Veled marad, amihez nem ragaszkodsz.
Felfoghatatlan bolygópályán keringve
meg-megközelít olykor
és olyankor
az örömtől fölsír a pillanat.
(Fodor Ákos)
Van az úgy hogy rád zuhan egy emlék
azt
gondolod
hogy
visszatér a nem rég
ajtó nyílik
fénynyaláb vagy lámpa
fon sugarat
színezüst hajába
ismerős a kéz
a
mosoly sem árva
lépésnyire tűnik a tegnap boldogsága
perc feszül
hangok remegnek
új zenéje szól
halkuló nevednek
téblábolás helyett
karokat képzelsz
arcához mégsem érsz
minden tétova
ölelkező múlt
maga a szeretet
feltorlódik
száz - ezernyi emlék
mind mi megmaradt
nem kell hozzá naptár
pontosan tudod az összes órát és a napokat.
Titkos szobák és ablakok most tárva
tartósított illat
szívedet visszarántja
lopva lépsz
az
utolsó ajtón lakat
tested meggörnyed sóvár súlyok alatt
semmid sincs
zsebedben csupán
barna kavics maradt
várja érintésed
hűsítsd vele magad
képzelet mókázik
oda a pillanat
cserben hagy az emlék
bezárkózol s elsírod magad.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése