Töprengés

 

 

Dobban a szív

kezed és kezem összeér

mit meg nem adnék

újra régi hévvel ölelő percekért

ujjaid ahogy tarkóm simogatod

együtt vagyunk

keresve régi tüzet

hamvadó szerelmet

gyönyörűséggel viselős

 édes pillanatot.

Karod dermedt

olvasztani kell

kínlódsz

szorosra zárt magányod

satuba présel

kapukat nincs erőd kinyitni már 

látod

hiába minden 

lassan olvadó jegek

kérge karcol vág

sajgón megsebez.

Lépés előre egy

és 

ezer hátra.

Zárul a lét

halk sóhajjal készülsz az elmúlásra

morajló vágyaid csitulnak

mellkasodat nyomja a bánat

fanyar ámulat minden öröme

a

valóság világnak

trükkök és édes szavak

hozzám még visszarántanak

csöppnyi méz összeragasztja álmunk

semmit és mindent a vágyunk.

Útra kelünk ismét

feledve

ölelés és csók

bizonytalan vagyok

adtam e csipetnyi

létútravalónyi jót?!