APAD

 

 

Néhány napja még ilyen volt....

Ahogy az már lenni szokott kis hazánkban mindenki árvíz szakértővé változott, amint duzzadni kezdtek a folyók.

Az ár megindult, fenyegetően hömpölyögve öntött el árkot, bokrot, és ártereket, szertefolyva fél Európán. Elérte kis hazánkat, a fővárost, s az alsó rakparton sem hezitált, sőt megálljt parancsolt az országház környéki forgalomnak is.

Rögvest megszaporodtak a lapátos szelfik, "deli" legények körül kattogtak a fotoaparátok, hölgyek hajlongtak, tartva a zsákot különböző nagyságok előtt.

Én útközben eleinte csak távolról hallgatóztam, jöttek-mentek a hírek, hogy vészesen nagy a baj.

Esik, ömlik, szakad. 

Mondhatni saját bőrömön is rögvest megtapasztalhattam, hiszen bőrig áztam a lombkorona ösvényen, a sörszökőkút közelében átláboltam a hatalmassá duzzadt tócsán. Ilyen nagy zuhéval ritkán lehet találkozni, s a kudarcot vallott esőkabát után a cipőmről ellenben kiderült, hogy az biztosan bírja a tócsába toccsanást. Már az utazás első napjának estjéig sikerült még 2x eláznom, csütörtök volt, csoda hát, hogy a kabátkám is csütörtököt mondott?! Mert csupán múló tréfának tekintettem a zuhét. S csak a szépséges szlovén kisvárosba, szállodánkba érkezve váltottam kampánysárga és egyben esőálló felsőre az alkalmatlannak bizonyult kedvencemet. 

Buszból, hídról, partról néztem a zubogó, sárosan hömpölygő folyókat...

Ha a négy nap így fog telni bizony hogy bakot lőttem ezzel a várva-várt kiruccanással - gondoltam magamban.

De ha már itt vagyok...

Bátorságból nem kellett kétszer sorba állnom, így hála a teremtőnek mindent jól abszolváltam, lombkoronás pacalra ázás, városi átázás után némi kétség felmerült ugyan, de jöhetett havas hegy, szurdok, barlang, gyönyörűséges ismerősöm a Száva vízesés - minden jól sikeredett. Egyedüli csalódásom, hogy potyára vittem magammal fürdőruhát. A tenger finom, hívogató langyos varázsára rácáfolt a levegő hőfoka, felöltözve pedig nem szeretek fürödni.

Az első nagyon nedves napot szép lassan felszárította a napsugár. Csak fent a csúcsokon makacskodott a hideg, csillogó csúcsok hófehér sapkában, lankák fehér takaró alatt... mögöttük szikrázóan kék ég, szebbet ritkán látni.

Hosszú utak, vízesések, cseppek, csörgedező patakok, kanyarokat leíró Száva... mindenfelé.

Éden. Ha lehet ilyet mondani.

Az itthoni hírek pedig katasztrófákról szóltak - lengyel, osztrák áradások, honi készülődés.

Lapát, zsák, homok, melyből a szemekbe szórásra is jutott egy kevéske.

Áradt napokon át, s hazatérve már szokott leshelyemről nézve a Dunát láthattam, hogy ennek fele sem tréfa. Fix pontom van árvízügyileg... A túlparti révház elé ültetett bokrok, ha odáig felér a víz, akkor nagyon nagy a baj...

Mivel hétfőn még nem következett be a hajó STOP gyorsan átkeltem a túlpartra, s elsétáltam a kanyarig, ott lesz a kritikus pont - tájékoztatott a hajóvezető. Holnapra átbukik az úton a víz - mondták, de én kételkedtem. Igazuk lett, hiába no profik.

Másnap reggel, szokás szerint elsőkét a túlpartra vetettem tekintetemet, bokrok látszanak - nyugtáztam, de már a hajómotor dohogása elmaradt. Az áradat egyre nagyobb fatörzseket vett hátára... Egyúttal a kommunikációs hangerő is felerősödött. Tanulmányt lehetne írni az emberi balgaság, vész esetén megjelenő felhangjairól.

Mélyre szántott a politikai tivornya - pro és kontra.

Jaj!

A víz az új csizmákkal, röhejesen megmarkolt lapátokkal, és egyéb szemfényvesztésekkel nem törődve tette a dolgát. Emelkedett, emelkedett, s végül utánpótlás híján lassú, de biztos apadásba kezdett.

Míg a folyam szelídülési folyamatát figyeltem érdekességeket láthattam - hatalmas szigetek úsztak le a Dunán, egymásba gabalyodott törzsek, ágak és rájuk tapadt szemétkupacok sodródtak a mederben, mint valami méretes tutaj. Máskor nem látható madarak kerestek menedéket a közeli füzesben. 

Palackok, s egyéb szemetek sodródtak, hiszen szemétügyileg az ember sosem hagy kívánni valót maga után. Fizikai és mentális viadallá vált az áradat. Mocsok zúdul le a folyón, veszélyeztetve az ember és állatvilág élőhelyét, s szenny bőségesen a közeli, távolabbi hírcsatornákon.

Mert kell a műbalhé, az egymásnak feszülés, az erődemonstráció, a tudatlanság, és a közöny...

A folyó még nem nyugodott le teljesen, de hála a természet csodálatos harmóniájának már nem hizlalják felhőszakadások, s a hó sem kezdett gyors olvadásba.

A rév beindult két napja, küzdve a sodró víz erejével, s csak egy-egy hajó tűnik fel a part közelében, de a megnyugvás jelei már mutatkoznak a meder körül. 

Bár csak az emberi ostobaság, kivagyiság és hőzöngés is apadni kezdene végre.

Tudom, tudoom, tudooom... ne várjunk csodát.