Arcodhoz képzelek egy estét
hajszálak őszes üzenetét felednénk
ülnénk csendben egy hosszú délután után
hajadban kószáló ujjaim nyomán
sejtenénk az élet nem múlhat el bután
naplemente
pohárnyi ital
barátkoznánk szívünk
eltagadott parányi léttitkaival
egy
alkony
a
parton
az
első
át nem gondolt mozdulat
hajszálnyi idő
jaj a szív milyen bolond
hányszor de hányszor becsap
lágyan ölelne át a csend
pattanó apró buborék
párás poharaink peremén
tétovázna
még
ujjunk lenyomata
mindent de mindent időtlenít
a
bőrünkre tapadó forróságban
hosszú
szótlan
kortyokkal
próbálnánk szomjunkat
végleg
eloltani.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése