Búcsú és érkezés

 

Mennyei kékkel fogad az alkony am​ikor belép​e​k​ ​a kapun

​t​ávolban ​​sötét ​​felhők között ​b​ujkál​ a hold

p​iros gömbje halvánnyá szelídül

végéhez ért ma is az út

az

éjszaka szárnya lassan libben

szélesen elterül

 ég és föld óvatosan egymáshoz selymesül

kitárva egy másik

égi kaput

parttalanná válik a kép

sárga pikkelyek szanaszét

vén hársfa levelét kerülgetem épp

felfénylenek utoljára 

sejtetve milyen törékeny a lét

borzongatóan szép ez a perc

vállamra repül az ősz

engedem

az

idő most nem harcol ellenem

 

tarka színekkel kápráztat de tüze szelídül

mesevilág

égig nyújtóznak rézvörösen a  fák

kopott napi trükkök helyét

elfoglalják hosszúra nyúló szikrázó éjszakák

itt-ott zizzen még az ág

madárka moccan

fészkén igazít keveset

elköszönnek utolsó fuvallattal

októberi bronz lombokat tépkedő szelek

 

nem mozdulok

fogva tart az illat

nyers

fáradt de mégsem hideg

bokám körül bolond táncot járnak

fáradhatatlan búcsúzó falevelek

hajók úsznak a vaksötétbe

lassú a hegymenet

távolodnak a vízen tükröződő

torlódó éles színek

 

ma este

kertem varázsos álomba merül

kifigyelem a nyársirató csendben

míg minden szépen helyére kerül

 ellobban az utolsó rózsa

engedelmes szirmát maga köré szórja

lassul az alkonyatba belezümmögő kicsike bogár

eltévedt pille lámpa csábító fényébe száll

a

hold aranyzsinórt von a folyóra az óra szinte megáll

 

búcsú és érkezés

 

belém karol átölel a magány

eszembe jutnak koptatott szavak

 morzsolódó sok ezer pillanat

egymás után peregnek az évek

elsuhan az ősz is úgy ahogy legszebb percünkben

elszökött a nyár

léthullám kavarog bennem

elindulok egyre csendesebben

gyertyafény lobban

emlékeim vággyal terített roskadó asztalán.