ZUHATAG

 

 

Érzed?

Édes illattal terhes most a lég

habban

fehérben

állnak a fák

az

úton

véges végig

 

nézd itt röppen

ott

dong

amott dalol

folyó fölött fekete árny lebeg

ragadozó madár

elemózsiát keres.

 

Fű rezdül

vadrózsák virulnak

lépés zajok a semmibe hullnak

keskeny ösvény

reggel

talán őz suhant

tüskés csapáson

 

lent a víz

az

éltető

kék

szatén szalag

napfényben remeg

tavaszi szél kószál

illat ölel

s

akáczuhatag kápráztatja fáradt szemeimet.

Magunk útján

 

 

Ébred már a reggel

s

mi vele ébredünk

hálával

sóhajjal

pazarló kedvünkben

mi is vétkezünk

 

fényjelekre várunk

de

megvakít a ma

 kecsegtető selymes

futó pillanata

múlt kendője libben

fehéren és tisztán 

küld üzenetet

 

kérdés nélkül várunk

a

válasz

mégis gyorsan érkezett.

 

Magunk útját járjuk

mi vagyunk

a

győztes vesztesek

vállunkra ülnek tévedéseink

ártatlan a játék

 talán lépteink 

  valóság határán

összetalálkoznak

s

egymást keresztezik.

 

 

Idetalálsz...

 

 

 

Csobban a víz

fénycsíkot húzó nagy hajó

simul az éj

eltűnik a korai látogató

valami furcsa játék

utána itt marad

elém hulló

emlékpillanat

nem várt ajándék

összeborzol 

összekuszál

mindent

 

sajgó szívtájék

kő gördül

barna kavics

velem bandukolsz

ha akarom ha nem

ma is.

 

Hajszálnál vékonyabb fonál

köt

tart

szorít

mit keresel TE itt?

Hallgatás a kettőnk ékszere

tudod

tudom

nincs ostobaság

a

vágyak száz lakatra

veremmélységbe zártak. 

Nyitom szemem s este majd lezárom

idetalálsz

veled látom a világot

könnyre kényszerít az őrizgetett álom.

SZÍNEK - PIROS

PIPACS

 

Elém zuhansz az úton

megtorpanok

rohannom kellene

hív a folyó

komp közeleg

késésben vagyok.

 

STOP

 megállít a szép

értem jól szavát

 pipacs

bókol előttem

törékeny száron

tenyérnyi a virág.

Létmese

álom

édes szerelem

bolondulok érted

titkodat keresem

járdaszélen

tárulkozó csoda

bimbó

fodor

tüll és tafota

dongó duruzsol

befogadó kehelyben

mákony

mámor

játék

teremtés 

orgia.

Eltévedt tavaszunk

előrefutott a nyárba

s

most

vacogva bújunk vissza

melegebb kabátba

te

állod a szelek 

kegyetlen ostromát

hiába tépázzák

tűzlángos ruhád

szemérem sehol

őrült szenvedéllyel kitárulkozol

téved a világ

kerítés tövében

útszéli mocsoknál

többre áhítozol.

 

 

SZÍNEK - ZÖLD

 

 

A FÖLD NAPJÁN

Levél

lomb

fű

bokor

pázsit

eső csöpörész

megáll kicsikét tétovázik

csatorna nóta halkul

majd

rázendít újra

selymesült szitálás

cseppjeit a föld buzgón beissza

rózsabogár

falja föl a szirmokat

sírdogál a virág

neon zöld páncélos 

nehéz súlya alatt

gyík surran

fűszállal egybeolvad

 

felhő vet világunkra árnyat

ég könnye hull

s

a

folyó újra árad

tükröt tartva az első napsugárnak.

Rigó kering

örül a korai gyümölcsöt ringató

vén cseresznye ágnak

kelyhe zárul a búcsúzó

zöld sávos tulipánnak

szél szertelenkedik

akácost borzol

habfürtök közt bogarak szundikálnak

ünnepén a föld 

sebeit elfedi és magára ölti 

a 

legszebb

lenge 

tavaszi tarka ruhákat.

 

 

LÁNGOLÁS

Lidércek játszanak odafönn talán

megrakott tűz terjed

egünk hajlatán

föl

föl 

a

magasba

az

érzés fölrepít

tűz

láng

parázs izzik

figyelem a színek változásait. 

Tükrök

fények

árulkodó habok

messzire sodornak

örömöt

bánatot.

Tárulkozó nap

fürdőzik a csend

remegő rőt színű

üvegcserepek

kacér játéka festi a jelent.

 

Ösvény nyílik a mindenség felé

hívogat

bekerít 

a 

csalfa képzelet

 sóvárgó árván

bámulom

az 

elém táruló

elérhetetlen csodás kincseket.

ÁLMATLANUL

 

 

 

ÉJSZAKA

Alszol

takaród lazul

hosszan öleled a semmit

hang

szó

szín

fény

nem vakít

ideggubancok oldódnak lassan

korhadó magány

távoli siralom

mulasztás és vétek

emészti a lélek

 

éjszaka van

míg te fordulsz

én veled álmodom

arany

csupa arany itt minden

elmélázok régi kincseinken

őrizzem még

díszítsem szívem árva szegletét

vagy

hántsak le magamról minden káprázat mesét?!

Éjszaka van

vastag és sötét

talán rést hasítanak a jelek

ahogy

magamhoz képzellek

tavak

folyók

patakok

ösvény min léptünk

most elhagyatott

 

markomban lapuló

emlékszép kavicsok

titkok

szavak

halkan lehullanak

éji lepke

a

feléd mozduló gondolat

 

meg ne fázz 

álmaink melegébe bugyoláld jól be magadat.

ÜZENET

 

 

"Ne hagyj még el..."

Szunnyad szívünk

álmaink kergetőznek

zuhanás előtt imát mondtam érted

szinte láttam

ahogy

fáradt kezekkel cipeled

gondjaid súlyos fonatát

terhedhez igazítva lépteidet.

Elképzeltem 

homlokod

arcod

vállad

kimért utadhoz tartod magad

percre sem fordítva hátat

a

gyötrelmes valóságnak.

Vágyak hintája repül

kalimpálnak föld fölött könnyedén

a 

lábak

muzsika száll

s

ha

szerencsénk van

álmokkal szelídített varázslatban

nyoma sincsen földporos 

nyomorúságnak.

 

 Képzeletben érintettem

hajadat

bőrödet

szádat

s

reggelre meg is érkezett

elküldött éji sóhajomra

négy rövid szóban

a

szívsajdító válasz.

 

 

Keith Jarrett- My Song

Kompon álltunk....

 Kompon álltunk, s új dalocskát komponáltunk...

Három szamár várt ránk ottan. Apa szamár a Tito, anya szamár Amálka, és a kicsi csacsi Samu gyerek. Adtunk nekik enni füvet!

(Tegnapi versike és dallam, nem tapadt meg az agyamban..., de majd mindentudócskám, ha jön hozzám felidézi a nótánk. Első kompozásunk vasárnap délben megesett, Zsömle kutya megszökött, a kis kulacs a túlparton maradt, de mi mindezzel nem törődve élvezzük a zéletet...  Az eb megkerült, a kulacs is. Minden virág öntözve, hurki volt az ebédje. Nyári hőséges, vidám vasárnap -"kert intéző" LLL-lel.

Vers megadott szavakkal.... ÉJSZAKA

 

 

 

reménytelenül

bokor

csupasz

viháncol

gyöngy

ÉJSZAKA

Szél viháncol

csupasz bokor remeg

zokog a csend

vén fák ágán

éhező feketerigó

hallgat reménytelenül.

Fagy és halál

kéz kézben járnak

tavaszról álmodó fák

szerelmes sziromesőt kívánnak

hold haldokol

kormos fekete fellegek

takarnak ezüst sugarat

éjszaka van

kezem alatt gyűrt papírdarab

ráírom az egyetlen szót

ezerszer és újra

dermesztő hiányod súlya

rám zuhan.

Elfúl a hang

sejtjeim suttogják mégis

őrzik féltő

vak öleléssel

ereimben surrog-burrog

hallhatatlanul

míg a perc mint gyöngy 

koppan s pereg

szívrejtekemben itt lapul

a

neved.

Pontban hétkor...

 

Pontban hétkor

harang kondulás szakítja szét csendemet

maszatos ablakomon ott ragadtak

tegnapi apró porszemek

a

praclinyom

és

a

kiáltás

Anya felálltam ide!

Falatot dobok Zsömle kutyának!

Anya, anya hát nézz ide!

Lesházba megyünk

hajókat várunk

megsimítja sötét tulipánunk

illatot keres

húzná az időt

haza menni muszáj

pedig itt minden 

minden érdekes

macskát simítani vágyik

asztal alá bújuk hirtelen.

Vigyázz vele megkarmol

anyája inti türelmesen.

Maszatos keze mint a bársony

elballagunk a csapig

mossuk

mossuk a koszokat

csorog a víz

fintorog

s

én

elmesélem a róka hogyan mosakodik.

Dongó és darázs hangosan dudorász

méhecske szirmon megpihen.

Figyeljük őket

bokrok közt bujkálunk

szájszegletéből 

rizskoch utolsó morzsáját eltüntettem.

Kishúgocska békésen aluszik.

Mi hintázunk kacag és dalol

Pál, Kata... százszor

madár repül

galambok hangolnak

száll a  hinta és a fürge figyelem.

Nincsen vége a nótázásnak.

Tapsolj te is mama velem!

Felzeng az ének - még egyszer kérlek

rekedt a hangja

gyógyító tea finom és mézes

hörpint és kortyol

gyöngyöket próbál - és szól Csinos vagyok!

 

Zoknii szállnak

indulna világnak.

Mama a kertet intézzük!

Búcsúzáskor

tenyérnyi nagy puszit dob 

 

mosolyával telis-tele tölti a szívem!

(Lotti vers)

 

 

A magyar költészet napján...

 

Anyámnak, magamnak és neked...

A magyar költészet napján - is.

Ha valakinek, hát anyámnak köszönném meg a versek szeretetét, az írás örömét, a szívbe fészkelő reményt és a reménytelenség időről időre rohamra lendülő percharcosait is.

Anyám volt a nagy romantikus. Viharoktól sem mentes élete könyvek között zajlott, feje fölött, ágya párkányán hegyekben strázsáltak. Gyakran mondogattam neki, Mama a könyvek fognak téged egyszer agyoncsapni. 

Drága és szorgalmas, no meg olykor kibírhatatlan lénye most is meg-megkísért és oktat, (amitől ugyan valaha frászt kaptam), tanít, javít, beleszól... és talán ez az oka, hogy hasonulok - szándéktalanul.

Kockás kis papírjai itt lapulnak valahol, egy rendezetlen fiók mélyén, ahogy az én verseim is szanaszét. Némelyik szívben rejtőzködve, másik talán elfeledve...

Szavak, muzsikák, színek kavalkádja.

Anyám a MA minden muzsikája, színe és szava neked IS szól, felkapják a szelek és a föld tavaszi illata feléd, az ég felé lebeg.

(Anyám párnája alatt, mindig volt egy zsebkendő, vagy egy selymes papírdarab, ágyában fészkelődve írok ma is, s ha jól kotorászom nálam is akad, s a könnyek nem a klaviatúrára patakzanak.)

 Pilinszky vers - Magamhoz

(kattints rám)

 

 RAJZOLT SZAVAK

Gyűrött kis papírdarab

simul ki tollam alatt

kocká​r​ól - kockára

megrajzolt betűk

​kép​

​s

szó

szaporodik

óvatlan szíven üt.

Máz

móka

vagy

csupán maszat

sorakozó mondatok

múlt és jelen

búvópatak

kincs és kacat.

Toll

ceruza

radír

apránként megtelik az apró

 életes papír...​

Csigavonalak

alvó

lusta háromszögek

körök

vonalak

s

ha

már

ujjbegynyi hely sem marad

lehengergőzik a gondolat

és

megpihen egy domb alatt

lélek

csendesül

kilincshez ér

s

ma még messzinek tűnő világba tér.

Talán egy hűvös délután megérted

keresel valamit és vén szekrényben kotorászol

nem lesz többé senki aki rád szól

s

fiók mélyében találsz néhány

tenyérnyi papírlapot

sorról sorra 

újra és újra olvasod

s

megérted

a

szavak közt rejtőző távoli alakot

érintenéd

de falba ütközik kései ölelésed.

Tíz év - akkor és most...

 

Tíz éve formáltuk meg így szép és egyszerű kertünket, mely mára eldzsungelesedett. Rengeteg idő és pénz után a tanulság: győzzön a jobbik! Amely növény szeret itt és jól érzi magát gyarapszik, néha túl is... 

Óriás változás, hogy tavaly elbúcsúztunk hatalmas fenyőnktől, mert kiszáradt, a tér így kitágult, utána azonban maradt némi tanácstalanság és űr a hogyan továbbot illetően. Nagy növények nem kerülhetnek fókuszba, hogy ne takarják el a panorámát. Ritkítás, átültetés apróbb módosítások - ez a tervem.

A hétvégén készült alkonyi fotóm- csöppségünk harmadik L a lépcsőn egyedül(!) sétál fel.

Mennyi fény...

 

Mennyi fény...

Meglestelek

ma is pazar a játék

lusta a perc

káprázat e korai ajándék

nincs

lomha hajó

teherrel teli

e

csendes órán

életzajjal az ébredést 

semmi sem terheli.

Lendül a kar

albumomba új kép kerül

mosoly és bánat

összevegyül.

És

összeér minden mi összetartozik

madár fütty

harmat

rügy és levél

selymes reggelen egymáshoz ér.

Hiába 

kérés

könyörgés sem számít

állj meg tavasz

várj néhány szívdobbanásnyit

hull a szirom

fehér hab illan

elmúlás sóhaj száll

 

pilleszárny villan.