SIRATÓ

 

 

 

Létünk szeszélye fogva tart

akár közel

akár távol a part

arra a túlsóra gondolok

amikor egyszer majd nem vagyok

pontosabbra fogva a szót

erre is ahol élni jó

tenyérnyi hely a föld ölén

enyém az első sugár

köszönt a fény

kápráztat minden reggelem

de

most helyemet nem lelem.

Kopár

ledőlni készülő

kert éke

gyorsan vénülő

lehulló tüske bár százezer

szerelmünk nem felejtem el

csalogattál s én öleltelek

éreztem nem élhetek csak itt veled

távoli házak

más liget

nem érintik a szívemet

és

most

tehetetlenül figyelem

nincs irgalom s nincs kegyelem

nem értem mi rághat legbelül

mi kúszik gyökered körül

hulló levelek ezrei elmúlásodat hirdetik

múlásod fájó borzalom

halál ring száraz ágakon

tobozok alattad szerteszét

elkésett minden bölcs s buta beszéd

 

ennyi időt adott az ég.

Szavaimból szőtt mondatok

fonnak köréd most szalagot

simítom öreg testedet

tudd nagyon szerettelek.

 

Vártál rám mindig délcegen

felkiáltó jel voltál nekem

túlpartról hívó üzenet

hazavárlak - itt a helyed.

 

Halkuló hang tört sóhajok 

halott vagy ki oly sok madarat ringatott.

Zokog a szív csuklik a szó

élted vissza nem hozható.