihar közeledik, hangja egyre erősödik. Ki kit ölel, ki kit gyámolít?!
Lassan fél Európa skandálja, hömpölyög a szó: ÉRZÉKENYÍTS!
Nem értem.
Élem a saját életem, a sors nem volt túl kegyes, sok mindenen túl vagyok, most a bearanyozás időszaka van itt - gyermekek szeretete vesz körül, megbeszéljük az élet dolgait, vigasztalok ha fáj, dorgálok, ha muszáj, és élvezem az élet legnagyobb ajándékát, amikor kicsiny kis kezeket megfogva megmutathatom a földi lét apróságait.
De új mérce kell megint, amin nem tudok átugrani és nem is akarok. Értelmetlen és megalázó dolog - hazudni, hogy mindent és mindenkit elfogadok. Fenébe is veszíteni fogok, mert ahogy hetven éven át nem sikerült már végképp nem tudok megjavulni, maszlag, mese nem érdekel, a lózung hidegen hagy . Az egyes ember a fontos, s nem hatnak rám divatos áramlatok.
Őszintén bevallom nem könnyen szeretek, kizárólag a plüss medvék azok, kiknek örökös rajongója vagyok!!!
Szekrényem mélyén őrzök egyet, öreg, mint én, néha megsimítom kopottas mancsait, s válaszul azt súgja vigasztalóan, hogy brummm.
Senki más, egyedül csak én hallhatom.

2026. október 19., hétfő

HÁLA - hálaadás Budakeszin.

 

„Akik könnyhullatással vetnek, vigadozással aratnak majd.”

126. zsoltár 5. vers









Hálát adok a jól létért, gyermekeinkért, unokáinkért, családunk gyarapodásáért. Hálát az ételért, italért, barátaimért, a ma is megtapasztalt közösségi szeretetért és az ige szabad és útmutató hirdetéséért, a kifogyhatatlan szellemi táplálékért.