Dies diem docet. Partfal, ahonnan különösen szép a világ, kitekintesz és szinte mindent máshogyan látsz.
Szeptemberi idill, néhány pihenésre elcsent óra - Skanör.
Gyönyörű a part, napocska, szellő, tág tér, pazar kilátás Dánia felé.
Valami mégis megriaszt. Medúza hullák ezrei szegélyezik a tengerpartot.
Itt-ott találni egy kis "rést" hogy a vízbe bejussunk, de ott is lebeg néhány. Viszolyogva nézem hogyan meregetik, hogyan szedegetik a gyerekek az élőlényeket és a tetemeket.
A víz finom, sekély, fürdőruha persze otthon maradt... nehogy túlsúlyos legyen a hátizsák. Besétálok, nézem a változó színeket, vitorlás hajók gyülekeznek, majd tűnnek el. A part fölött, kissé magasabban rózsabokrok, virág egy-kettő ha akad, érett, erős bogyók sejtetik, hogy itt az ősz.
Felhők is játszanak, békés percek sokasodnak, arrébb megyek a dűnék felé...A part finom homokja lábamhoz tapad, nem tudom megállni, hogy le ne heveredjek - nyár búcsúztató szellő szitálja rám a csillámport... Hallgatom a tenger halk játékát, ajándék muzsika indulás előtt - búcsúzóul.
Csak magamban dúdolom: Élünk és meghalunk....
