Csend
léptek a temetőkertben
puha fény
múltat takar
virág kókad
sírhanton halódik
árva
nincs utód
ki
néha a fejfához hajolva
súgná
hiányzol
emlékszem
velem maradt
léted
feledhetetlen ragyogása.
Temető
csend
gyom
szomjúság
elhagyatott fejfa
feledett ifjúság
kannába víz harsányan fröccsen
zubog
megmentek néhány
halódó növényt
kitépek gazt
simítok márványoszlopot
s
míg
folyik az éltető csepp
sír tövében
eltévedt
magányos ibolyához hajolva
messze nyugvó Anyám
kék szemére hálával gondolok.
Közeleg Halottak Napja, és ugyan máskor is, de mostanában különösen sokat jutnak eszünkbe a már nem velünk lévők. Szépen visszaadtad megint versedben a hangulatot, az érzéseket, az emlékeket és a gondolatokat. Nem régen voltam kint a temetőben rendbe tenni a szüleim és a nagyszüleim sírját, hogy így várják az ünnepet, amikor mécseseket is viszünk.
VálaszTörlés