A magvetésről...

 

„Szentnek kell tartanunk a gyermek érintetlen lelkét,

amit abba ültetünk, minden próbát kiálljon.

Ha rosszat ültetünk bele, megmételyezzük egész életére …

s ha jó magot ültetünk bele egész életében virágzik…”

Kodály Zoltán: Visszatekintés

Nálam most is vegyes az "ültetvénybe" szórt magocska összetétele, mondhatni vadvirágos keverék.

Mint egykori "főállású" gyermekkertész nagy hasznát veszem az egykori repertoárnak.

Ma, midőn unokák körül végzem az ez irányú tevékenységet, s több idő is esik e mindennél fontosabb feladatra, tapasztalatokban gazdagon teszem a dolgom nagymamailag.

Minden egyes találkozás csordultig tölt hálával, s míg a harmadik L társaságában múlatjuk az időt alaposan föltankolódunk mindketten. Fürtös, loknis kis rapszodikus angyalom haján szikrázik a nap, midőn a sapka lekerül. Sötétbarna szemei "nemtom" kitől örökölt színben villannak, s a nap bármely szakában képesek veszélyt rejteni... Minden szín benne lakozik, de leginkább az élet, móka, huncutság, makranc, bolondozás vágya.

Én pedig, mint gyakorlott személy teszem a dolgom.

Vetek, plántálok, s olykor gazolok is, utóbbit persze csak módjával.

Minden perc élvezet, minden pillanat játék.

Játszótérre igyekszünk.

Hatalmas kupac avarba vetődik, kacag, végig fut föl a rámpán, s visszakiabál te is gyere fel Mama!

Megsárgult leveleket szed fel a földről, megbeszéljük miért hullanak, kettő az övé, de nekem is választ egyet, s fut velük boldogan.

Mindent tud - Ez itt az orvosi rendelő, ez vaskorlát, vigyázni kell vele, elfogytak a gesztenyék - biztosan megették a mókusok. Homokozzunk!

Kipróbáljuk a száraz és a nedves homokot, melyikből lesz sikeresebb a madárka, teknős és a virág?! Muffin forma - mondja, s közben teleszórja nadrágomat homokkal. Őrület, hogy fognak egy koszos nagymamát felengedni a buszra? - kérdezem, s már tudja is a frappáns választ.

Hinta következik - hajtja ügyesen - a nagyi tanított - mondja. A nagyi tanítja új dalra, s hogy elénekelje a kedvencünket, nehezen, de ráveszem.... mert hamis a ti kutyátok... kacag, repül és pottyan. Zokog... vigasztalom, könnyözön patakja, ölelem, s máris tovább számoljuk a repülőket. Nagylány vagyok!- mondja, de csak sikerül kikönyörögni, hogy végre a neki való hintába tegyem.

Hazafelé bokrok, virágok, bámészkodni valók.

Lánc, lánc Eszter lánc...- és mindenki sorra kerül.

Lépcső fel a harmadikra, lassulunk, de a mókázás segít.

Megéhezett - könnyedén elfogy a finom ebéd, látom, hogy fáradt, aludni indulunk. Helycsere - hugica anyja ölében alszik tovább, mi megyünk a nagy, szürke fotelbe.

Képet nézzünk! Ugye Mama?!

És megnézzük a róla készült képet, videót, Nyusszt, Babcit, Botit, unokatestvéreket, s sorolunk szeretett neveket. Álmos, alél, még dobol a fotel karfáján egy ideig gyönyörűséges, hosszú ujjaival... Pilled, szuszog, vele elaluszok el én is, ölemben fordul betakargatva. Másfél - két óra töltődés után mocorog - óvatos vagyok, nem bízom a véletlenre az ébredés hangulatát.

Beugrik a nóta! (De honnan?)

Böbe baba vezeti a labdát, túl jár már a tizenhatoson...

"Böbe baba vezeti a labdát, túl jár már a tizenhatosan. Oda rúgja Manócskának, Manócska meg Mazsolának, Mazsola meg berúgja a gólt." GÓL!

Kacag - egy null a javamra - gondolom, s megcirógatom az ébredező arcocskát.

MÉG! - és még sokszor eléneklem, mosollyal ébred, boldogság.

Búcsúzóul egy müzli szeletet pottyant a táskámba, ha útközben megéheznék.

 

/Sosem volt erősségem a Kodály módszer, de talán az öröm plántálásához van némi érzékem./

Utóirat:

Mire hazaérek csak ágyba hullani van erőm, hálaadás közben az én kincseim - kicsik és nagyok - képmásának felvillantásával zuhanok mély álomba. És azzal a bizodalommal, hogy plántálásilag a helyemen vagyok, helyünkön vagyunk.