Keskeny kis ösvények és tágas terek
sápadt levelek és csúszós éles kövek
légy óvatos
nincs kapaszkodó
bordó bogyók
halódó virágok
foltoznak mélységeket
és
néha
magasságot
múlt
jelen
jövő
keringőzve hulló száraz falevelek
elgondolkodtató
zajok nélkül
suttogva búcsúzó idő
néha igen
néha nem
ilyen a kedvem ezen a ködfátylas álmos reggelen
nézem a tárulkozó partot
hátunk mögé dobhatnánk a harcot
éjszaka közepén fel-felriasztó
magányos téblábolás
magányos téblábolás
fájdalom
elveszett gyerek vagyok
vállamon
cipelem bánatom
koszos járda málló peremén várok
elűzném ezt a fojtogató létszomjas álmot
miért ne lehetne inkább az a másik
könnyű álom újra az enyém
a
következő
életállomásig
kellene az a perc
mikor ölelsz
lépésre az úttól
szerelmet fúlva súgsz
hajamban játszó kezed
megállítja némán a futó perceket
ősz szagú fénykarcos pillanat
ujjam hegyével érintem pilláidat
éjszakánként miért nem ez az álom
keres meg engem
nem érthetem
mert
néha igen és néha nem
ismerős lehetsz vagy éppen idegen
nem peregnek régi mesék
szép szavak sem billegnek fémes toll hegyén
napjaid fonatát már nem ismerem
kifosztott őszi tájban
lépteidet most is keresem
keskeny ösvény
összeboruló ágak
nyírek libbenő könnyű sóhaja
hajnali párakönnyek lenyomata
régen fellapozott szép kifestőkönyvek
színeinkből csak néhány maradt
add vissza kérlek
nekem
nekem
a
csillanó fénnyel sugárzó
bőrömre olvadó
meleg aranyakat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése