MINDEN KÉK
A csend itt bóbiskol még
első madár rikoltásig egy óra is eltelik
észre sem veszem
fut az idő míg a hajnali eget hosszan kémlelem
szorgalmas az égi mester
káprázatot varázsol új és újabb színekkel
fényszalaggal gúzsba köti a partot
nézem a csodát
lassan tárja szét az ég fényveretes kapuját
mészkék cseppek a sötéttel keverednek
tovatűnik az éji sejtelem
ámulok és egyre többre éhezem
látnom kell hogy meghódít földet és eget a fény
lassacskán a kék
mindenhová finoman beszivárog
színe hasonlatos egy régi zománcozott tálhoz
anyám keze kékítőt cseppentett bele hogy ruháinkat fehérebbé tegye
nap szárította szél lengette rázta
nyár illatú lepedő és párna kísért lefekvéskor
álmodott gyermeki világba
egekre tekintek újra visszarepülök velük a múltba
emlékek suhannak
tejes felhőhabokon szállnak
madártejet kanalaz anyám
nagyra tátom a számat
ne csorogjon félre egy csepp sem
anyám gyógyító kezét
könnyedén teszi láztól sajgó fejemre
kincses meséket súg
szépeket
nem cserélném semmivel el a perceket
húzom és vonom a gyógyulást hosszasan fontolom
meleg és puha ölelést érzek ma is a hátamon
még tágasabbra nyílik az ég
szeretem ha ennyire kék
benne megtalálom ibolyaszín tekintetét
gyerek lehetek gondtalan gyerek
nem keresek bajt ostoba bánatok miatt sem epekedek
szívem mélyén gyarapodnak a vágyak
saját szemmel nézni minden szegletét a lázadó világnak
szürkén gomolygó felhőkről mit sem sejteni
egünket hányszor de hányszor befedi
árnyékot vet hidegen
vállamra terpeszkedik és akkor minden idegen
súly nyom arcomat anyám virágos kötényébe fúrom
bánatot s félelmeket szorgos keze elhesseget
végig gondolom minden elvétett léptemet
feloldozást kapok és újra szabad leszek
rakoncátlan kalandra éhes
eget és földet kémlelő
kerek szemmel hajnali titkokat megleső
vakító kékek tengerébe látó
könnymaszatos kicsiny gyerek
megtanított rá hogy ébredéskor
a
napba mindig bízón belenézhetek.
( A versem arany fokozatban részesült.)
