HAJNAL VADLUDAKKAL

Négy -  alhatnék még

sötétben is különös a kép - átfestették

káprázatos

úgy tűnik minden ezüstös

talán hó hullhatott.

 

Vagy csupán

távoli lámpa világít

ferdén és sután

átfestve a kertet

tegnapi színkavalkád után

kinézhetek

gondolom

túl az első édes

korai kortyokon

nem venném zokon

ha

hó

hintázna fekete ágakon

méz is cseppent

tejszínt is kevertem

barna örvény forog egyre sebesebben

távoli novemberek

képe libben

milyen is volt az első hó emlékeimben

kopár

szikkadt domboldalak

pompás paplant kaptak

gyenge ereje sem volt már akkoriban a napnak

és

balgán

boldogan

nagy szemeket meresztve

kérdezgettük anyánkat

hogy ki ereszt e?

Hol van

hol lehet a szánkó

hiszen

itt

itt

itt

pilinckázik

az

első

HÓ!

Haj de jó volt

kiszaladni

szűz hóban

hatalmas lábnyomokat hagyni

szempillám hegyére csillámot rakatni

most kilépjek e

hajnali csendbe belekiáltsak e?

 

Fehérre

tisztára varázsolt világra vágyva

elég egy kattintás

és

a

kerti lámpa fénye máris vakít

elém tárja tegnapom ismerős színeit

hó

hát

sehol

vadlúd csapatok hangja

a

szürke súlyos felhők alól

idevág

belém hasít

értem - tudom

a

türelem nem nekem való erény

szállnak

fegyelmezetten billegnek a szárnyak

talán azt gágogják várjak

talán azt hogy nincs is messze már

mikor lehull az a várva várt

első hó

s

kéményből karikázó füstgyerek furcsa jeleket ereget

szárad majd kesztyű és sapka

pontosan úgy terítjük szét ahogyan anyánk akarta

 

vadlúd csapat hangja szétfoszlik

hiába néznék fel a magasba

 

konyhában keringő

fahéj és sült alma illat

idézi gyermeki vágyainkat!