Az utca szépe....

 

 

 

Rózsa

Alkony és hajnal

didergő reggelek

dacolva nyújtózkodsz

és

felém nevetsz

megállok

szemem simít

égbe nyíló rózsa

nekem virít

mert

szerettem

mert

neveltem

mert

kicsippentettem

száraz ágait

hőségek idején

itattam

s

most késő őszig mindenkinek

illatozik.

Utca porába hullnak majd a szirmok

szél sodorja

kapumig kergeti

de

ma

még

ég és ragyog

pompás fejét a szürkeségből

büszkén felemeli.

(17 éve óvom, hogy életben maradjon ez a sarki, gazdátlan bokor, lám az idén is meghálálja,)

A perc

 

 

A

perc a máé

felhőkupolák emelkednek

köztük bujkálnak

kóborló

kesernyés szelek

rozsdás vöröses

ragyogást hintenek szét 

hosszan a Duna felett

hányszor de hányszor láttam

ablakból

kertből

partról

megcsodáltam

csíkok

rovátkák

oszlopok

átszökik köztük a fény

bámulom a varázslatot.

 

Ma

bánat

holnap talán öröm

amit adsz s amit adhatok

mind-mind köszönöm

 

tál fölött darázs döng

kering és didereg

átkozza magában a váratlanul jött 

 korai hideget

lapuló sugár betalál a csukott ablakon

vízcseppek és foltok

törölni nem tudom és nem is akarom

emlékek báljában

csend muzsikál

kócos ágakra ködfoltokban leszáll a halál

levelek zörögnek

tócsán tutaj

tavirózsa nevet

bimbója napot 

reményt és életet akar

 

ki tudja lesz e még vének nyara

elér e homlokomon tincset igazító kezed

szemérmes óvó mozdulata?!

Hol sírjaik domborulnak....

 

A tanúk...

 

"Írjátok az égre... akkor is szabadság...."

Éjszaka van, álomtalan.

Este még nevetve nézem a filmet, a mesét: A tanú

"Bacsó Péter által 1969-ben rendezett, betiltása miatt 10 évig dobozban lévő, hivatalosan 1979-ben bemutatott egész estés magyar film.

Műfaját tekintve szatirikus filmvígjáték-dráma. "

Műfaját tekintve.

Igen. Mesének tűnő, nevetésre ingerlő mondatok - komor pillantások - hanyatló nyugat ópiuma, az osztályharc fokozódása... képtelennek látszó téboly. Ideológiai leleplezés.

Míg a képernyőre figyeltem a magam kis filmje is be-bejátszódott.

Némi zsibbadás a gyomor tájékán, amikor megáll a fekete autó, s a fekete autó gyakran megáll.

Ahogy nálunk is egykor...

Éjfél után nem sokkal ébredek, s hiába próbálkozom mindenféle álomcsalogató trükkel, csendesíteném magam az előttem álló hosszú napra gondolva, s hiába forgolódom, igazgatok párnát, takarót kis milliomodszor is. Sikertelen marad a legszebb képek vetítése, ami máskor mindig használni szokott - drága kis kincseim arcát most szemhéjam alatt hiába ringatom. Puha kis kezek, mosolyok, legörbült ajkak, vagy éppen a kamaszos tekintettek - most nem segítenek vissza álmaim közé.

Minduntalan elém vetül a ma ünnepe.

Fejem fölött valahol vadludak húznak, hangjuk áthallatszik az ablakon, fent csillagok ragyognak, közeledő, s majd távolodó hajók zaja töri szilánkokra a csendet, fényvillanások közben egyre éberebb vagyok. Bennem motoszkál a film, a múlt, s a jelen.

És bennem motoszkál az érzés, düh, harag, és fájdalom, az elszámolatlanság keserű tudata. Talán könnyebb lenne, ha az áldozatok neve mellé odakerülnének a hóhérok, vérbírók, gazember végrehajtók, besúgók, gyilkos politikusok nevei is. S hogy az eszme végre szemétdombra kerül - olykor úgy tűnik van rá remény - a napokban az utódpárt politikai agonizálásáról hallani. Haláltusát vívnak. (VÉGRE!)

Tudjuk, hogy "vétkesek közt cinkos aki néma" - s ők, akik a megtorlók utódai bizony cinkosok maradtak. Bevallás, megbánás, feltárás, vezeklés - ismeretlen számukra. Lőttek, öltek, nyomorgattak, s párnák közt, ágyban végezték. Néhányan még reménykednek, hogy hazug eszméiket rongyig cipelve viszik valamire. Máshol géneket módosítva, kicsinosítva bár, de szárba szökkenve terjed a régi hazugságok veteménye. Döbbenetes új szelek, friss és modern ideológiai szélrohamok cibálják a józan észt. Szó sincs hát némaságról, sem megbánásról. Hogy is lenne, rég volt, s talán igaz se volt, vallják a kádári ivadékok, a balgák, s a hiszékenyek. S mi olykor csodálkozni is elfelejtünk az arcátlanság láttán. Igazságtétel '56 ügyében?! Hiszen a 16 évvel ezelőtti gaztettek összegubancolódott szálai sem bogozódtak ki. Pedig úgy szeretném tudni, hogy ki volt az az alacsony alak, aki a vízágyú csövét húzta hátunk mögött lopakodva az Astoriánál, s ki volt az a nő, aki egy palack vizet nyújtott felém, hogy a könnygázt kimoshassam szemeimből. A csorgó könnyektől nem jól láttam őt, őket. Most diktatúra van, de 2006 ünnepi estéjén akkor vajon mi lehetett?!

Ott és akkor, míg meg nem csörrent a telefonom végig apámra gondoltam őt kerestem, hogy ott van e ő is valahol a tömegben?! Csőcselék lett belőle és belőlünk is?! Mert ugyebár - mint a híradásokból megtudtuk - egy eszét vesztett horda provokálta ki a gumilövedéket, a gumibotot, a könnygázt, vízágyút. Nem az őrült hatalom gyalázta meg az ünnepet, dehogy.

Apám épségben hazaért, mi is "megúsztuk", de sokak az élete örökre megnyomorodott.

Minden rémség felidéződik sokadszorra bennem, de minden, szüleimtől kapott útravaló is itt lakozik - szívemben és elmémben.

Ünnep van! A szabadság ünnepe!

A kertben, a kései napsugarak fényében pompázó muskátlik színe lobogva ölelkezik majd ma is!!!

A megtorlás éveiből maradandó emlékek viaskodnak bennem, érzem a savanyú falevelek rémes szagát - a fa a kerítés tövében nőtt, ott, ahonnan néztük a külső világot. Ma sem állhatom, s ha bárhol elébem kerül, nincs irgalom. Agyam hátsó zugában ott lapul a szag, a kikémlelő gyermek aggodalma, az éjszakai házkutatás, anyám riadalma, apám beteg, sápadt tekintete, bíróság, börtön.... mindaz, ami a zsarnokság ajándéka volt egy kisgyereknek akkor, s utána még évtizedeken át...

Nyíregyházán sok-sok évtized után tavaly ősszel jártam a Tompa Mihály utcában, egyhangú lakótelep emeletes házai takarják el a múltat, szépet és rútat egyaránt. Azt az utat a valóságban többé már sohasem úgy látom, ahogy bennem maradt életemen át.

Túlnőttem a félelem határon.

De ma... oda az álom.

Oda az álom, hogy harc SOHA többé nem lesz a világon! Esőcseppeket ringató ágak között felnézek az égre, múlik a sötét. Hajnali derengésbe hasít a sokadszorra hallgatott dal...

Hogyha félve mondják...

Akkor is...

Repülés

SZÍVCSAKRA

 

 Hála 

hogy való a perc

s

 hogy itt vagyok

bronz levelet sodró szél

kószál az erdő szélén

szemétkupaccal bíbelődik

romok között motoz.

 Hűvös a levegő

éppen csak a lehelet nem látszik

kezem hideg vaskorláthoz ér

még a kiskabát is vacog

mégis érzed nap süti hátad

magánycipelős percekben is utól ér a kegyelem

kitárul és gyönyörű kincset mutat a tér

szememmel ölelem.

Dombok simulnak a messzeségben

szakadékokon átlépni itt bármikor lehet

folyó hömpölyög

hajó üvege fénylik

megsokszorozva szikráztatja

szemembe szórja a millió sugarat.

Harc ez az elmúlással és esélytelen a győzelem

szűk utak

elhagyott ösvények végén

vár a nagy jelenés

azúr ég és víz

 vérarany foltok távoli völgyek ölében.

Érkezés és búcsúzás

a

kulcs itt lapul

mindennek rendelt ideje van

ne legyen a bánat az úr.

Roppan és jajdul a lehullott levél

avarpompás ösvényen vezet a jelen

valami kezdődik és valami véget ér

szív középbe rejtem a reményt

élesztem gyengén pislákoló arasznyi kis hitem.

 

 

Hattyúdal

 Egy pillanat és vége

ég és föld összeér

kékek ölelnek

mindenségbe hasítanak

füttyös lágy szellő szavak

nap cirógatja kacéran vállamat

halk sóhaj kering

egészen mélyről fakad

 hit

veszteség

és

remény

a

szív érzi már s felzokog

elillan hamarosan a fény

ajándék a perc vagy fizetünk mindenért?!

 

A

tó adakozó türelemmel

fényesen csillan 

vitorlákon ragyogó vászon

hideg cseppek futnak bőrömön

nem számolom

szép nyarat játszom

ponty szökik

hattyúk sziszegnek

csónak pihen

úgy  érzem álmodom

 a

nyár tétován visszafordulva még valamit üzen.

De

sötétül a víz

búcsúzóban a nyári hév

gém nyújtózkodik nádas peremén

hosszan lesben áll

bőséges vacsorát remél.

Füzek libbennek

levélzápor hullik s vízhez ér

tánclépést diktál őszi kedvvel

a

lombcibáló szél.

 

 

A fény keresése...

 

Fehér Irén alkotásának címe . A fény keresése

Korán nyílik a szem

sötét  és kemény az ég

falhoz lapul a csend

hajnali homály sem dereng

karmok nyúlnak

riasztó feketeség megállít

visszaszédülök álomhatárig

 

képzeletem fest mesét

hétköznapi csodák 

gyönyörű igézetét

 káprázat

ígéret

azúr színeken elébem kerülnek

távoli tengerparti vidékek

hatalmas vizek

szél és vitorla

csobban a perc

apró kavics vagyok

a 

mindenségben magam is

foglyul ejt egy messzire visszahúzó emlék

kopik a múlt de még itt remeg

párafelhő tengerek felett

óceán kékek

hullámverés 

habzó 

tajtékzó 

nagy vizek

bennem lakik a kép

hány hajszál hullott azóta szanaszét?!

Tévedéseink

balga percek

remény és kétség

merre vezettek

kérdések és megkapott megannyi válasz

álom határon suttogott imákat meghallgató

gyermek hitre hálára biztató

óvó

terelő

gondoskodó kezek.

 

Fény felé fordul tekintetem

egy sugár a jel

hang nem is felel

csak egy kis furcsa dallam

motoszkál s nem tágít

 

száll az ég felé

s

míg dúdolom

megújul a reggel

sugárnyaláb ölel körül

végtelen kegyelemmel.

 

(Nikére IS gondolva).

 

Szerelem volt...

 

SZERELEM VOLT

Szerelem volt

nem holmi elkapkodott

kacat kaland

a

dombok közt

ha vársz kicsit

ma

is

sárga fénnyel felszalad ragyogni

a

nap és int.

Lopott percek

ösvény a mélybe

élhetek e úgy hogy veled de mégse

visszautak

hiába járom

léptünk nyomát elfedi

elmosódó álom.

Szerelem volt

fájdalom és ölelés

könnyű most a sóhaj

kis könnyes remegés

rebben a perc

és

hull a levél

szirmokon harmatcsepp billeg

dermedt darázs alszik

déltájban majd megmozdul

lassan magához tér.

Gesztenye a zsebben

s

egyetlen kavics

barna és kerek

felismerek ma is minden tőled érkező

éjszakai nehéz üzenetet

összezúz a súlya

titkosított a jel

megfojt

vakít

kőpárna fejem alatt

felriadok

takaróm szorít.

 

Vénség felé vonszoló úton

a

szív

már-már megáll

de

még

tétován visszatekint

ködfoltok között alig kivehető

vörösre festett hajnalon a messzi látóhatár.

Szerelem volt az a mézillatú réges-régi nyár.

Kanyargós utakon...

 "Boldogok, akik meg tudják különböztetni a hegyet a vakondtúrástól, mert sok zavartól kímélik meg magukat."

Gy. E.

 

Sok kanyar, karmosan cirógató fényes sugarak, úton, útfélen aranyló lombok alatt. Erdők, mezők, rétek, virágok és templomok. Elsuhan a táj - s én folyton kattogtatok. Ezúttal templomos képek... némelyik homályos, másik meg éles. Gyönyörű őszidőnkért hálát adhatunk az égnek! /Fejér és Komárom- Esztergom megye, és az úti cél Győr-Moson-Sopron megye./

2022. október 8.

A folyón túl...