IDŐRÉS
SZAKMÁR
Visszahúz pillanat
őszi szélben meghajló fák illatterhe alatt
rohanó jelenből kilépek
érzem múltam támad
valahol emlék töredékek várnak.
Időrés hasad reped
est és sötét
köröttem fekete a föld és az ég
kezemben zománcos kanna
tej csorog majd belé bánatos tehénke adja
csurranó cseppek
szomjas számban megédesednek
de hol van az még
aprócska lábam csúszkál
csizmát zabáló embernyi sárban
vén vályogházak árnyékában
petróleum lámpa fénye
istállóablakból veti szét sápadtan hallgatag körét
gödrös út csupa hepehupa
lábbeli leválik kapca hull
kisgyerek bajlódik itt lenn
kerítésen túl éhes kutya láncra kötve vadul
kukoricakóró a járda
irgalmatlan szél kinőtt lódenkabátom meg-megráncigálja
tejért egyedül megyek
lépegetek tengerré duzzadó sárban
kora esti magányban.
Szívcsendben
kegyelmesen megnyílik az ég
angyalok szárnya villan
osztozhatok különös titkaikban
árvaság és magány
sóhajt szülő vágyak
könnyedén libbenő messzi angyalszárnyak
fehéren lágyan pehely kering
hó hullik végre
dermedt kézzel kapkodok érte
bámulom a csodát
átlépve minden jéghártyás tócsát cuppanós pocsolyát
vaksötétben lépést nem véthetek
kendőm szélén megülő gyémántszemek
megmelegszem majd jó szagú istálló párás lélegzetében.
Átölet a múlt
hatvan esztendőt ugrottam hátra
érintésével alig tud visszacsalogatni
vállamat karoló őszi nap bágyadtan ölelő sugára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése