Szédületes nap...

 

Képtelenül szédületes nap.

 

Ma korai, mondhatni hajnali ébredés, jó, jó fél öt nem is olyan borzasztó. Gyors pihenés volt, álomba zuhanós. Hosszú napok után. Munkás napok után... Munkás?

Mi az a 13?

Ennyien ültük körül tegnap az asztalt, akarom mondani asztalt, asztalokat.

Édes, drága, nagyoooon szeretett P.S.P. unokám és menyem volt a fókuszban - születésnapilag.

Mit szeretnél? Hangzott szokásos kérdésem a minden jó fiúhoz.

Palacsintatortát, madártejet.

Jó! - mondottam neki, ismerve focistánk kiváló étvágyát, minden jót és minden finomat kedvel, s eltüntet nyomtalanul.

És elkezdtem a "ne vidd túlzásba már megint mamaaaaaa" főzőcskézést.

Madártej pénteken este már a hűtőben, két nagyobbacska adagban.

Mit főzzek? - kérdeztem a világ legkedvesebb menyétől (no azért a pöttyös ruhás esetet nem feledjük ám).

Gombócleves. Csirkecomb, de ne pörköltesen - azaz a kislányok kedvencei.

Jó! - hangzott a válasz.

Nem tolom túl határoztam el.

De miért ne lehetne egy kis finomsággal kényeztetni az én drága kislányomat, aki világra hozta P.S.P.-t 14 éve?!

Persze, hogy lehet..., attól, hogy ő minden alkalommal kiadja a parancsot - ne told túlilag... Akkor készítsünk neki egy kis padlizsánkrémet, ha már úgyis padlizsán kerül kezembe legyen sógornőm kedvence is egy adaggal... paprikás, paradicsomos verzióban...

Ha a kedvenceknél tartunk, ezer éve nem készítettem lányomnak svéd gombasalátát. Minap került egy adag bolti verzió a hűtőszekrénybe, iszonyat íze volt, szegény embernek is jusson rendes íz. Gombázás - pipa.

Hahaha... ne told túl mama...

Majonéz készül? Legyen egy kis 2. L-t kényeztető kukorica saláta.

A legnagyobb, a gimnazista a friss salátát szereti - paradicsom, hagyma, uborka - éljen ELSŐ L!

Sós nélkül nem élet azélet... a múltkori gyalázatos pogácsa után igazítani kell renomémon... az még a macskának sem kellett.... nos akkor most ismét stangli lesz, iparkodom, nehogy megszégyenüljek.

Kisfiamról elfeledkeznék?! Dehogy" Csirkemell is kell.

Szombat reggel - gyalázatos éjszaka után korán ébredés, még szerencse, hogy részben már elkészültem az étkekkel.

Délelőtt, úgy tizenegy körül utolsóként a tepsis krumpli kerül a sütőbe... mindenki kedvence.

Kovászos uborkám is van még, nehogy elfeledjem.

Megérkezik az első csapat, kislányoknak csirkecomb frissen sül.

Mindenből egy kicsi.

Hamarosan egy óriási sütőtök is a sütőbe vándorol.

 

Mi is volt a kérdés?!

Mi lesz a menü Mama?!

Finom, ház ura által gondosan összeállított marhagulyás, kondérban az udvari sparhelten rotyogtatva. (Bátyám kedvence a napokban emlegette...)

 

Hiszen mi nem toljuk túl...

Evés, ivás, koccintás, mosoly, gyertyaelfújás, ajándék, nevetés, hála, zeng a ház, az udvar, mindenütt együtt.

Indulás - üvegek, dobozok, zacskók vándorolnak a kapun kifelé.

El ne felejtsem, hogy egy köténynyi csípős paprikáért leszaladjak a kertbe, anyámra gondolok, ő szedte olykor kötényébe a kert finomságait.... nagyon csíp, szeretik...

Elcsendesül a ház, négyen vénen nézzük a kerekedő hold folyón tükröződő képmását, csónakot, pecást, távoli repülők lámpáit. A szigeten valahol hatalmas villámok fénye cikkan bele a tücsökmuzsikás estébe.

Hogy lefényképezzem már futok is be a telefonért... ami nincs sehol, távolban csörög, holnapra visszakerül, így a leszálló éjszaka képtelenül szép vibráló villámaival leképezetlen marad.

Így végződött a nap - képtelenül.

 

Ne told túl Mama! - zsong a fülembe mosogatás közben, mikor fazékkal, lábassal, tepsikkel, ezer kanállal, késsel, villával hadakozok.

 

Emléktáramba kerül minden pillanat.