Partfal


Szabad szemmel szeretném írni ezt a blogot, szememben néha mégis akadnak porszemek, melyek látásomat elhomályosítják. Lehet, lehet, hogy ez csak múló állapot nem vagyok más Uram, csak esendő földi vándorod!

2024. szeptember 23., hétfő

MÉLYVÍZ!

 MÉLYVÍZ 

"Mélyvíz, csak akkor ugorj be ha úszni tudsz!
Mélyvíz, ha elkap az örvény bajba jutsz!"

Hajnal van, éppen hogy felsejlenek a fények, a folyó szürkés, ezüstös tálca. Még mindig magasan van a víz, bár már sokat apadt. A csendet  távoli kutyaugatás zavarja csupán.
És ez a V'Moto-Rock dal, itt nekem, egészen halkan...
A kert alatt lubickoló vadkacsák még alszanak, elfáradhattak élelem keresgélésben. 
Én a tegnapot "kivettem" magamnak, legalábbis a délutánt. Napfürdőzés, folyó bámulás, csobbanások, s annak a különös hangnak a hallgatása, amit a sebesen iramodó folyó hallat árvíz idején. Kevesebb fatörzset hozott, az alsó úton már látszott a töppedés első jele. Gyerekek sétáltak le s föl rézsútosan, kislány nyafogott, apja szép szóval csitította... 
Mindenfelé békés kékség, a felhőtlen égen két "sárkány" is keringett, berregő motorjuk belehasított a csendbe. És pillék, lepkék, pillangók röpködtek a kertben, egy szép, nagy pillangó végig járta a kert összes nyíló virágot. Itt-ott elidőzött, de mire közelébe lopóztam már huss, el is szállt. A nyárjátékok zárásához közeledve megjelentek az ökörnyál selymes  szálai is  fehéren villanva szélben, mögöttük a magasban repülő húzta habos csíkjait.
Valahol a közelben hosszasan sivított a fűrész, talán a nyáron kiszáradt fák vagy bokrok kemény anyagával küzdöttek, nem kímélve a megpihenés napját.
Az ősz megtorpant kicsit, s mintha pótolni igyekezne a múlt hét esős napjainak ridegségét, feltekerte a lángot, szárítva partoldalt, szikkasztva pocsolyákat, s sok-sok vízcseppet felszippantva a folyóból.
Szárítkozunk.
Az elemek  megpihennek, a folyó lassan visszaszelídül medrébe.
Kegyelemben részesülünk - nem esik, nem zuhog, nem ért le az egy hete esett hó a nagy hegyekből...
Megnyaldosott partok, elárasztott erdők riadalma kezd alábbhagyni.
S mit tesz ilyenkor az ember?! 
Hálát ad? 
Dehogy!
 
Nyilatkozik! 
 
Megállítottuk!!! - ez a szó hagyja el ajkait!
Vén lévén mosolyra húzódik szám, valami apró, kesernyés nevetés közepette szívesen felvilágosítanám a nyilatkozót, nyilatkozókat... valamennyit! 
Hátrébb a mikrofonokkal és kamerákkal kedveskéim!
Egyetlen tőmondat bővel elegendő lenne cáfolandó a nem túl szerény kijelentéseket: 
Egy frászt! - a megállítást illetően.

Néha borzasztó, máskor szórakoztató a tény, hogy már elég sokat éltem. Az meg pláne, hogy micsoda emlékgyűjtemény áll rendelkezésemre.
A szótól, hogy "megállítottuk" ugyan ki más jutott volna eszembe, mint a néhai pártfőtitkár Hruscsov elvtárs... ifjabbak kedvéért elárulom, hogy a természet leigázása volt a rögeszméje. Azaz neki is! - így kell pontosítanom, hisz a nagy előd, a legalább százmilliós élet veszteséggel járó kaland, a kommunizmus/szocializmus kísérletének hatalmassága, a félelmetes Sztálin, s hazai híve Rákosi Mátyás is a leigázás véreskezű apostola volt. 
(Hogy, hogy nem éppen  egy régi könyvet emeltem le a könyvespolcról tegnap délután:  Ajmatov - A versenyló halála... 
A legkeményebb kolhozos időkben játszódik a történet, a második világháborút követő nyomorúságot idézve. Nagyon fiatalok talán nem is tudják, hogy a kolhozok voltak az első "közösségi gazdálkodások", mint nálunk a tszcs... Az elzabrált magántulajdont közösségi gazdasággá varázsolták, nem túl sok sikerrel. Keserves sorsokat, nyomort, éhezést és kiszolgáltatottságot vázol fel a regény a kirgiz, kazah hegyek közé repítve az olvasót). 
Magam részéről nem kell sokat törölgetnem múltba tekintő szemövegemet, nagyon is jól emlékszem apám elbeszéléseire, miként rántották ki a földet a jól gazdálkodó, önfenntartó családok lába alól, hogyan söpörték le a padlást, vittek és vettek el mindent, ami a szorgalmas családok megélhetését biztosította.  Az elvtársi nagylelkűség pedig megengedte, hogy megmondó emberek tömkelegét tartsa el a tsz tag - párttitkárok, s a hozzájuk tartozó slepp - sofőr, titkárnők, titkárok, besúgók és egyebek - a dolgos emberek által megtermelt javakból vígan élhettek. A nagy eszme kudarcot vallott, bár néhány hóbortos ma is visszasírja azokat a borzalmas időket...
De ne kalandozzunk el!
Visszatérve a jelenbe: nincs az az összefogás és ellen drukk sem, ami áraszthatja vagy megállíthatja a folyókat, ahogyan az emberi  akaratnak nincs ereje az áradás teljes megfékezéséhet, ugyanúgy nincs a mederbe tereléshez sem. 
Kivéve a hatalmas méretű itt nyereséget hozó, amott kár okozó vízügyi beruházásokat! 
Játszadozhatunk az emberi nagyság mindent megoldó tudásának gondolataival, bár fölöttébb értelmetlen. 
A víz az úr!
Hála a gondviselésnek, hogy nem jöttek újabb esők, viharok, s a távoli csúcsokon nem kezdett el rohamosan olvadni a hó!
Kiállni a megpróbáltatást a magunk hasznára nem gondolva - ez az igazi emberi nagyság - az önfényezést megállítani gondban és békében IS, ez lenne embert próbáló cselekedet !
 
Ma ismét szép napunk lesz, a zaj csendesülhet, a baj elmúlni látszik.
Felhő sehol! 
De a víz továbbra is mély és veszélyes, s nem mindig segítenek a mentőövek...



Duna szelidítésileg érdemes lenne megfogadni egy jó tanácsot, nem csak az úszásra vonatkozóan: "Mélyvíz - csak akkor ugorj be, ha úszni tudsz..."


 

 

 

1 megjegyzés:

  1. Mihelyt kisüt a nap, minden megszépül, újra éled a remény...
    Itt sokszor évente többször is elönt egy-egy települést a víz, az emberek fölpakolnak amit lehet az emeletre, aztán kitakarítanak, szárítanak és pár hónap múlva kezdhetik elölről. Mindig csodáltam ezt a állandó újrakezdést, de végül is van-e más választásuk?...

    VálaszTörlés