Hajnalodik
nesz sem töri meg a perc varázslatait.
Lassan kinyitják az égi palota
távoli sötét kapuit.
Percről percre figyelem az lég
apró változásait.
Feketéből szürke lesz és ezüst
majd a távoli keleten rőzse gyújtatik
rózsás lobogás váltja fel az éj komor színeit.
Csoda pír fut szét
megvilágítva a túlpart
kormos kopár ágait.
Hátráló felhő hazudtolja meg
könnyes reményű ígéretet
s
egyre távolodik.
Ma sem lesz sírás és áztató eső
hiába könyörög a föld
s
a
parti füzesnek hiába zizegnek esdeklően
folyóba hulló sárga levelei.
Kövek közé tüzet rakott a túlparton valaki
láng lobog
tűzvésznek képzelem
folyó tükrében terjed
mintha átkelésre készülne sebesen.
Egy pillanat s minden
de minden megváltozik
kotta vonalakat húzva szállnak a gépek
s
a
színjáték végén
könnyed arannyal csíkozzák be az ég
pasztellé szelídült világos színeit.
Ahogy megfogalmaztad a napkelte folyamatat a mostani versedben, talan arrol kellene irnom, de ezt a sort emelem ki megis belöle: ..."kotta vonalakat húzva szállnak a gépek". Nagyon tetszik! Szepsegben volt reszed ma reggel is, es meg tudtad fogalmazni. Jo volt olvasni, es a kep is nagyon elkapta a latvanyt. Bar, a "könnyed arannyal csíkozzák be az ég
VálaszTörléspasztellé szelídült világos színeit" sorok meg közelebb allnak hozzam. De ez sajat velemeny, nem kell termeszetesen egyeterteni.