LÁTOK!
Ma a szakaszokban alvás és az örült álmok éjszakája után, örömmel konstatálom, hogy látok!
Huss, eltűnt a köd. Kirajzolódnak a túlparti
fák, alig-alig halvány pír az ég peremén, és a felhők is valamivel feljebb.
Csend és ezüst. Akár verset is írhatnék, de már kismilliószor
"megénekeltem" a látványt - a folyó és én - reggel, délben és éjszaka.
S
míg nézem a pasztell palettát eszembe jut az elmúlt napok, hetek
lenyomata. Mániává vált a fény. Este a hosszú útról hazaérve, s
befordulva a kissé koszos, elhanyagolt közeli utcába zöldes fényparádéra
lettem figyelmes, villódzás, tarkaság meg mindenféle izék. Minap a
csillaghegyi kanyarban teljesen "nyújorkos" őrület vakította el
szememet. Van, aki kisvárosunkban (direkt nem teszek ide semmiféle
jelzőt szépészetileg) a fényfüzéreket hiányolja. Hosszú listát
firkanthatnék, hogy mi mindennek kellene megelőznie a csillogó girlandok
özönét... de minek.
Most,
hogy itt szépen tágul a tér, a nagyon halvány derülés belopódzik a fák
ágai közé, s a bokrok sűrűjét is elérik hamarosan - elképzelem milyen
lenne villódzásra, neon bizgentyűk, füzérerdők vakításában figyelni a
valót.
A fény születését...
Mondhatni rettenetes.
Nálam még gyertya
is alig gyúl, a kályhában már parázslik a fahasáb, és az első madárka
megjelenik az ablak előtt, de tova is röppen, s én meg sem tudom
állapítani, hogy ki is a korai kosztosom. Gyanúm, hogy kiürült az etető,
hiába töltöttem tele tegnap indulás előtt fekete magokkal.
Kutya
és macska még csendben, nem hajkurásszák tollasékat. Hamarosan kilépek,
hideg van, télhez illő.
Vonszolom magammal az éjszaka képeit, s
igyekszem megfejteni, hogy mit üzent az álom.
Látom
ám!
Néha olyan nehéz látni, belátni, átlátni. Kell hozzá a belső
megvilágítás, s utána az erő, hogy a felszín ragyogtatása helyett a
mélyben rejlő kincse felhozására törekedjek.
Igyekszem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése