SZÍNEK
1.
KOBALTKÉK
Lopjuk a percet
színfoltos
képek
összegyűrődött lapok
érdektelen szónoklatok
kacat keretében.
Kimondhatatlan szavak
elmorzsolt kicsinyke mondatok
halkuló morajlás
a
kíváncsi tekintet tengeré
távolodok
teszek egy óvatlan lépest a partszegély felé.
Kezemet fel kellene tartanom
magasba szemeim elé
vagy
lefogni legalább
hogy
ne
öltsön új és újabb ruhát a vágy
ezüst szálakat érinteni
selymet tapintani
illatba dőlni
egek felé kapaszkodó
óriás zöldek között
babonázó
kék karistolja szívemet
s
az
áthatolhatatlan szövevényben
valahogy mégis megbillen a világ.
Hosszú kortyra nincs idő
marad a régi szomjúság.
Felriadva a varázslásból
a
valóba visszapréselődni
kérdőjelek rengetegében
faggatni magam
miért
fulladozom
zuhanásra készen
a
pillanat
váratlan
késpengén villanó
kobaltkék
gyönyörűségében?!
Nagyon tetszik! Különösen az örok kérdés... (R.)
VálaszTörlés