Árad! 2024 szeptember 16 - 23.

Képek a teljesség igénye nélkül...

 

APAD

 

 

Néhány napja még ilyen volt....

Ahogy az már lenni szokott kis hazánkban mindenki árvíz szakértővé változott, amint duzzadni kezdtek a folyók.

Az ár megindult, fenyegetően hömpölyögve öntött el árkot, bokrot, és ártereket, szertefolyva fél Európán. Elérte kis hazánkat, a fővárost, s az alsó rakparton sem hezitált, sőt megálljt parancsolt az országház környéki forgalomnak is.

Rögvest megszaporodtak a lapátos szelfik, "deli" legények körül kattogtak a fotoaparátok, hölgyek hajlongtak, tartva a zsákot különböző nagyságok előtt.

Én útközben eleinte csak távolról hallgatóztam, jöttek-mentek a hírek, hogy vészesen nagy a baj.

Esik, ömlik, szakad. 

Mondhatni saját bőrömön is rögvest megtapasztalhattam, hiszen bőrig áztam a lombkorona ösvényen, a sörszökőkút közelében átláboltam a hatalmassá duzzadt tócsán. Ilyen nagy zuhéval ritkán lehet találkozni, s a kudarcot vallott esőkabát után a cipőmről ellenben kiderült, hogy az biztosan bírja a tócsába toccsanást. Már az utazás első napjának estjéig sikerült még 2x eláznom, csütörtök volt, csoda hát, hogy a kabátkám is csütörtököt mondott?! Mert csupán múló tréfának tekintettem a zuhét. S csak a szépséges szlovén kisvárosba, szállodánkba érkezve váltottam kampánysárga és egyben esőálló felsőre az alkalmatlannak bizonyult kedvencemet. 

Buszból, hídról, partról néztem a zubogó, sárosan hömpölygő folyókat...

Ha a négy nap így fog telni bizony hogy bakot lőttem ezzel a várva-várt kiruccanással - gondoltam magamban.

De ha már itt vagyok...

Bátorságból nem kellett kétszer sorba állnom, így hála a teremtőnek mindent jól abszolváltam, lombkoronás pacalra ázás, városi átázás után némi kétség felmerült ugyan, de jöhetett havas hegy, szurdok, barlang, gyönyörűséges ismerősöm a Száva vízesés - minden jól sikeredett. Egyedüli csalódásom, hogy potyára vittem magammal fürdőruhát. A tenger finom, hívogató langyos varázsára rácáfolt a levegő hőfoka, felöltözve pedig nem szeretek fürödni.

Az első nagyon nedves napot szép lassan felszárította a napsugár. Csak fent a csúcsokon makacskodott a hideg, csillogó csúcsok hófehér sapkában, lankák fehér takaró alatt... mögöttük szikrázóan kék ég, szebbet ritkán látni.

Hosszú utak, vízesések, cseppek, csörgedező patakok, kanyarokat leíró Száva... mindenfelé.

Éden. Ha lehet ilyet mondani.

Az itthoni hírek pedig katasztrófákról szóltak - lengyel, osztrák áradások, honi készülődés.

Lapát, zsák, homok, melyből a szemekbe szórásra is jutott egy kevéske.

Áradt napokon át, s hazatérve már szokott leshelyemről nézve a Dunát láthattam, hogy ennek fele sem tréfa. Fix pontom van árvízügyileg... A túlparti révház elé ültetett bokrok, ha odáig felér a víz, akkor nagyon nagy a baj...

Mivel hétfőn még nem következett be a hajó STOP gyorsan átkeltem a túlpartra, s elsétáltam a kanyarig, ott lesz a kritikus pont - tájékoztatott a hajóvezető. Holnapra átbukik az úton a víz - mondták, de én kételkedtem. Igazuk lett, hiába no profik.

Másnap reggel, szokás szerint elsőkét a túlpartra vetettem tekintetemet, bokrok látszanak - nyugtáztam, de már a hajómotor dohogása elmaradt. Az áradat egyre nagyobb fatörzseket vett hátára... Egyúttal a kommunikációs hangerő is felerősödött. Tanulmányt lehetne írni az emberi balgaság, vész esetén megjelenő felhangjairól.

Mélyre szántott a politikai tivornya - pro és kontra.

Jaj!

A víz az új csizmákkal, röhejesen megmarkolt lapátokkal, és egyéb szemfényvesztésekkel nem törődve tette a dolgát. Emelkedett, emelkedett, s végül utánpótlás híján lassú, de biztos apadásba kezdett.

Míg a folyam szelídülési folyamatát figyeltem érdekességeket láthattam - hatalmas szigetek úsztak le a Dunán, egymásba gabalyodott törzsek, ágak és rájuk tapadt szemétkupacok sodródtak a mederben, mint valami méretes tutaj. Máskor nem látható madarak kerestek menedéket a közeli füzesben. 

Palackok, s egyéb szemetek sodródtak, hiszen szemétügyileg az ember sosem hagy kívánni valót maga után. Fizikai és mentális viadallá vált az áradat. Mocsok zúdul le a folyón, veszélyeztetve az ember és állatvilág élőhelyét, s szenny bőségesen a közeli, távolabbi hírcsatornákon.

Mert kell a műbalhé, az egymásnak feszülés, az erődemonstráció, a tudatlanság, és a közöny...

A folyó még nem nyugodott le teljesen, de hála a természet csodálatos harmóniájának már nem hizlalják felhőszakadások, s a hó sem kezdett gyors olvadásba.

A rév beindult két napja, küzdve a sodró víz erejével, s csak egy-egy hajó tűnik fel a part közelében, de a megnyugvás jelei már mutatkoznak a meder körül. 

Bár csak az emberi ostobaság, kivagyiság és hőzöngés is apadni kezdene végre.

Tudom, tudoom, tudooom... ne várjunk csodát.

 

 

 

Szubjektív fohász - szeptemberi hajnalon:

 

 

Cirógass még

súgom magamban

kérlelem

biztatom

várom felbukkanását

minden új hajnalon

ég pírt lesek

felhőt hessentenek

korán ébredező

borzongató szelek

ölelj meg kérlek

drága nap

perzseltél eleget

e

tűzterhes nyár alatt

mégis kérlek maradj.

Elöntött tájak

halmozott bánatok

nézz az áradatra

mi mindent itt hagyott.

 

Játssz velem

segíts

készülten várni

ősz és tél

füstfoltos

hideg napjait

néhány jelet firkants

még

karra

kézre

vállra

maradjon bőrömön

festéked 

aranyos barnasága

pille röppenjen

ősz felé bókoló

elfáradt virágra.

 

 

MÉLYVÍZ!

 MÉLYVÍZ 

"Mélyvíz, csak akkor ugorj be ha úszni tudsz!
Mélyvíz, ha elkap az örvény bajba jutsz!"

Hajnal van, éppen hogy felsejlenek a fények, a folyó szürkés, ezüstös tálca. Még mindig magasan van a víz, bár már sokat apadt. A csendet  távoli kutyaugatás zavarja csupán.

És ez a V'Moto-Rock dal, itt nekem, egészen halkan...

A kert alatt lubickoló vadkacsák még alszanak, elfáradhattak élelem keresgélésben. 

Én a tegnapot "kivettem" magamnak, legalábbis a délutánt. Napfürdőzés, folyó bámulás, csobbanások, s annak a különös hangnak a hallgatása, amit a sebesen iramodó folyó hallat árvíz idején. Kevesebb fatörzset hozott, az alsó úton már látszott a töppedés első jele. Gyerekek sétáltak le s föl rézsútosan, kislány nyafogott, apja szép szóval csitította... 

Mindenfelé békés kékség, a felhőtlen égen két "sárkány" is keringett, berregő motorjuk belehasított a csendbe. És pillék, lepkék, pillangók röpködtek a kertben, egy szép, nagy pillangó végig járta a kert összes nyíló virágot. Itt-ott elidőzött, de mire közelébe lopóztam már huss, el is szállt. A nyárjátékok zárásához közeledve megjelentek az ökörnyál selymes  szálai is  fehéren villanva szélben, mögöttük a magasban repülő húzta habos csíkjait.

Valahol a közelben hosszasan sivított a fűrész, talán a nyáron kiszáradt fák vagy bokrok kemény anyagával küzdöttek, nem kímélve a megpihenés napját.

Az ősz megtorpant kicsit, s mintha pótolni igyekezne a múlt hét esős napjainak ridegségét, feltekerte a lángot, szárítva partoldalt, szikkasztva pocsolyákat, s sok-sok vízcseppet felszippantva a folyóból.

Szárítkozunk.

Az elemek  megpihennek, a folyó lassan visszaszelídül medrébe.

Kegyelemben részesülünk - nem esik, nem zuhog, nem ért le az egy hete esett hó a nagy hegyekből...

Megnyaldosott partok, elárasztott erdők riadalma kezd alábbhagyni.

S mit tesz ilyenkor az ember?! 

Hálát ad? 

Dehogy!

 

Nyilatkozik! 

 

Megállítottuk!!! - ez a szó hagyja el ajkait!

Vén lévén mosolyra húzódik szám, valami apró, kesernyés nevetés közepette szívesen felvilágosítanám a nyilatkozót, nyilatkozókat... valamennyit! 

Hátrébb a mikrofonokkal és kamerákkal kedveskéim!

Egyetlen tőmondat bővel elegendő lenne cáfolandó a nem túl szerény kijelentéseket: 

Egy frászt! - a megállítást illetően.

Néha borzasztó, máskor szórakoztató a tény, hogy már elég sokat éltem. Az meg pláne, hogy micsoda emlékgyűjtemény áll rendelkezésemre.

A szótól, hogy "megállítottuk" ugyan ki más jutott volna eszembe, mint a néhai pártfőtitkár Hruscsov elvtárs... ifjabbak kedvéért elárulom, hogy a természet leigázása volt a rögeszméje. Azaz neki is! - így kell pontosítanom, hisz a nagy előd, a legalább százmilliós élet veszteséggel járó kaland, a kommunizmus/szocializmus kísérletének hatalmassága, a félelmetes Sztálin, s hazai híve Rákosi Mátyás is a leigázás véreskezű apostola volt. 

(Hogy, hogy nem éppen  egy régi könyvet emeltem le a könyvespolcról tegnap délután:  Ajmatov - A versenyló halála... 

A legkeményebb kolhozos időkben játszódik a történet, a második világháborút követő nyomorúságot idézve. Nagyon fiatalok talán nem is tudják, hogy a kolhozok voltak az első "közösségi gazdálkodások", mint nálunk a tszcs... Az elzabrált magántulajdont közösségi gazdasággá varázsolták, nem túl sok sikerrel. Keserves sorsokat, nyomort, éhezést és kiszolgáltatottságot vázol fel a regény a kirgiz, kazah hegyek közé repítve az olvasót). 

Magam részéről nem kell sokat törölgetnem múltba tekintő szemövegemet, nagyon is jól emlékszem apám elbeszéléseire, miként rántották ki a földet a jól gazdálkodó, önfenntartó családok lába alól, hogyan söpörték le a padlást, vittek és vettek el mindent, ami a szorgalmas családok megélhetését biztosította.  Az elvtársi nagylelkűség pedig megengedte, hogy megmondó emberek tömkelegét tartsa el a tsz tag - párttitkárok, s a hozzájuk tartozó slepp - sofőr, titkárnők, titkárok, besúgók és egyebek - a dolgos emberek által megtermelt javakból vígan élhettek. A nagy eszme kudarcot vallott, bár néhány hóbortos ma is visszasírja azokat a borzalmas időket...

De ne kalandozzunk el!

Visszatérve a jelenbe: nincs az az összefogás és ellen drukk sem, ami áraszthatja vagy megállíthatja a folyókat, ahogyan az emberi  akaratnak nincs ereje az áradás teljes megfékezéséhet, ugyanúgy nincs a mederbe tereléshez sem. 

Kivéve a hatalmas méretű itt nyereséget hozó, amott kár okozó vízügyi beruházásokat! 

Játszadozhatunk az emberi nagyság mindent megoldó tudásának gondolataival, bár fölöttébb értelmetlen. 

A víz az úr!

Hála a gondviselésnek, hogy nem jöttek újabb esők, viharok, s a távoli csúcsokon nem kezdett el rohamosan olvadni a hó!

Kiállni a megpróbáltatást a magunk hasznára nem gondolva - ez az igazi emberi nagyság - az önfényezést megállítani gondban és békében IS, ez lenne embert próbáló cselekedet !

 

Ma ismét szép napunk lesz, a zaj csendesülhet, a baj elmúlni látszik.

Felhő sehol! 

De a víz továbbra is mély és veszélyes, s nem mindig segítenek a mentőövek...

Duna szelidítésileg érdemes lenne megfogadni egy jó tanácsot, nem csak az úszásra vonatkozóan: "Mélyvíz - csak akkor ugorj be, ha úszni tudsz..."

 

 

 

Lételem - Pazár Anna kiállítása - JÁTÉK

 

Játszik velem a pillanat

szívem szabad

színek

fények

hegedű hangok

lepkebújócskás rétek

lila virág - csokornyi levendula

orromba képzelem

már fészkelődik is illata

remény mocorog

nyár kacérkodik velem

sejtekben öröm bukdácsol végig

s

a

szépségvarázslás perceit

magam elé képzelem

szinte megigéz itt

.

Ecset merül

tobzódó színekben mártózik lágyan

víz

csöppen

szalad

árad

papírlenyomatát látom

viharnak

erdőnek

pillének

madárnak

 avatott kezekben

is

szétszaladhat a festék

megzabolázni szinte képtelenség

csupán

a

képzelet állíthat gátat

sóhajjal áldozom a szépség 

s

a

pillanat édes mámorának.

Elhangzott Bartók Béla JÁTÉK c. alkotása - hallgassuk lehunyt szemmel...

/ÉRD Parkvárosi Közösségi Ház/

Átutazók vagyunk... Czabai Balázs emlékére

 

 

Lehullik minden őszbúcsúztatáskor

sárgult levél sem vár szebb napokat

szótlan társaikkal földet takarnak

s

pereg 

dió

gesztenye

vén tölgyesek mélyén

makk szemek ma halkan koppannak

és

gurulnak

jobbra balra

a

vörhenyesen rőt avarba

nem hajol le értük többé a szorgalmas  gazda

bohókás kedve

fel nem ragyog.

Árnyak lebbennek

egy

másik 

tágas világ felé nyílik ki az ég

szeptemberi könnyek hullanak

mégis

egy percre a bánat széthasad

s

halkan szólnak

alakod idéző kedves búcsúszavak

átutaztál derűsen a földön

volt szeretett helyed lombos fák alatt

felbukkan mindenféle emlék

kert

kép

szó

muzsika

fészkek

madarak

édes dallam száll a messzeségben

szívmélységben bánat

szirom pereg

repül

s

a

létálarcok mind lehullanak.

SZLOVÉNIA - Útközben: Rogla lombkoronaösvény és Zajec - a sörparadicsom.

Ceruza rajz

rögtönzött vázlat

víz ömlik

s

én tátom a számat

nyakamba csorognak jeges cseppek

elment az eszed

neked ez most kellett?

Lombkorona ösvény

zöld sörös szökőkút

ne igyál ma semmit

ha

az

agyad bódult

pocsolyába ugrassz

fröccsen víz és sár

maradhattál volna

narancsszín kabátnál

cudarul elázol

fogad is vacog

nem kívánod most

sem a sört

sem a habot.

Hegyek csúcsán 

józanul is láthatsz hófehér kalapot...

 

ZÖLD SÖR!

SZLOVÉNIA

 

   Könnyeim...

Esik

zuhog

ma sehová el nem indulok

nézem az ismert partomat

s

távolban kószál a gondolat.

Hegyek

folyók

zúgók

gátak

örömöm túlbuzgón áradt

ha szégyellem ha nem

elért egy újabb szerelem.

Barlang sötétje

elképzelt karbonlámpa

bevilágított

minden teremtett csodába

zegek és zugok mind felragyogtak

zubogását hallom még búvó patakoknak

lépcsők magasodnak

égi lajtorják mása

fel-fel vezet a meseszép világba

zubogók

források

szétomló zuhatag

dübörgő folyó

szívterhem sóhaja alatt

meghajolva

térden

köszönöm a csodát

mit adtál Uram

ékszer

e

 fáradt porszemlétemben.

Hatalmad s erőd ismét megmutattad 

nincsen is értelmük dicsérő szavaknak

gyönyörű ez a föld

csak ezt ismételem

előtted nincs titok

tudom TE nem csodálkozol

arcomon szánkázó

árva könnyeimen

 

tiéd a hatalom s tiéd a kegyelem... 

 /Képek - BLED  - 2024. 09. 15./

Fent és lent

 

A  

végtelent kapom

egy 

új 

kitárult ablakon

kékek zöldek

egymásba folyó ölelése ámít

lépni sem kell többet

talán

csupán

moccanásnyit

s

ölembe hulló őszi ajándék

kábít.

Fény serkent és árnyék csitít

minden megélt perc részegít

perzselő nap fest új színeket

rozsdás

vörös

vörhenyes levelek

sugárnyaláb tör át a fákon

pászmáiban porszem milliárd remeg

elmúlást dúdoló szelek

majd

hajnalok hajnalán megébredek

és

visszalopom a percet

gyöngy és selyem

ezer szín feszül a vásznon

elképzelem s játszom

őszhinta száll magasba

józanságom elengedem

repülj

ragyogj

fent és lent

fent

és

....

 

szabad vagyok

 

álmaim korlátlanok. 

"Szemed színére visszarévedek..."

 Amikor a legszebb... Őszi nyugalom idején...