Homokba írva...

Utunkat múlt fátylai mind betakarják

homok folyik szét talpam alatt

szél kószál

játszik

testemre apró kristályt tapaszt

érintés ez is

buta mégis boldogít

tenger és fények

felfestik létem váltig cipelt 

vénülő 

ábrándos 

 csillámszemeit.

Mindig hiányzol

gyors hullám mossa el titkomat

fövenyre rajzolom újra

tudom csupán

másodpercekig marad

sirály rikolt messze fent

tévedéseinkre rámutat a nap

bőrömön

sebhelyek és karcok

észrevétlenül szerzett hegek

 kopottas percek vagy kincsekkel ékesek

kihagy itt-ott az emlékezet

kövek

dűnék

álomszép mezsgyék

gondolataim ma is arcodat keresnék

az

elveszettet

drágát

hiába vágytam

nem látom most csak létem fonákját.

 

Ha

lennél valahol

szívem még feléd hajol

sóhajokkal száguld tova a szél

bukfencet vet tükrös hullámokon

 hosszan nézem

pillanat ölel 

mintha TE lennél

de

könny nem remeg pilláimon.

Fotó: 2024. 09. 07. - Skanör